Szeretem a tengert, és ezt a vásárhelyi sirályok elég gyakran eszembe juttatják. Mintha egyre több lenne belőlük. Nappal a Maros fölött, estefelé inkább a főtéren látom, hallom őket, ahol blokktetőre telepedve készülnek éjszakázni. Nem tudom, hogy kerültek ide, mi vonzotta őket városunkba, de a jelek szerint jól érzik itt magukat. A tenger persze nem került közelebb hozzánk, de valamiért otthonra találtak itt, Erdélyben, az ország közepén. Biztos olykor rájuk nehezül a honvágy, de alkalmazkodnak a rájuk szabott helyzethez, s végső soron ez a folyócska sem kutya. Meg lehet itt élni valahogy. Kutya különben van elég, a Maros körül is futtatják őket elegen, de maradjunk a szárnyasoknál. A sirály ugyan rara avis, ha nem is éppen fehér holló mifelénk, de madárban tényleg nem szűkölködünk. A varjak viszik a prímet. Ne dalra gondoljunk, ezek a károgásban remekelnek. Téli tömeges jelenlétük sok embernek okozott bosszúságot a városban is. Egyes lakónegyedekben előszeretettel építettek fészket maguknak. Persze nem olyan elfogadottak, mint a galambok, balkáni gerlék, azok már régóta a városkép természetesnek tűnő kiegészítői, jóval túlléptek a megtűrt státuszon. A polgárok rendszeresen etetik őket, főleg a Színház téri buszmegállóban, de máshol is annyira magabiztossá váltak, hogy sem gyalogostól, sem autóstól nem tartanak, a közlekedésben őket kell kikerülni, annyira nehezükre esik a felszárnyalás. De most jövök rá, madártani fejtegetésekbe kezdek bonyolódni. Holott a kecsesen lebegő, hosszú szárnyú, élesen vijjogó tengeri migránsok csak azért váltak jegyzettémává, mert kedves mediterrán vagy skandináv csellengéseim emlékeit, nosztalgiáit idézték fel bennem. Nyilván ennél gyakorlatiasabb megközelítésben is érdemes lenne foglalkozni velük és más madártársaikkal, most azonban elégedjünk meg annyival, hogy nyugtázzuk: Marosvásárhely nem az a hely, ahol a madár sem jár. Kár? Dehogy! Sokkal szomorúbb lenne minden körülöttünk madárdal nélkül. A nehezen érkezett tavasz a madarak dalkarát is beindította. Ami kár, az nem ornitológiai vonatkozású. A gazdasági fellendülést hozó nagybefektetők nem akarnak érkezni. És a turisták sem árasztják el a várost. Vonzó látnivalókból, kuriózumszámba menő eseményekből, nemzetközi jellegű rendezvényekből, idegenforgalmi különlegességekből, máshol nem tapasztalt helyi érdekességekből nincs elég? Bizonyára. Úgy képzelem, ez is magyarázza, miért vagyunk lemaradva ilyen értelemben is. A legtöbb helyen, ahol megfordultam, látszott, hogy nem csak a tájra, az épített örökségre fordítottak kiemelt figyelmet. Mindent igyekeznek kifuttatni, ami közérdeklődésre tarthat számot, és javíthat a helyiek meg a település iránt érdeklődő látogatók életminőségén, élményteljes szórakozási lehetőségein. A városgazdálkodás minden szintjén ezt a szemléletet érdemes meghonosítani. Nem könnyű és nem rövid folyamat ennek megvalósítása, de semmiképp sem téveszthető szem elől. Akkor sem, ha nagyobb gondok, sürgősebb tennivalók tolulnak előtérbe. Vagy ha az újító szándékot értetlenség fogadja, régi beidegződések akadályozzák. Csak ilyen hozzáállással érhető el, hogy minden városlakó nemzedék elégedett legyen, és azt mondja a városvezetésre: ez igen! Vagy fiatalos szlengben, stílszerűen: sirály!
