Ha belegondolunk, hamar rájövünk, rosszkedvünk oka, hogy folyamatosan gyengül a biztonságérzetünk. Régóta tudjuk, „az oroszok a spájzban vannak”, de hogy a medvék is! Ez már több a sokknál! És még kik? Ideje kibővítenünk azt a szerencsétlen spájzot. Hadd férjen el ott mindenki! Aszerint, hogy éppen kik a sorosok. De végül is mindegy, kik vannak ott, ha újra robban a vegyi kombinát, és nem olyan szerencsésen, mint legutóbb. Ha jön a gáz, nekik is annyi. Persze olykor ipari katasztrófa se szükséges, megteszi a maga pusztítását a természet. Egymást érik a tornádók, árvizek, hegyomlások. Szibériában hőguta, Dél-Afrikában havazás és fagyhalál végez sok emberrel. És a koronavírusos világjárványról még nem is beszéltem. De maradjunk a saját térfelünkön. Mostanában sok rég nem látott ismerőssel, baráttal találkoztam. Kiderült, nem gépkocsival érkeztek haza. Egyszerűen azért, mert nem mernek itt vezetni. Életveszélyesnek érzik a közlekedést a romániai utakon. Nem csodálkozom, aki itthon vezet, tudja, miről beszélnek. Semmi és senki nem tesz eleget a biztonsági elvárásoknak. Sem az utak, sem a gépkocsik, sem a forgalom szereplői. Így aztán nem meglepő, hogy a legújabb statisztikák szerint az Európai Unióban a közlekedési balesetek miatt bekövetkezett elhalálozások tekintetében Románia áll az élen. 2020-ban a pandémia következtében sokkal kevesebb külföldi autózott az útjainkon, mégis rengeteg közúti karambol történt, s az idén annál is több. Az elmúlt napokban is tele volt ilyen szörnyű hírekkel a média. Volt olyan ütközés, amelynek hat halott és öt sebesült áldozata lett. Mindezek dacára kénytelenek vagyunk így és ilyen körülmények között közlekedni, és csak békétlenkedünk, hogy nem készülnek el a biztonságosabb autópályák, nem kerül új aszfaltréteg a tönkrement kisebb jelentőségű utakra. És hajtunk, mint az őrültek! Már aki. Akit nem illet, ne vegye magára. És akkor? Menjünk vonattal? Kevesen ajánlják. Nem a túlzott sebesség miatt. Akinek az utóbbi időben volt honi államvasúti tapasztalata, órákig tud mesélni arról, miért elkerülendő az ilyen utazás. De nyilván van, aki mégis erre kényszerül. Nagyon szemfülesnek kell lennie. A minap történt meg Bukarestben, hogy a hangosbeszélőn bejelentették, a szerelvény egy bizonyos vágányon várja az utasokat, miközben egy másik vágányra irányították. A megjelölt peronon az utazók hiába gyülekeztek, közben a túloldalon a kijelölt időpontban a vonat elment üresen. Szóval ekképpen mennek a dolgok errefelé, illetve inkább egy helyben állnak. Immár semmiben sem bízhatunk? Eddig hittem a telefonomban, mert tudtam, hogy okosabb, mint én, és minden programfrissítéssel újabb fontos műveletekre képes. Na, ez a baj! Kiderült, hogy mindenre képes! Kémkedhet is utánam. Méghozzá olyan szép, mitológiai néven, ami a múzsák és költők éteri ligeteiben vált szárnyalón közkedveltté: Pegasus! Hát lehet ezek után bármiben is bízni? „De különben csend van, s minden aluszik még” – jut eszembe valamiért a helikoni költő, Bartalis János visszatérő verssora.
