Kicsi, de hm, próbáltam győzködni távoli ismerőseimet, akik kinevettek, amikor büszkén újságoltam nekik, átadták az észak-erdélyi autópálya Nyárádtő–Marosvásárhely szakaszát. Igaz, hogy csak 4,5 kilométer hosszú, a meglevő összes romániai autósztráda fél százaléka, de rekordidő alatt készült el, vagyis egyedülálló a maga nemében. És kiegészülve a városba vezető négysávos gyorsforgalmi úttal, már majdnem egy egész százalék! A minősége sem indokolja, hogy gunyorosan fogadjuk. Azt, hogy mennyire jó, saját tapasztalatból még nem állíthatom, nem utaztam rajta, de rövidesen igyekszem kipróbálni. Akárhogy is, örülhetünk neki. Lehet, hogy a Dózsa György út majd gyakrabban bezsúfolódik miatta, nem légből kapott ez a feltételezés. De távlatosan egyértelműen nyereség. A maroskeresztúri, nyárádtői lakosok biztos már most észlelhetik a forgalomváltozás jótékony hatását. Persze a Strabag gyors és tisztességes munkája még bosszantóbban veti fel azt a rengeteg tehetetlenséget, melléfogást, felelőtlenséget, amatörizmust, panamát, csalást, lopást, hadd ne fokozzam, ami az A3 fel-, ki- és leépítését övezte. Jó lenne nyilván, ha az igehasználatban a múlt időnél maradhatnánk, de kötve hiszem, hogy ez így alakul. Nyugaton, vagyis Maroskece és Aranyosgyéres között a helyzet változatlan. És ez csupán egy a csiga módra araszoló pálya számos kritikus pontja közül. Lehet, hogy túlzottan pesszimista vagyok, s inkább visszafelé tekintek, nem előre, de mi, sokat tapasztaltak, inkább a sikertelenségekből indulunk ki. Lehetnék derűlátóbb? Talán. Állítólag pénz most már volna elég ilyesmire is. Az EU szorgalmazta helyreállítási terv eurómilliárdokat ömleszt hazánkba is. A horribilis összeg első részlete talán meg is érkezett. Ebből infrastruktúrára is bőven jut. Csak győzzék vállalkozókkal, munkaerővel, gépekkel, miegyébbel. Ez nem olyan egyszerű. A pénz felhasználásához 45 konkrét célkitűzés is társul. Egyelőre sajnos még a hozzá való jogi alap megteremtésével is adós az ország. De ezért ne a mi fejünk fájjon. Arra való a nagykoalíció, a kormány meg minden más hatalmi tényező, hogy mindezt megoldja. Könnyen megeshet azonban, hogy emiatt is a mi fejünk fájdul meg. A bajok mindig csőstül telepednek ránk. A téllel együtt hatványozottan. Világjárvány, klímaváltozás, környezetszennyezés, villanyáram- és gázárrobbanás, üzemanyag-drágulás, infláció, társadalmi megmozdulások, tiltakozások… Hogy lehet az, hogy mindig minket sorolhatnak a „sírjon az ő anyukájuk” kategóriába?! De nézzük olykor azt is, ami jó a rosszban. Az új autópálya-szakaszról készült fotók közt olyat is láttam, amelyen közelről feltűnik a vegyipari kombinát. Füst, gőz, szennyezőanyag száll látványosan és fenyegetőn a tornyokból, csövekből az ég felé. Nem szennyez már a kigőzölgés? Azt olvasom, hogy a rendkívüli mértékű gázáremelés miatt a cég kénytelen szüneteltetni a termelést. Meddig teheti a csőd veszélye nélkül? Nem tudhatom, de arra következtetek, hogy ebből kifolyólag csökken a környéken a légszennyeződés. Ennek örülhetünk. Akinek műtrágyára lesz szüksége a későbbiekben, aligha repes majd az örömtől. A kombinát érthetően előrelátó, ezért döntött így. Vannak tartalékai, hozhatott ilyen racionális döntést. És a kisember, a szegénység mit tehet, amikor a téli fogyasztási számlái érkeznek a szolgáltatóktól? Mit állít le? Milyen tartalékhoz fordul? Ugye, hogy milyen semmi, kis butaságok jutnak az eszembe?! Csak teszem fel a kérdéseim, és semmire sem tudom a választ. Vajon ők ott a magasabb szinteken, akik eddig a székekért harcoltak olyan nagy vehemenciával, találnak minderre megoldást? Advent idején általában a szokásosnál bizakodóbbak vagyunk. Most is reménykedjünk, hogy legalább néhány alapvető gondunkat igyekeznek érzékelhető mértékben könnyíteni.
