2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Virág virág hátán. Főtéren, piacon, utcasarkon, mindenütt. Annyi volt belőlük, mint eddig talán még soha. Nem is tudom, mi lett velük a nők napja teltével, eladni biztos nem tudták valamennyit. Csak úgy elhervadnak? És azután? De hagyjuk, nem ez ma a téma. Március 8-án viszont ne ugorjunk át szó nélkül. Régóta a lányok, asszonyok világnapjává vált, aki teheti, ünnepli. Erről mi, férfiak sem szoktunk megfeledkezni. Valószínűleg azért sem, mert jó alkalom egy kis poharazgatásra, netán valamilyen fergeteges bulira is. Meg aztán vannak munkahelyek, ahol ilyenkor gavalléros nagyvonalúságát igyekszik bizonyítani a macsó vezető. Apropó munka. Csodálkozom, hogy ezt a tavaszhozó szép napot a parlament még nem nyilvánította hivatalos munkaszüneti nappá. Ilyen tekintetben nagyon gondos és következetes tud lenni. Nemrég arról döntöttek a honatyák, honanyák, hogy jövőtől két újabb szünnappal örvendeztetik meg a népet. Január 6-án, 7-én is lébecolhatunk ezután. Ezzel tizenhétre emelkedik a romániai ünnepnapok száma, és egyre magasabbra jutunk az európai országok ilyenszerű képzeletbeli dobogóján. Jól megy nekünk, megengedhetjük magunknak. Mások nem ilyen nagyvonalúak. Szegény smucig dánok például gondolni sem mernek ilyesmire, a minap töröltek egyet a szünnapi naptárukból. Ennek következtében a protestánsok nagy imanapján dolgozniuk is kell. Úgy kell nekik, ha mindegyre azt hangoztatták, mennyire boldogok! Iktassunk ide egy dalt is: a boldogságtól ordítani tudnék! Ez persze inkább ránk vonatkozik. Hát még ha az a javaslat is bejön, amivel egy nagyvonalú, lelkes román képviselő rukkolt elő, miszerint minden alkalmazott kapjon szabadnapot a saját születésnapján! Nem is rossz, ha belegondolok. Lesz-e belőle valami? A jóra mindig kész méltóságos atyák és anyák akár meg is szavazhatják. De hagyjuk a jóslatokat, maradjunk a köznapi realitás talaján. Bár manapság a mindent elöntő sci-fi- és UFO-áradat meg az egyre gyakoribb fantasztikus elméletek közepette ez sem egyszerű. De van remény. Mind többet segíthet a mesterséges intelligencia. Erről pár héttel ezelőtt részletesebben írtam. Közben a közéletben megjelent ION, a miniszterelnök robot tanácsadója. Már meg is támadták szegényt, azzal vádolták egyesek, hogy hajlamos a plagizálásra. Nem plagizál, csak még nem elég tájékozott, butácska. Viszont tanulékony. Sietek pontosítani, nehogy valaki félreértse: e pár mondat Ionra vonatkozik, nem a kormányfőre. Bezzeg George, a másik robot, a pénzügyes banki mennyivel magabiztosabb! Hiába, pénz beszél, kutya ugat. A nagykutyák is ezt vallják. Nem furcsa? Nem. Ma már semmin sem lepődünk meg különösebben. Azon sem, hogy az ismertebb robotok mind férfinevet kaptak. Ez csak úgy eszembe jutott a nőnapon. Nosza, keresgélni kezdtem a világhálón, és végül előkerült egy eléggé híres mesterséges intelligenciájú, humanoid robot, aki nő, Sophia. Ő nagyon okos, mondhatnám, lehengerlő. Félelmetesen sokat tud, és a fejlődésben nem ismer gátakat. Rettegni azonban nem kell Zsófitól, mondják. Mondani könnyű, de sejti valaki, mikor veszi át véglegesen az uralmat fölöttünk?! Ott egyelőre még nem tartunk. Jelenleg az a hír, hogy május 4-én fellövik az űrbe a Peregrine holdjárót, az pedig a Puli Space cég jóvoltából magyar szállítmányt is visz magával. A különleges anyagú és megoldású Téridő plaketten öt kortárs magyar tudós, Ádám Veronika, Barabás Albert László, Freund Tamás, Karikó Katalin és Kondorosi Éva neve és munkásságának lényege is szerepel. Ja, és Bay Zoltán tudományos életműve is megörökíttetett. Női szempontból nem rossz arány. Erdélyi értéktár is belefért az időkapszulába. A Főtér.ro honlapon olvastam, hogy a közvélemény által megszavazott 23 erdélyi tétel van az értéklapon. Ezek közt is kerestem a nőneveket, az első, amire rátaláltam, a Szent Anna volt. A tó neve. Nem pont erre gondoltam, de ennek is örülök. Aztán feltűnt az olimpiai bajnok tornász Szabó Katalin is. Rá mostanság már csak elvétve hivatkozunk, de jó, hogy azok is értesülhetnek róla, akik a Holdon találkoznak valamikor a nevével. Az értéktár viszont jelzi, hogy nekünk, erdélyi magyaroknak ezen a téren is jócskán vannak pótolnivalóink. Pláne, hogy a mi sorainkban is több a nő, mint a férfi. Isten éltesse visszamenőleg és előre nézve is a szebbik nemet! 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató