Nem mind arany, ami fénylik. A neve kezdőbetűiből „aur (arany)” szót formáló új parlamenti alakulat, a Románok Egyesüléséért Szövetség aligha tűnik annak. Legalábbis számunkra. Vannak, akik örülnek neki. Közel félmillió szavazó voksolt rá. Pedig nagyon sokan nem is tudtak róla eddig. Mintha a semmiből bukkant volna fel. A szeptemberi helyhatósági választásokon már indított jelölteket, de mindössze egy kisváros és két község polgármesteri tisztségét nyerték el a Bărăganban. A párt egyik társelnöke, George Simion korábban pályázott az egyik europarlamenti székre, de akkor csúnyán leszerepelt. Annál meglepőbb, hogy a diaszpóraként élő románoknak tudomásuk volt erről az itthon ismeretlen szövetségről. A külföldön szavazók egynegyede őket választotta. El is indult a szóbeszéd, hogy nem véletlenül, intézményes támogatással zajlott ott a népszerűsítésük. Állítólag közel állnak hozzájuk a híres „kékszemű” fiúk. Talán inkább a hírhedt jelzőt kellene használnom. Az aurosok esetében mindenképp. Nem titkoltan szélsőségesek, bevallottan radikálisok, nacionalisták, másság- és idegenellenesek, járványtagadók, maszkellenzők, konzervatívok, nem szeretik a magyarokat (és akkor még finoman fogalmaztam), felszámolnák az RMDSZ-t és így tovább. Folytatódhatna a felsorolás, majd meglátjuk a későbbiekben, hogy még mi jellemző rájuk. Az említett vezető az úzvölgyi uszító kirohanások vezéreként került a közvélemény előterébe. A pártban szintén hangadó, a folyton perlekedő Dan Tanasă a székelyföldi magyar feliratok és az anyanyelv használatának ügyeletes feljelentője. Innen ismerős a neve. A többiekét is kénytelenek leszünk megjegyezni a majdani politikai csatározások során. Tény, hogy van még néhány nagyszájú szóvivőjük, „cácák” is nyilván, például az, aki a Szent András-napi konstancai ortodox egyházi felvonulás mellett kardoskodott, meg többen mások, akik a közösségi médiának köszönhetően hallatnak magukról. Felmérések szerint sok az ifjú szimpatizánsuk, az átlagos AUR-os prototípus középiskolát végzett fiatalember. Maguk mellett tudhatják a focidrukkerek kemény magját, az úgynevezett futballhuligánokat. Ezzel sokat elmondtam róluk. Persze így most ez egy kicsit félelmetesebb, mint amilyen a várható politizálásuk lesz, vagy ki tudja. Megtörténhet, hogy parlamenti szélsőjobbként káros hatással lesznek a mérsékeltebb pártok hangvételére, nemzetiségi politikájára is. Bár ilyen téren eddig sem kellett félteni egyiket sem, a magyar kártya mindig kéznél volt. De, hogy jóval nem kecsegtet a Corneliu Vadim Tudor és a Funar-féle indulatkeltő politizálás, az biztos. Elképzelhető, hogy közelebbi környezetünkben is elkötelezett hívekre lel majd az új párt. Az ilyen balhékra mindig akad vevő. Ők siettek kijelenteni, hogy más parlamenti alakulatokkal nem kötnek szövetséget, a rendszerellenesség is az erősségük. Még jó. Mintha nem lenne elég az, amivel Băsescuék, Paşcanék ártanak a békés együttélés szellemének! Szóval itt tartunk. De szerencsére továbbra is lesznek reprezentánsaink, akik a szenátusban és a képviselőházban kiálljanak a magyarság ügyei mellett. Talán többen is lehetnének, ha több magyar vállalta volna a szavazással járó hercehurcát, járványügyi kockázatot. Vagy ha többen lépték volna át a saját szkepticizmusukat. Ez mindannyiunk tanulsága lehet, de még inkább megszívlelendő közösségünk politikai vezetői számára. Ennek jegyében kellene dolgozniuk a következő négy esztendőben.
