Mégis lehet! A kétkedve remélt marosvásárhelyi választási győzelem hírére jutott ez eszembe, önkéntelen replikaként az író Makkai Sándor 1937-es nagy visszhangú Nem lehet című cikkére, amelyben a püspök, széles körű vitát kiváltva, a kudarcra kárhoztatott kisebbségi sors lélekrendítő, megkerülhetetlen problematikáját és megoldhatatlannak vélt létkérdéseit taglalta. Aztán hamar rájöttem, a mondat végi felkiáltójel mellett talán kisebb formátumban, de mindenképp a kérdőjelnek is helye lehet. Egy város polgármesteri tisztségének a megszerzése, legyen az a magyarság szempontjából mégoly történelmi fontosságú is, mint Vásárhely, mégsem mérhető mindahhoz, amivel a teljes romániai magyar közösség küszködik, ez még nem hoz alapvető változást az országban élő magyarok és a többi nemzeti kisebbség helyzetébe. Noha a helyhatósági választások a politikai erőviszonyok lényeges átrendeződését vetítették előre, és itt-ott biztató szemléletváltást is megfigyelhettünk, az eltelt két nap során a központi román média a hatalmi harcok és háttérmozgások jelzése mellett elenyésző figyelmet szentelt azokra a jelenségekre, amelyek velünk, magyarokkal kapcsolatosak. Pedig Soós Zoltán diadala Marosvásárhelyen, Péter Ferenc és az RMDSZ újabb sikere Maros megyében országos szempontból is figyelemre méltó lehetne. Főleg azért, mert a szavazási adatok alapján kijelenthető, hogy sok román polgártárs, többen, mint korábban, úgy gondolta, érdemes a magyar jelöltekre voksolni. Annak ellenére, hogy ebben a frontvárosban egyesek továbbra is úgy kampányoltak, hogy etnikai feszültségeket keltsenek. Jó jel, hogy a valóság ismeretében az emberek már kevésbé hajlandóak bedőlni az uszításnak. Talán országos szinten is terjed majd ez a tendencia. Addig is örüljünk felhőtlenül a magunk háza táján, ahol felcsillant a megújulás reménye, kedvező változást hozhat az új városatya és ígéretes leendő csapatának remélhetőleg kitartó, következetes és igényes munkája.
Sokszor írtam városunk hanyatlásáról, bíráltam a vezetőket, akik Marosvásárhelyt lezüllesztették, elszegényítették. A fejlődés kerékkötője most eltűnni látszik a süllyesztőben, szobrot már aligha állítanak neki. De visszahúzó, áldatlan örökséget hagyott az utána következő városvezetésre. Nehéz dolguk lesz Soóséknak. Tudják. Bízom benne, hogy nem is felejtik, az emberek azért szavaztak rájuk, mert hisznek a lelkesedésükben, az igyekezetükben, a szebb, jobb távlatokat megcsillantó ígéreteikben. Sok megoldanivalójuk lesz, szeretnénk mihamarabb érzékelni, hogy a valóság talaján állva, a közösség gondjait, elvárásait szem előtt tartva kezdik el és folytatják városfejlesztő tevékenységüket. Nem könnyű, gyakran kell majd szembemenniük egyéni érdekekkel. Soós Zoltán mindezzel tisztában van, hiszen nagyon jól ismeri híres elődje, dr. Bernády György életművét, amelyet eddig is ápolt, gyarapított, amikor és ahogy lehetett. Most aztán valóban lesz rá lehetősége. Lehet, hogy akkor lesz igazán méltó követője, ha ő is kiérdemli az „áldott rossz ember” megnevezést. Bernády 118 éve jelentette ki polgármesteri beiktatásakor, hogy Marosvásárhelyt modern várossá építi, alakítja. Ehhez mindvégig vasakarattal ragaszkodott. Legnagyszerűbb megvalósításainak ma is haszonélvezői vagyunk. Soós Zoltán a mai lehetőségek ismeretében új várost nem ígérhet, de új szemléletet, jobb, élhetőbb, korszerű települést igen. Ebben nagy segítségére lehet, hogy immár sikeres együttműködés alakulhat ki a megyei és a megyeszékhelyi vezetőség között. Péter Ferenc tanácselnök eddig is szívén viselte a vásárhelyi intézmények sorsát, a városvezető ellenséget látott benne. Most már a megye és a város összefogásával többet tehetnek az itteniekért. Különös tekintettel a fiatalokra, hiszen a megújulásban elsősorban rájuk alapozhatnak, ők garantálhatják az igazi változást. Ez sem egyszerű. A választási kampánycsapat lelkesen, jól, hozzáértéssel dolgozott, a legifjabbak szavazóképes táborát mégsem sikerült kellőképpen mozgósítaniuk. Szerencsére mégis elegen szavaztunk. A város elvárt fejlődését azonban már nem mi, idősek határozzuk meg. Hanem a mostani tizen- és huszonévesek, illetve aktív szüleik. Soós Zoltánék és felnövekvő hat gyerekük, meg a hozzájuk hasonló cselekvő társak, akiket remélhetőleg immár Marosvásárhely, Maros megye is itthon tud tartani. Sok sikert mindannyiuknak!
