Mennyi az annyi? Mindig mindenütt ugyanannyi? Aligha. Legtöbb esetben a mércétől függ. Az emberiség nagyobb hányada régóta arra törekszik, hogy legalább a mértékegységek egyformák legyenek az egész világon. De nem mondható, hogy akár ez a kérdés is egyértelműen megoldódott volna. Pedig igazán hosszú ideje törekednek az egységesítésre. És egyre fejlettebb a méréstudomány. A nemzetközi méteregyezményt például 1875-ben ezen a napon írták alá. Kezdetben 17 ország csatlakozott az egyezséghez, 2008 végére 52 állam lett a megállapodás teljes jogú része, 37 ország társult tag. Románia 1884-től lépett be a méterrendszer nemzetközi koordinációs közösségébe. És valójában még ma sem tudjuk, hogy például hány méter vagy kilométer a létező, illetve használatban levő autópályáink hossza. Holnap, holnapután okosabbak lehetünk? Persze nem csak ezt az adatot nem ismerjük csalhatatlanul. De ha a szubjektív tényező a szigorúan mérhető dolgokban is vitát szülhet, miért csodálkozunk olyasmin, hogy a sürgősség, illetve készenléti állapot egyik vagy másik rendelete vagy intézkedése többféleképpen értelmezhető? Csodálkozunk? Csak a legnaivabb emberek lepődnek meg az országot kormányzók kapkodásán, tétova döntésein és az azokat végrehajtani hivatottak bizonytalanságán. Ami a járványhelyzeti csiki-csuki, tanácstalanság, illetve tanácsdömping, a nyitás, üresjárat, visszalépés, „maximális” vészhelyzet, engedékenység, bekeményítés, utazási lazítások, nyilatkozatváltás, határ menti tömegnyomor és a többi színjátékában történt, történik, jól érzékelteti az országos, regionális és helyi irányszabók, fegyelmezők kapkodását, következetlenségét, összehangolatlanságát. Nem kétséges, ugyanez mutatkozik majd az újra beinduló büntetések, bírságolások megszabásában is. Ismét nagyok a szabályszegések miatt kiróható pénzbüntetések, óriási a legalacsonyabb és legmagasabb összegek közti különbség, megint a bírságot meghatározó szervek, egyének kénye-kedve szerint kell fizetni. Újra az lesz, hogy a legszerencsétlenebb, leggyámoltalanabb vétkezőkön csattan az ostor? Azt már lehetett látni, hogy a randalírozókat, a tényleg felelőtlen, agresszív rendbontókat, szabályszegőket nem büntetik a hatóságok, inkább igyekeznek elkerülni őket, minek gyűjtsék meg a maguk baját? Vajon megint jön a nép ügyvédje és az alkotmánybíróság, és phüj, phüj, törlik az egészet? A tévék tükrében az is kiderült, zavartalanul működik a jó zsaru, rossz zsaru taktika. Egyik politikus, egyik szakember engedékenyen nyilatkozik, a másik bekeményít, kinek mikor mi a fontosabb. Ezért sem lehet igazán komolyan venni a járvánnyal kapcsolatos statisztikákat, különféle adatokat, grafikonokat, összehasonlító ismertetőket. A kormány elégedett magával, a parlament elégedetlen velük, az elnök folyton szigorú és aggodalmas, román nemzete sorsáért remeg. A nép, uram király? Ne folytassuk, ami a versben következik, azzal jobb nem viccelni. De az, ami hétfőn a miniszterelnök parlamenti meghallgatásán zajlott, viccként is felfogható. Mondjon le, harsogta az ellenzék. Én aztán nem, gondolta a kormányfő, inkább arról beszélt, hogy mindent milyen jól csináltak eddig. És még mi minden jó jön ezután! Elvégre dicső országunk számtalan nemzetközi statisztikában élen jár példás mutatóival. A koronát éppenséggel e karanténos időszakban elért gazdaságnövekedési eredményeivel szerezte meg. Jók vagyunk, na. Minek firtatni, hogy mennyi az annyi?
