Jó volt látni, mekkora kedvvel, milyen felszabadultan kapcsolódtak rá szombaton az élő kultúrára a marosvásárhelyiek. Olyanok is, akik nem kimondottan vevők az ilyesmire. De mindenki örült a nyitásnak, nyüzsgésnek, pezsgésnek, úgy éreztük, újra igazi élet van a városban. Az időjárás is kegyes volt a Múzeumok Éjszakájához, heveskedett a szél, de nem mosta el vihar, felhőszakadás a rendezvényeket. Éjszakát mondtam, de már reggeltől benépesült a vár és környéke, és aztán mind többen forgolódtak a meghirdetett számos esemény helyszínein, a Kultúrpalota, a múzeumok, galériák, a színház, az előadótermek és színpadok, a könyvtárak és más rendezvényterek háza táján. Minden korosztályt, valamennyi érdeklődési kört figyelembe vettek a szervezők és a felkért vagy önként jelentkező közreműködők, ők is épp olyan lelkeseknek tűntek, mint a kikapcsolódásra, a korlátozásoktól mentes élményszerzésre vágyó közönség. Minden elvárást biztos nem sikerült kielégíteni, előfordulhat, hogy voltak csalódott, elégedetlen „kultúrafogyasztók” is, egészében véve azonban eredményes, emlékezetes és biztató volt ez a hagyományossá vált nagy kulturális megnyilvánulás, amelyen érték és mérték, szellem és tehetség, egyén és közösség, tudás és művészet kellő számban és szinten, igazán vonzó változatosságban mutatkozhatott meg. Persze az elvárások a továbbiakban is ehhez igazodnának. Nyilván túlzás volna ilyen folyamatosan csúcsra járatott kínálatra számítani, nem lehet állandóan ilyen sokszínű, ennyi embert és intézményt megmozgató művelődési, művészeti eseménysort fenntartani, hiszen e mostani egynapos fesztiválnak csupán a programfüzete harminc tömött oldalt töltött tele. De azt a mindennapos rendezvénysűrűséget és változatosságot, amelyet Marosvásárhelyen a karanténos időszak előtt megszoktunk, újra hamar el lehetne érni. Sőt túl is lehetne szárnyalni, mert kiaknázatlan tartalékai bőven vannak még ennek a városnak. Nem fedezem fel a spanyolviaszt, sokan és sokszor tették már szóvá, hogy Vásárhely olyan különleges település, amelyet nem nyomnak a nagy igényű művészeti és művelődési intézmények eltartásának terhei. A múzeum, könyvtár, filharmónia, színházak, művészegyüttesek, folyóiratok stb. megyei, illetve minisztériumi hatáskörben működnek, miközben mindezeknek elsősorban a város lakói, a művelődni, szórakozni vágyó marosvásárhelyi polgárok a haszonélvezői. Hasznos és hatékony lépés lenne, ha valamiképpen a város is megnyitná a pénztárcáját, és az eddigieknél konkrétabban, számottevőbben próbálná ösztönözni az alkotó, művészkedő egyéniségeket, közösségeket, segítene kiteljesíteni, fellendíteni a helyi kulturális életet. Tudom, rengeteg dolgon kellene javítani minél hamarabb, helyrehozni, feledtetni olyan káros jelenségeket, amelyek a korábbi felelőtlen, önfejű városvezetés miatt honosodtak meg itt. Azt is tudom, hogy a köztisztaság, a közszállítás, a közoktatás, a közegészség életvitelünk szempontjából fontosabb a kultúránál, és még bőven sorolhatnék hasonló életbevágó „ügyeket”, de a kulturális közérzetünk se kutya, arról se feledkezzünk meg a sok egyéb visszahúzó örökség közepette. Több olyan hazai megyeszékhelyet, megyei jogú várost említhetnék, ahol úgy gazdálkodnak, hogy a helység tisztes szellemi, művészeti életének fellendítésére is jut némi pénz. Sőt még olyan díjakra, elismerésekre is, amelyekkel az arra érdemes kiemelkedő egyéniségeket évről évre rendszeresen jutalmazzák. Az eltelt években Vásárhelyen is indult ilyen kezdeményezés. Hamar feledésbe merült. Fel lehetne újítani. Az új városgazda igazi kultúrember, a csapata is a kiemelkedő szellemi teljesítmény, az alkotómunka és a művészetek híve, barátja. Jó volna ezt tényekkel is alátámasztani.
