Az ember mindig kíváncsi a szomszéd várra. Én is, amikor tehetem, nem csak célirányosan azt a helyet keresem fel, ahol éppen dolgom van a kincses városban, másfelé is elrohanok, hátha felfedezek valamilyen újdonságot. Jót, rosszat, mindegy, egyikből is, másikból is tanulhatok valamit, ez is, az is gazdagíthat valamilyen tapasztalattal. Mostanában a marosvásárhelyi szemétgondok, a hulladékbegyűjtés körüli szerencsétlenkedések miatt amúgy is sok szó esett Kolozsvárról, lévén a begyűjtő cég ottani illetőségű, gondoltam, ezen a téren kutakodom egy keveset. Időhiány miatt nem jött össze, csupán annyit mondhatok, nem tűnt úgy, mintha szemetes lenne a központ. Ott élő ismerőseim is azt mondták, nincs gond a hulladék elszállításával. Szemét persze van elég ott is, több is a kelleténél, valóságosan és képletesen. De az alaposabb terepszemlémet elmosta az eső. Nem volt ernyőm, Vásárhelyről napsütésben indultunk. A főtér viszont azzal szippantott be, hogy nyitásra kész a karácsonyi vásár. Az utolsó simítások zajlottak, fény- és hangpróbával készültek az esti avatásra. Egy mozdulatlan óriáskerék törpült el a méltóságteljes Szent Mihály-templom előtt, Mátyás király és díszes társasága rá sem rántott, a hatalmas sátortetőt formázó égőlánc-szövedék még kihunyva várta, hogy megadják a jelt a díszvilágításra. A nagyszínpad is rendben volt. A három díszkapun négynyelvű felirat. Románul, magyarul, németül, franciául tudatják, hova lépnek be a látogatók. Nocsak, döbbenek meg kissé, a funarióták városából kikoptak a xenofób beidegződések? Hamar kiderült, még nem győzött a normalitás. Az esti megnyitón sokan felháborodtak, tiltakoztak, mert az egyik bejáratnál a magyar felirat egyedül díszelgett, és ez megengedhetetlen. Akkor is, ha egyik és másik oldalán is ott állt románul a közölnivaló. Intézkedtek is sürgősen, másnap reggel már minden úgy nézett ki, ahogy a többség kívánta, megszűnt a magyar szöveg hátborzongató magányossága. Az időjárásnak nyilván nem lehetett parancsolni, a megnyitón úgy zuhogott az eső, mintha valakik fentről dézsából öntötték volna. Nem kell kárörvendeni, a karácsonyi vásár magyar közönsége éppúgy tud örülni az ünnepnek, mint a többiek. A sok színes ernyő is növelte az ünnepi tarkaságot. A szem-szájnak, hasnak kínált sok-sok édességet, finomságot árusító házikók sokasága ugyancsak. Kolozsvári specialitás, hogy a kóstolnivaló fűszeres, az árak borsosak. Egy nagyobbacska kürtőskalács 25-30 lej. A kerítés is kolbászból van, nem tudnám megmondani, mennyibe kerül. Ezt talán viccnek is tekinthetjük, az viszont, amiről a népek beszélnek, sőt a lapok is írnak, hogy a faházacskák tetejére napelemeket szereltek, valószínűleg nem vicc. Állítólag így akarnak valamennyit visszanyerni a költségekből. Bevallom, nem vettem észre a napelemeket, megeshet, hogy gyenge a látásom. Némi abszurditás társulhat a kezdeményezéshez, ugyanis hosszabb ideje nem látható nap a város fölött. Hol eső, hol köd takarja el az éltető, áramfejlesztő napsugarakat, netán még havazás is meghiúsíthatja a takarékossági szándékot. Az abszurd dolgok nyomasztóak tudnak lenni. Különös, de éppen ebben az időszakban zajlik, és abszurd drámák köré épül a 8. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Ionesco, Beckett, Örkény István és az abszurd drámairodalom más kiválóságai a színházművészet avatott képviselőinek tolmácsolásában vetik fel a Félelem és Remény nagy kérdéseit, amelyeknek gyökerénél valahol ott van az emberiség, egész létünk minden abszurditása. Bizony van még mifelénk ebből is elég tartalék. Napelemekkel vagy anélkül. Kolozsváron, Marosvásárhelyen vagy bárhol másutt országban, világban. (N.M.K.)
