Tegnap farsangot temettünk. Ma már az a kérdés: netán húst is ettünk? Holnap: vajon torkosnak születtünk? Igen, húshagyókedd, hamvazószerda, torkos csütörtök, három egymást követő jeles nap, melyeknek időben nagyon mélyre nyúlnak vissza a gyökerei. Máig átöröklődtek, változtak, alakultak valamennyit az eltelt századokon át, de alapvetően tükrözik az emberi szokásokat, magatartásformákat, az élethez való általános viszonyulást. Persze az évente ismétlődő népszokások ritkán tömörülnek ilyen szorosan egymás mellé és egymásnak ennyire ellentmondóan, mint ezek a húsvéthoz igazodó harsány vagy éppenséggel visszafogott köznépi események, de már nincs bennük semmi meglepő, hiszen az egész mai társadalom, életünk minden megnyilatkozása ezt képezi le. Különösen mióta az egészet a világjárvány határozza meg. Túl vagyunk választásokon, kormányváltáson, kormánykoalíciós egyeztetéseken és így tovább, de lényegében egynéhány kérdés és jelenség körül forog a közélet, a közbeszéd, az egész mesterségesen felerősített csatazaj. Nyilván a Covidé a korona. A leggyakoribb szóbeszéd, hogy ki kapta meg, ki tudta elkerülni, ki szabadult meg tőle, ehhez kapcsolódva a védőoltás nagy problémája, amelyet Románia eddig meglepő eredményesen oldott meg, miközben az egészségügy kómás állapotokat mutat. És ugyanehhez szervesül a közoktatás, a gazdaság, az életszínvonal megannyi akut és krónikus baja. Ismerjük, túlzottan is, minden tökéletlenséget, tehetetlenséget, rendellenességet, igazságtalanságot jól lehet leplezni, indokolni vele. Azt például, hogy a nyugdíjakat mégsem emelik, de a kiugró kivételezéseket, a hihetetlen mértékű pótjuttatásokat nem szüntetik meg, folytatódnak az anyagi és egyéb megszorítások, súlyosbodnak a lakosság terhei. Hadd ne folytassam, mindenki tovább sorolhatja önmagában a sérelmeit, bánatait. Azt is, hogy ki kire, mire mutat, hivatkozik, amikor kiderül, hogy valami, tulajdonképp szinte semmi nem úgy megy, ahogy kellene. Mindig másra irányul a vádló mutatóujj, sohasem önmagunkra. Az éppen hatalmon levők az előttük hatalmaskodókra, a többségiek a kisebbségiekre, az erősek a gyengébbekre, a férfiak a nőkre és fordítva. Lényegében alig van új a nap alatt, amire az ember felkapná a fejét. Újabban például arra figyeltek fel sokan, hogy a média vezető hírként taglalta az egykori hírhedt szekus tábornok, Mihai Pacepa halálhírét. Ő volt az a félelmetes titkosszolgálati vezető, Ceauşescu tanácsadója, bizalmi embere, aki 1978-ban az Amerikai Egyesült Államokba szökött, ott kapott menedékjogot, állampolgárságot, új identitást, és árult el, leplezett le rengeteg titkot a román és a szocialista tábor titkosszolgálatairól, kémrendszeréről. Többször keltették már halálhírét, nem csoda, hiszen nemcsak a „scorniceşti-i diktátor tölgy és hölgy” küldött bérgyilkosokat a nyomába, hanem Jasszer Arafat és Kadhafi is, mégsem tudtak végezni vele. Amit nem tett meg még Carlos, a Sakál sem, megtette a Covid–19. Pacepa neves amerikai ügyvéd barátja erősítette meg, hogy a kém 92 évesen lett a koronavírus áldozata. Csodálkoznék, ha kalandos életéről nem készülne film. A műfaj népszerű, ez is jól beférne az ilyen sikerprodukciók sorába. A Vörös horizontok: egy kommunista kém krónikája című Pacepa-könyv megkönnyítené a forgatókönyv megírását. Persze aligha lenne hízelgő alkotás a romániai valóságra, háttérjelenségekre nézve. De ki akarna hízelegni és miért?! Nagyon sok még a múltból a tisztáznivaló. A közelmúltból is. Olvasom, hogy a szenátus úgy döntött, felszámolja a Román Forradalom Intézetét. A korlátlan időre kinevezett intézetvezetők, többek közt Ion Iliescu, Gelu Voican Voiculescu, Petre Roman innen már nem kapnak fizetést. Szegények. Vajon kiderül-e valaha, hogy pontosan mi történt az országban 1989 decemberében és azután? Hogy volt, mint volt, és a halottakért, sebesültekért kik voltak a felelősek Marosvásárhelyen? És valójában kik szervezték, vezették, irányították a magyarellenes támadásokat 1990. március 19-én, 20-án ugyanitt? Kérdezünk, mindig csak kérdezünk. Az igaz válaszok pedig elmaradnak. Na de, hogy miképpen jutottam el a farsang farkától, a húshagyókeddtől idáig? Ha nem tudnák a választ, egyszer majd megmondom. (N.M.K.)
