2022. július 3., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az árvaság szele akkor is keményen megrázhat, ha egykori tanáraink közül kell elveszítenünk valamelyiket. Az utolsóként távozó nyomában még nagyobb űr marad. Kedves magyartanárunk, a kiváló Király László pár nappal ezelőtt 94 évesen fejezte be földi pályáját. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tanári kara, diáksága, a város lakói a hét elején búcsúztak tőle, tegnap kísérték utolsó útjára. Volt mit köszönniük neki, a magyar nyelv és irodalom oktatásának, a tehetségek szárnyra bocsátásának, a Bethlen-szellem terjesztésének, sok nemzedék szépre, jóra, tudásra, emberségre nevelésének szentelte hét évtizedes munkásságát, olyankor is, amikor a sors megpróbáltatásaival kellett megküzdenie. Aligha volt olyan tanítványa, aki ne zárta volna szívébe a szerény, nagy tudású, halk szavú Tanár urat. Minden évben ott volt velünk véndiák-találkozóinkon, nélküle nem is igen tudtuk elképzelni ezeket a vidám összejöveteleket. Tavaly már kénytelenek voltunk hiányolni jelenlétét. De akkor is üzent, hisz mindig volt mondandója, idéznivalója követői számára. Időnként észre is veszem magamon, alkalmanként az ő gondolatait öntöm formába. És olykor az is megfordul a fejemben, hogy azoknak, akik teljes szívükkel, lelkükkel szolgálják az ősi alma matert, hosszú életet ad a Fennvaló. Eszembe jut, hogy a szakmai irányultságomat is jelentősen befolyásoló Király László halála előtti napon volt dédapám, a filológus, történész Fogarasi Albert 171. születésnapja. 1851. március 24-én jött a világra. Ő is 94 éves volt, amikor meghalt. Amíg csak tehette, a Kollégium, Nagyenyed és közössége szolgálatában állt. Irányító szerepet vállalt a függetlenségi szellemű politikai mozgalmakban, de az oktató-, kutatómunkában is jeleskedett, könyveket írt, szerkesztett. 1890-től 1894-ig a Kollégiumot rektorprofesszorként igazgatta, és amikor jóval 1908-as nyugdíjba vonulása után az idők szava úgy kívánta, egyszer még felvállalta a rektori tisztséget. Ismertem őt, de valójában mégsem, hiszen nem voltam egészen kétéves, amikor elhunyt, nem emlékszem rá. A dátumok viszont furcsa képzeteket kelthetnek az emberben. Tömöríthetik, kitágíthatják az időt. Dédapám fontos személyiség volt 1922-ben a Bethlen Gábor Kollégium 300. évfordulójának ünnepi rendezvényein. A jubiláló öregdiákok, az enyedi polgárság népes jelenlétében tartott nagygyűlésen ő volt az egyik szónok, aki átfogóan ismertette a kollégiumi múltat, vázolta a jelent. És íme, azóta eltelt egy teljes évszázad, családi léptékkel mérve valahogy összezsugorodik az eltelt száz esztendő. Az iskola pedig szebben, korszerűbben készül ünnepelni, mint bármikor. Június 11-én valóra válhat az eltervezett nagy diáktalálkozó. Király László sajnos ezt már nem érhette meg, a Bethlen-év eddigi eseményeiről, az idei iskolai sikerekről viszont még értesülhetett, és örülhetett nekik. Jó híreket vihetett magával „nagy útjára”, az égi magasba. Nagyszerű „csapat” gyűlhetett ott össze a Fejedelem udvartartásában. Minden bizonnyal rá is várt egy babérokkal övezett, jól kiérdemelt magiszteri szék. Megőrizzük a Tanár úr szép emlékét, nemes szolgálatát.