Akiért a harang szól, beköltözött Vásárhelyre. Igen, aki e lakonikus kijelentés kapcsán Hunyadi Jánosra gondol, nem téved. A nándorfehérvári csata győztesének mellszobrát múlt szombaton avatták fel a marosvásárhelyi várudvaron. Déli 12 órára hívták az ünneplőket, az időpontban nyilván a déli harangszó is szerepet játszott. A világ, vagy legalábbis Európa úgy tudja, a törökverő jelzőt kiérdemelt hadvezér 1456-os diadalát jelzik az ilyenkor megszólaló harangok. Igaz, de nem egészen, a pápai rendelet a kereszténységet fenyegető nagy veszedelem elhárítását remélte a déli könyörgéstől még Nándorfehérvár megjósolt eleste előtt, de mire a déli szertartás bevezetésének híre messzi tájakra is elterjedt, már Hunyadi János és a másik hős, Kapisztrán János világraszóló győzelmének visszhangja keltett csodálatot. Hálaadó imára szólította a népeket a templomharang. Ezt a szokást később, az 1500-as esztendő augusztus havában erősítette meg rendeletileg VI. Sándor pápa. Csak a pontosítás kedvéért jegyeztem ezt meg, a lényeg más: Hunyadi János immár bronzmása révén is otthonának érezheti Marosvásárhelyt. Megfordult ő személyesen is az egykori oppidumban, a krónikai adatok szerint országjárása során a még Zekel-Vásárhelyként ismert kis mezőváros ferences kolostorát is meglátogatta, felkarolta a templomtorony építésének ügyét, a Ferenc-rendiek obszerváns ágát támogatta. Két dátumot is találtam erre vonatkozóan, 1446-ot és 1448-at. De nem szeretnék ebbe belebonyolódni, nem vagyok történész. Lokálpatrióta vásárhelyiként örülök az újabb impozáns emlékműnek, annak még inkább, hogy részese lehettem az élménynek, amit két nappal az avatás előtt az alkotási folyamat véglegesítése, a talapzat és a szobor összeillesztése, rögzítése, elhelyezése nyújtott. Jó volt belekóstolni az alkotók izgalmába, érzékelni a jól végzett munka elégtételét. Egyaránt örült a mellszobrot mintázó művész, Bocskay Vince, a plasztikát bronzba öntő Sánta Csaba, a zsögödi andezit talapzatot készítő Dóczy András és segítő csapatuk, de azok a helyiek is, akik a helyszínt és az eseményt előkészítették. A szovátaiak és csíkiak három autóval, szállító- és munkaeszközökkel érkeztek, a három részből összeálló, egyszerűségében is pompás talapzat és a szobor mintegy két tonnát nyomott, kellő felszerelést igényelt a munkálat. Olajozottan működött a gépezet, összeszokott csapat tette operatívan a dolgát. Már sok hasonló feladatot oldottak meg közösen. Bocskaynak ez a harmadik marosvásárhelyi köztéri plasztikája, de ennél sokkal több hazai emlékmű létrehozásában dolgozott együtt Sánta Csabával és csíkszeredai kollégájával, Dóczy Andrással. Jól választott a szobrot Marosvásárhelynek adományozó Professzorok Batthyány Köre, amikor a XV. századi kormányzó, erdélyi vajda egyéniségének megörökítésére Bocskay Vincét kérte fel. És hálásak lehetnek a vásárhelyiek a professzoroknak az adományért, amely újabb múltidéző alkotással gazdagítja a városképet. A település magyarsága hosszú időn át érezhette úgy, hogy az emlékműszobrászat terén hátrányos helyzetben van, az új impérium, majd a kommunista diktatúra számos magyar vonatkozású vásárhelyi emlékművet eltüntetett. A rendszerváltás óta komoly lemaradást sikerült behozni. Történelmi tudatunkban immár köztéri alkotásokkal is lefedhetünk bizonyos hatalmi eszközökkel mesterségesen teremtett fehér foltokat. A diktatúra bukását követően megjelent emlékművek többnyire nem a központban vagy a legforgalmasabb városrészeken, de potenciálisan jelentős kisugárzással rendelkezve próbálják erősíteni a közemlékezetet. Akár időrendben is kirajzolhatók általuk számunkra fontos történelmi korszakok. Példázzam? Hunyadi János, Bethlen Gábor, II. Rákóczi Ferenc, Petőfi Sándor, Borsos Tamás, Aranka György, Kőrösi Csoma Sándor, Bolyai Farkas, Bolyai János, Bernády György, Kós Károly, Bartók Béla szobormása gazdag üzenethordozó erővel bír. Az újabb korok ilyen jellegű reprezentálásában vannak még jócskán adósságok. Mint ahogy a köztéri plasztikai nyelvezetnek is sokkal inkább tükröznie kellene a korszellemet, érzékeltetnie a vizuális világszemlélet változásait. De ez már egy másik történet, talán majd újabb jegyzettéma lehet belőle.
