A ritmust szeretem, az algoritmus időnként idegesít. Ezt most azért mondom, mert itt is, ott is olvasom, világmegváltó, hatalmas cégek pénzt nem kímélve arra koncentrálnak, hogy az algoritmusokra épülő mesterséges intelligencia megegye az újságírók kenyerét. Na, már csak ez kellett! Nem elég, hogy az újságírók amúgy is azoknak vannak kiszolgáltatva, akiknél a hatalom és a zsozsó?! Talán nem mindenütt, óvakodjunk az általánosítástól. De gyengébben eleresztett helyeken, volt szocializmusok kínos örökségét cipelő országokban igen. Nálunk mindenképpen. Kínlódik, sőt már-már megszűnőben az írott sajtó, mikrofon-
állványként aposztrofálják – gyakran nem is indokolatlanul – az audiovizuális média munkatársait, és olvasottabbak, nézettebbek a közösségi fórumok álhírei, mint a valódiak. Akkor meg jönnek az ilyen „pénz nem számít!” óriások, mint a Google, a Microsoft, a Meta vagy az Amazon, és nem is tagadják, újságírórobotok fejlesztésén dolgoznak, illetve finomított fogalmazásban: személyi asszisztenseket hoznak létre az újságírók számára. Jobb a chatbot, mint az író? Ezt nem mondják, de ilyesmire hajazik. Olcsóbb, és nem is érez, nem gondolkozik. Csak informál. Milliószor több adathoz jut pillanatok alatt, mint a legszorgalmasabb hírszerkesztő. Elhiszem, bár néha kérdezek ezt-azt a ChatGPT-től, és gyakran megtörténik, hogy azt mondja, nem tudja a választ, nincs elég információja. Olyan is volt, hogy mellébeszélt, s ha ezt méltatlankodva szóvá tettem, megemberelte magát, és adatszerűen válaszolt. Ez többnyire olyankor fordult elő, amikor valamilyen kevéssé ismert, erdélyi, magyar vonatkozású tárgykörről kérdeztem. A gép folyamatosan tanul, de elsősorban angolul elérhető forrásokból táplálkozik, képezi magát. Az van elég, de úgy látszik, mégsem elégséges. Nem mindegy nyilván, hogy kitől és mit sajátít el, és jogosan vagy jogszerűtlenül. Állítólag már több mint kilencezer író tiltakozik, mert a mesterséges intelligencia (MI, illetve angol rövidítésben AI) betanítására használják műveiket. A robotfejlesztő, -gyártó cégeknek sem könnyű. Mindenki csak kekeckedik. Még én is. Igaz, aligha vesszük el a kedvüket ilyenformán. Haladnak a fejlesztéssel a maguk útján. Szalay Sándor, az amerikai John Hopkins Egyetem professzora mondotta a minap egy interjúban, hogy ezelőtt tíz évvel tizenöt ember foglalkozott mesterséges intelligenciával a Google-nél, ma több mint tízezer. A folyamat, a mérvadó nagy cégek közti verseny megállíthatatlan. Folyamatosan növelik a komputerek kapacitását, gyorsítják reakciójukat, elképzelhetetlen mértékben bővítik képességeik körét. A Reuters információi szerint az írásom elején említett új fejlesztésű szoftver kapcsán a Google máris tárgyalásokat folytatott olyan tekintélyes lapkiadókkal, mint a New York Times, a Washington Post és a Wall Street Journal. Hogy mire mentek, arról még nem szól a fáma. És még ki tudja, mennyi minden van a tarsolyban! Hírlik például, hogy a Microsoft már teszteli a chatbotos vizuális képfelismerést. Rövidesen tehát lesz olyan chatbot is, amely egy beillesztett képfájl alapján képes értelmezni majd a látványt, és aszerint folytatni dialógust velünk. Csak ehhez nekünk is illenék tudni, tanulni valamicskét. Enélkül a robot a füle botját se mozgatja majd, bármennyire is biztatgatnánk. Ennek kapcsán jut eszembe: vajon a képfelismerés után a dalmagyarázat is sorra kerül? Minden bizonnyal. De mi lesz, ha kiderül, a chatbot sajnos botfülű?! Az algoritmusát neki!
