Mit szólsz a botrányhoz? – kérdezett rám néhány nappal ezelőtt az egyik marosvásárhelyi képzőművész ismerősöm. A színháziról? Nem! Arról, amit a várbeli Marcel Iancu-kiállítás váltott ki. Nem voltam itthon két hétig, nem tudtam, miről van szó. Sőt arra sem emlékeztem, hogy Vásárhelyen valaha is botrányt okozott volna tárlat. Igaz, nem is állítottak ki soha olyasmit, amit pornográfiával vádolhattak volna. Illetve egyszer rég, szintén egy várbeli kiállításon eléggé nagy megdöbbenést váltott ki egy fotós által kendőzetlenül felmutatott elegáns női nemi szerv. Az új rendszerben persze, de azt hamar át lehetett hidalni. Ez esetben a pornóipar sztárvilágában némi jártasságot tanúsító újságíró azon háborgott, hogy szerinte pornográfiát népszerűsítő rendezvényt támogat a polgármesteri hivatal, illetve a helyi tanács, és nem is kis pénzzel. A cikket a Facebookon is közzétette, majd átvette a központi média, és egyre többen csámcsogtak rajta. Ahogy lenni szokott, nagyon sokan hevesen kommenteltek, elmarasztalva a városvezetést, tényleg botrányossá dagasztva a vásárhelyi erotikus rajzok ügyét. A kiállításra pedig azok is tömegesen igyekeztek elmenni, akiknek addig eszük ágában sem volt ilyesmi. Nyilván azt sem tudták, hogy a grafikák szerzője, a polgárpukkasztó Marcel Iancu (1895 Bukarest – 1984 Ein Hod, Izrael) a román és nemzetközi művészeti avantgárd egyik vezéregyénisége, a több mint száz éve kibontakozott dadaista mozgalom meghatározó alakja, a tárlat létrejötte pedig a román kulturális minisztérium által finanszírozott Art Safari projektnek, az izraeli Janco Dada Múzeum, a Romániai Műépítészek Szövetsége és Románia Izraeli Nagykövetsége együttműködésének köszönhető. És hadd tegyük hozzá, hadd tudja a közvélemény kevésbé felkészült része, a pajzán, erotikus rajzok, festmények, szobrok műfaja már az ókori görög és római művészetben megjelent, majd a későbbi nagy művészek közül sokan, például Tiziano, Correggio, Rodin, Toulouse-Lautrec, Picasso, Dali, Klimt, Schiele, Zichy Mihály és mások munkásságában is erős szexualitás fedezhető fel. De hát ez ma kit érdekel?! Egyes vélemények szerint az számít, hogy futhatunk a pénzünk után. És netán a kiállításra. Egy ilyen botránynál jobb reklámot ki sem lehet találni. Illetve több ez annál. Jól beillik a „cirkuszt a népnek!” stratégia kereteibe. A fennforgók szerint az ilyesminek az a hozadéka, hogy más, kényesebb problémákról elvonja a figyelmet, vagy ellenkezőleg, valakikre irányítja azt, lehetőleg negatív értelemben. Esetünkben konkrétan Vásárhely polgármesterét marasztalja el a cikk. Mostanában megsűrűsödtek az ilyen támadások. Vajon időzített össztűz valakiknek a beintésére? Az ilyesminek is van karmestere? Erről jut eszembe a napokban lezajlott Erich Bergel-karmesterverseny. Nagy horderejű, igazán rangos, a magas kultúrát népszerűsítő eseménysor volt, harminc országból érkeztek a dirigensek bizonyítani tudásukat, tehetségüket a szintén nemzetközi együttműködés nyomán, a megyei önkormányzat égisze alatt létrehozott rendezvényen. Közelről sem övezte olyan médiafigyelem, mint a szóban forgó kárhoztatott kiállítást. Talán csak nem az magyarázza a kisebb sajtónyilvánosságot, hogy semmilyen potenciális botrányt, összezördülést nem ígért a komolyzenei vetélkedő?
