Holnap már április. Vajon most mivel fognak megtréfálni? Sok jóra aligha számíthatunk. Egyre vörösebb az ország. Ezzel újabb intézkedések, megszorítások járnak. A mi javunkra természetesen. Csak sajnos ebbe fogunk belegebedni. Ha nem a betegség és az általános válság, akkor a nyomasztó, depressziós közhangulat miatt. A nyilvános rendezvények, a találkozási, szórakozási lehetőségek, alkalmak is újra megritkultak. Rossz évjárás volt, mondják majd a jövőben a kulturális életre. Akár a borra, amikor a szőlőt fagy, jég, sokfajta kártevő sújtja, tizedeli meg. Igen, kényszerhelyzet volt, színház, zene, előadó-művészet, kiállítás, könyves akciók, minden korábbi népszerű rendezvényforma mostoha sorsra jutott. És ki tudja, mikor tér vissza a régi kerékvágásba? Mi, lapszerkesztők is kínlódunk a hiánnyal, azzal a szituációval, hogy az események megcsappantak, elmaradnak, mindaz, ami a közönség számára fontos volt és népszerű a sajtótükörben is, hosszú ideje eltűnt környezetünkből. Az idő méricskélésével azért jobb óvatos lenni, nagyon viszonylagos, hogy mi hosszú vagy rövid. Az egy év nem semmi, de történelmi viszonylatban elenyésző. És harminc? Az már valami. Ma döbbentem rá, hogy lapunk hétről hétre megjelenő irodalmi-művészeti melléklete, a Múzsa három évtizede került először az olvasók elé. Na, nem valamiféle hirtelen megvilágosodás tört rám, a Facebook juttatta eszembe, hogy öt esztendővel ezelőtt a Bernády Házban népes közönség jelenlétében ünnepeltük író és művész barátainkkal együtt a Múzsa 25. születésnapját. Hát akkor most 30 évesek vagyunk. Szép férfikor, virágzó fiatalembernek hiheti magát, aki ennyit tölt. A múzsáknak ennyi meg sem kottyan, ők megmaradnak örök fiatalnak és szépnek. Talán még jövőjük is van. Hacsak a feltartóztathatatlanul fejlődő technika és technológia végleg el nem törli valamikor az ilyen megfoghatatlan, szellemi, mítoszteli, virtuális világot. De maradjunk a Múzsa tárgyi, sajtós, online-os valóságánál.
Múlt szombaton adtuk közre a hétvégi melléklet 1479. számát. Az 1. szám 1991. április 6-án látott napvilágot. Azóta kisebb-nagyobb formai változtatásokon ment át, a nyomdai körülmények javulása, a digitalizálás jótékony hatással volt rá, a társadalom, a közélet, az általános élet- és szemléletmód változásai, a kultúra anyagi háttérbe szorítása ellentétesen befolyásolta a lapszerkesztést. Olvasóink kedvező visszajelzései mégis biztatóan hatottak, megerősítettek abban, hogy érdemes folytatni a megjelentetését, a város, a megye, a széles nyilvánosság elvárja, hogy sokszínű, sokrétű kulturális mozgalmunk ilyen formában is jelen legyen a köztudatban. Folytatjuk is, és hiszem, hogy a korábbi társszerkesztőm, Bölöni Domokos és a mostani, Kaáli Nagy Botond nevében is mondhatom, nekünk is sok örömöt szerzett a számtalan vers, széppróza, esszé, recenzió, kritika, a sok jó fotó, grafika, reprodukció, amely mindeddig 5916 újságoldalon került önök elé, kedves olvasók. Másképpen érzékeltetve, amit eddig közzétettünk, az mintegy negyven 150 oldalas kötetet töltene meg. Nem mind remekművel, ezzel tisztában vagyunk. De az is biztos, hogy mindig igyekeztünk igényes, minőségi és érdekes szöveget, élvezetes olvasmányt, sokaknak tetsző látványt nyújtani közönségünknek. Hogy néha jobb lett volna, ha fülünkbe cseng a humorista Romhányi József rigmusa: „Te szent múzsa, irgalmazz,/ milyen ócska rímhalmaz!”? Lehet, de bízunk benne, hogy sosem a mi Múzsánkat illette a bírálat. És ezután sem szolgálunk rá a bírálatra. De ha már fricska, és amúgy is április elseje lesz holnap, álljon itt befejezésül egy kis limerick a „házi” termésből:
Forrong a parlament porondja,/ sok bohóc balra ment s kimondja:/ Nem lesz több piálás,/ tilos a kijárás!/ Ti lesztek április bolondja!
