Még a kisegér fejvesztő „dió vagy mogyoró” dilemmáját játszottuk, vagyis, hogy a Somostetőre vagy a Maros-partra menjünk-e kikapcsolódni, amikor felső sugallatként megérkezett a mindent eldöntő érv, óriási zakatával figyelmeztetett a mobiltelefon: újra medve kerülgeti az állatkertet. Na, akkor oda nem! Krokodil nincs a folyóparton, a tilalomnak hála a horgászok gyilkos tekintetétől és zokszavaitól sem kell tartanunk. Fa és bokor egyre kevesebb van ugyan, mert valakik feltartóztathatatlanul irtják a lombokat, és a gépkocsi- meg motoros forgalom is mind zavaróbbá válik, de ott mégiscsak kevesebb veszélynek van kitéve az ember. Vagy ki tudja? De a Somostetőt jobb elkerülni. Sőt más tetőket, erdős, bokros helyeket, csalitokat, egyéb népszerű kirándulóhelyeket is. Napokkal ezelőtt, amikor felröppent a hír, hogy az állatkertet sűrűn felkereső medvecsalád kétharmadát messzire költöztették, naivan azt gondoltuk, a vészhelyzet elhárult, nyugodtan sétálgathatunk, kocoghatunk arrafelé, a magára maradt harmadik családtag úgyis zokogva elhúzódik valamerre. Pedig tudhatnánk, a vészhelyzeteknek soha nincs vége. A mostani ragadozónk úgy látszik, nem tudott róla, és különben is, magányosságában is a városias, népes helyeket kedveli. Vagy az is lehet, hogy üzentek a többiek, járkálj csak nyugodtan, már úton vagyunk hazafelé. Esetleg ez egy másik tenyeres-talpas látogató lenne? Megtörténhet, hiszen a medveállomány jobban szaporodik tájainkon, mint eső után a gomba! S áprilisban már a medve csipetnyit sincs megdermedve. Sőt, még csak most indul meg igazán táplálékot keresni! Mintegy nyolcezer társával együtt. Nagyjából ennyi a jelenleg felbecsült romániai barnamedve-populáció. Lehet, némileg nagyobb vagy kisebb a létszám. Nekünk az is bőven sok, ha eggyel találkozunk. Figyelmeztetésben nincs hiány, működik a RO-Alert, ígérgetések is folyamatosan elhangzanak, de jótékony változásról aligha beszélhetünk. És csak reménykedhetünk, hogy épen megússzuk, ha váratlanul bekövetkezik a „harmadik, netán negyedik típusú találkozás”. Jó, tudom, ez nem ufóügy, nagyon is földi eshetőség, és mégis mintha titokzatos homály lengené be az egész nagyragadozós jelenséget. Már a határokon túl is felfigyeltek rá. Májusban idelátogat az Európai Parlament Petíciós Bizottságának küldöttsége, hogy a helyszínen tájékozódjék a helyzetről, és annak alapján segítse a román környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztérium kérdésmegoldó kezdeményezéseit. A tervek szerint Székelyföldre, Kovászna megyébe is ellátogatnak a vendégek. Hargita megye tanácselnöke az ő régiójukba is hívja a külföldi szakembereket, mert, mint jelzi, ott a legnagyobb a medvepopuláció és legtöbb a vadkár. 2016-tól közel 2200 medve okozta kárt tartanak nyilván, és közel 100 embert támadtak meg a vadak. Ilyen vonatkozásban a bizottság szétnézhetne Maros megyében is. De attól tartok, hogy ebben a kényes ügyben, ahol sok ellentétes érdek feszül egymásnak, még hosszasan fennmarad a huzavona, nehezen közelíthető a hatósági illetékesek és a zöldszervezetek álláspontja. A szakminiszter nyilatkozatai eléggé bizakodónak tűnnek, sokat vár a kérdés megoldására kidolgozott szaktanulmánytól, mihamarabb konkrét intézkedéseket is életbe léptetne. Egy sürgősségi kormányrendelet lehetővé teszi az azonnali beavatkozást, ha az intézkedést végrehajtó csapat úgy ítéli meg, ki is lehet lőni a garázdálkodó medvét. Nem kell bukaresti jóváhagyásra várni, ha az iskolaudvaron rohangál a vad, a kukoricatáblában támad rá a gazdára, vagy széttépi a legelésző juhokat, szarvasmarhát, nyilatkozta a sajtóban Tánczos Barna. Tavaly már kiadtak egy megelőzési kilövési kvótát, idén továbblépnek, a tervek szerint 426 példányra adnak ki prevenciós kvótát, ez feszültséget keltő eljárás, május végéig kell lefolytatni róla a közvitát. Miközben a közvélemény forrong a sok medvetámadás, a kioltott emberéletek, az anyagi kár és a természetjárást veszélyeztető áldatlan helyzet miatt, a környezetvédők, az állatvédő egyesületek is fenntartják a maguk álláspontját, csökkenteni próbálják a kilövendő egyedek számát. Láthattuk, mekkora nemzetközi felháborodást váltott ki a védett öreg svájci farkas magyarországi levadászása. Bonyolult, idegborzoló, többesélyes ügy ez az egész. Magunknak is nehéz eldönteni, kivel tartsunk. Mert félünk ugyan a medvétől, de a meséktől, rajzfilmektől kezdve gyermekkorunktól úgy nőttünk fel, hogy szerethető, kedves, okos állatként tekintünk rá, sajnáljuk, ha az éhezéséről, pusztulásáról hallunk. Az azonban, hogy állami finanszírozású villanypásztorral védjék meg magukat és javaikat a gazdák, kevéssé vélhető általános érvényű, életszerű és végleges megoldásnak. Ha mégis így lenne, egy nagy kérdőjel még mindig feloldásra vár. Mi, akik nem gazdaként, csupán kirándulóként, kikapcsolódni vágyó természetjáróként mennénk erdőbe, hegyekbe, tópartra, ligetbe, mire számíthatunk? Velünk, többiekkel, hátizsákos halandókkal mi lesz?! Vigyünk mindig magunkkal egy (villany)rendőrt is?
