Hajtanak, mint az őrültek! Hányszor hallottuk a felháborodott kifakadást! A múlt hét végén sok újságíró-kollégával találkoztam Gyergyószárhegyen. Többségük az ország számos távolabbi városából és külföldről érkezett gépkocsival, és senki sem hagyta szó nélkül a nagy és fejetlen forgalmat, ami a romániai közutakon uralkodik. Nem csak a rengeteg autó és a sűrűn kialakuló gépkocsioszlopok nehezítik meg a közlekedést ott, ahol nincsenek autópályák, az életveszélyt a felelőtlenül száguldó, gyilkos módon előző sebességmániások jelentik. A halálos balesetek nagy hányadát ők okozzák. Ha az autópályák hiánya vagy megléte rajtunk, közlekedőkön kevéssé múlik, a civilizált, biztonságos autózás nagymértékben a gépkocsivezetők felelőssége. Persze, mit várjunk el tőlük, ha olyan a társadalom, amilyen? A forgalomban is visszatükröződik, milyen nálunk a közélet, az emberek egymáshoz való viszonya, milyenek vagyunk úgy általában. Ezen is kéne változtatni. Nem lesz könnyű. Egyhamar aligha javul a közúti morál, a gépkocsik száma viszont folyton nő. És van, aki a szomszédba is autóval megy. Ha nem éppen a közeli italozóba! De nem folytatom, ismerős a jelenség. Azért is jutott ez ma eszembe, mert szeptember 22. autómentes nap Európában. Tette le valaki emiatt erre a napra a kocsiját? Nem hinném. Mindenki másoktól várná a jóakaratot. Ma is kialakulnak a megszokott dugók, csúcsra hágnak az indulatok a városi közlekedésben. Hiába, na, túl sok még a rinocérosz, ahogy Ionesco mondaná. Ha nem jelképesen gondolnánk rájuk, hanem a kihalófélben védelemre szoruló, valós orrszarvúak sorsáról tűnődnénk, akkor sem érhetne az időszerűtlenség vádja. Nekik is ma van a világnapjuk.
Hazánkban csak az előbbiekkel szembesülünk. A politikában, közéletben kiirthatatlanok, gátlástalanul szaporodnak. Be-betörtetnek a társadalom porcelánboltjaiba. Mindenbe belemártják az orrukat, szarvukat, mindent széttaposnak. A járványügyet sem kímélik. Ezért sem érhetjük meg egyhamar, hogy végre Covid-mentes napról is beszélhessünk. Pedig ez is egy olyan jelenség, ami emberfüggő. Ha mindenki beoltatná magát, ha mindenki figyelmesebb, óvatosabb lenne, ha mindenki betartaná az előírásokat, ha …, talán hamarabb megszabadulnánk ettől a nyomorúságtól. Nyilván itt is túl sok a melléfogás, a pandémiás helyzet megoldására hivatott országos, megyei, helyi vezetők következetlensége, kapkodása, tanácstalansága is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ott tartunk, ahol. És még mi lehet itt, amikor cunaminagyságúra nő a negyedik hullám! Különben nagyon remélem, hamar kiderül, hogy ezt a túlzó rémképet a rejtett bulváros énem rajzoltatta ki velem. De tény, hogy amilyen jól beindult a koronavírus elleni védőoltások folyamata, annyira lelombozódott minden aránylag rövid idő alatt, és európai viszonylatban kullogóvá váltunk. Akkor mit vannak úgy oda, hogy a hírcsatornák kiszúrták, bizonyos Kárpátokon túli oltásközpontokban az unatkozó asszisztensek elkezdtek labdázgatni, táncikálni meg hasonló szórakoztató foglalatosságokkal múlatni az időt? Ennél sokkal nagyobb bajokat is fel lehetne fedezni. Mi van az emlékeztető oltásokkal? Több országban már javában adják a harmadikat! És a gyermekek védőoltásával? Nem részletezem. Inkább verset idézek. Az 1910. szeptember 22-én született szókimondó költő, Faludy György újra igen időszerű Német zsoldosdalának egy részletét. Mind többen hasonulnak itt is a Faludy leírta szereplőkhöz: „Mink volnánk hát a foltozott/ irhájú hírhedt zsoldosok,/ kiknek egészen egyremegy,/ hogy völgybe, avagy hegyre megy,/ parasztra, úrra, papra megy,/ bitóra vagy csak babra megy.” Bizony!
