Szeptember 23. több szempontból nevezetes. Az egyik az, hogy 82 évvel ezelőtt ezen a napon ásták el New Yorkban a Westinghouse időkapszulát. Az acél keménységű, mintegy 360 kilós, több mint két méter hosszú rozsdamentes kapszula 15 méter mélységben került a földbe a Flushing Meadows Parkban, az akkori világkiállítás helyszínén. Jelenlétét egy gránit emlékmű jelzi manapság. A tervek szerint ötezer év múlva, 6939-ben ássák elő az időkapszulát. Pontosabban kapszulákat, ugyanis egy újabb New York-i világkiállítás alkalmából 1965-ben egy második kapszulát is elhelyeztek az első mellé. Úgy gondolták, hogy ki kell egészíteni az üzenetet az eltelt időszak korjellemző újdonságaival.
Az első időkapszulába 35 mindennapi tárgy került, például töltőtoll, füzet, Mickey-egér stb., 75-féle anyag, szövet, fém, műanyag, vetőmagok. Az aktuális, modern irodalom, a kortárs képzőművészet, bizonyos hírek mikrofilmen kerültek az időkapszulában található, légmentesen lezárt üveghengerbe. Ez a mikrofájl több mint 10 millió szót, több mint ezer képet tartalmaz, és egy különleges mikroszkóppal nézhető meg. Ennek megalkotására is adtak részletes útmutatót. A második időkapszulában is voltak mindennapi tárgyak, amelyek közben váltak használatossá az USA-ban, de belehelyezték mindazt, ami az atomenergia, az űrkutatás, a tudományos fejlődés más eredményeire is utalt. Ez is érdekes, de nincs helyem részletezni, utána lehet nézni a lexikonokban, a világhálón. Sok irányból özönlik felénk az információ. Amin viszont eltűnődhetünk, illetve amin én magam megütköztem az az, hogy két esztendővel a második világháború előtti zavaros világhelyzet ellenére
annyira derűlátóak voltak a kezdeményezők. Képesek voltak bízni abban, hogy öt évezred teltével is lesz még ember a Földön, és érdekelni fogja az emberiséget, hol tartottak az elődeik 1938-ban, ’39-ben. Sőt még 1965-ben, a világégés, az atomrobbantások, a hidegháború és megannyi egyéb borzalom után is gondoltak arra, hogy ötezer év teltével is fontos lesz az üzenetünk. Nem a földönkívüliek, hanem a földgolyón élők számára. Persze tudjuk, a kapcsolatfelvétel reményében a világűrbe is küldtünk üzeneteket, kapszulákat szerteszét, de szerintem ennél sokkal merészebb és felemelőbb gondolat majdani önmagunknak, az utánunk annyival későbbi földi nemzedékeknek üzenni. Tényleg lesz-e, aki kiássa, elolvassa, megnézze, meghallgassa a 20. századi „jelentést”? A mostani világállapot, a bolygó, az emberiség mai kilátásainak ismeretében aligha juthat bárki eszébe ehhez hasonló akciókat javasolni. Különben is, ha 6939-ben lesz még ember ezen a világon, illetve élet a földön, az akkoriak úgyis mindent könnyen kideríthetnek majd rólunk az időutazás segítségével.
Azért mégis átgondoltam, mi lenne, ha ma készülne ilyen időkapszula, mi nem hiányozhatna belőle? A koronavírus alattomos, színesen látványos képe biztos bekerülne. A maszkok tarka egyvelege is. A lélegeztetőgép is valószínűleg. A tüntetések, robbantások, lövöldözések, földrengések, cunamik, orkánok, tüzek, a környezetszennyezés, a vészes felmelegedés, a sivatagosodás szintén feltűnne. Ezzel persze jól bele is csúsztam a horrorba. Pedig zombikról nem is beszéltem. És politikáról sem, illetve csak közvetve.
Vajon a mostanság esedékes választásokról beférne-e valami a kapszulákba? Nem hiszem. Pedig az életünket ezek is nagyban befolyásolhatják. Úgy is mindenképpen, ha magunk is igyekszünk beleszólni. Időkapszula sem kellene Marosvásárhelynek, hogy újra elindulhasson a fejlődés útján. De mindazoknak meg kellene végre hallaniuk az idők szavát, akiknek valóban fontos ez a leszegényített, lezüllesztett, jobb sorsra érdemes, szép múltú város. Itt meg is állhatnék. Valami azért még ide kívánkozik: a szóban forgó időkapszulák tartalmáról, a megértésükhöz szükséges információkról, az értelmezhetőségükről jegyzőkönyvek is készültek, és azokat 3000 hivatalos másolatban a világ különböző könyvtáraiban, múzeumaiban, levéltáraiban őrzik. Nem ártana a vasárnapi választási irodákban készülő jegyzőkönyvekre is árgus szemmel, alaposabban odafigyelni. Hogy ez nekem miért jutott eszembe?!
