2020. június 5., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Menni kéne, menni kéne, menni kéne, ó!…” Sok olvasóban talán már fel is csendült a rég megismert dallam. A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című kisregényből, Déry Tibor prózájából készült tragikus musical egyik közkedvelt slágerré vált betétdala kezdődik így. Ahogy haladunk előre a tavaszban, és mind hívogatóbb a külvilág, egyre gyakrabban jelentkezik bennem a késztetés: menni, csak menni, mindegy, hogy hová, szabadon, veszélyérzet és korlátozások nélkül! Útnak indulni, ha csak a másik utcába is, emberek közé, anélkül, hogy arra gondolnék, megfertőz valamelyikük, vagy fordítva, ő kaphatja el tőlem a vírust. Vajmi kevés az esély, hogy egyhamar teljesülhet ez a kószáló, sétáló, köznapi kalandvágy. Maradok tehát a négy fal között. Gondolatban viszont szárnyalhatok. És eszembe jut, hogy a sors kegyéből azon frissiben láthattam az ősbemutatót követő, rendkívüli sikerű második előadást. Budapesten voltam pár napig 1973 tavaszán. A később szép nemzetközi visszhangnak is örvendő zenés produkció hosszas huzavona után március 2-án kerülhetett közönség elé a budapesti Vígszínházban. Hetekre előre eladták a jegyeket, de olyan szerencsés voltam, hogy a premier másnapján este kezdés előtt megvehettem egy néző fölösleges belépőjegyét. Életre szólóan elvarázsolt Presser Gábor zenéje, Adamis Anna dalszövegeinek hiteles érzelmi töltete, a Locomotiv GT játéka, az újszerű és rendhagyó színpadi megoldások, és nyilván a szerepeket alakító fiatal színészek felejthetetlen teljesítménye. Az én nemzedékem tehetséges képviselői voltak mindahányan, és olyan életérzést szólaltattak meg, amely ránk, erdélyiekre még sajgóbban nehezedett, mint az anyaországiakra. Minket akkor már egyre kegyetlenebbül kezdett szorítani a diktatúra igája. Hogyne jegyeztem volna meg már első hallásra is a rockos, ritmusos, olykor lírai dallamokat, a szívhez szóló verssorokat. Amikor rádióban vagy lemezről, hangszalagról hallgattam vissza a bulizni is kiváló dalokat, az LGT muzsikáját, külön élvezet volt, hogy arcokat is tudtam társítani hozzá. Az egykori első Képzelt riport változat előadói a későbbiekben a magyar színház- és filmművészet, a popszakma élvonalává avanzsáltak. Legtöbbjük a mozivásznon vált kedves ismerősünkké. Sokszereplős előadás ez a musical, terjedelmes az akkori színészek és a közreműködő főiskolai hallgatók névsora. Néhány nevet itt is illene megemlítenem. Almási Éva ma a nemzet színésze, Tahi Tóth László, Szakácsi Sándor, Szerencsi Éva, Komár László már nem is él. Balázs Péter, Béres Ilona, Ernyey Béla, Hegedűs D. Géza, Kern András, Koltai Róbert, Koncz Gábor, Kovács István, Kútvölgyi Erzsébet, Lukács Sándor, Nagy Gábor, Oszter Sándor, Szegedi Erika… Egész színház- és filmtörténeti fejezetet lehetne írni róluk. Ma már ők is a veszélyeztetett generációk soraiban szembesülnek a világjárvánnyal. El tudom képzelni, hogy ugyanúgy, mint mi, amikor kritikusabb helyzetekbe jutottunk, vagy hangulati hullámvölgyből próbáltunk kievickélni, időnként ők is kéznél levő megoldásként dúdolgatják magukban: „Ringasd el magad, ringasd el magad,/ Ha senki nincs ki elringasson, ringasd el magad!” A koronavírusra bizony egyelőre csak ez az ellenszer. Miközben visszasírnánk azt az életformát, amely talán a pandémia elmúlta után se jön vissza többé ugyanúgy, ahogy a dalszerző képzelte: „Menni kéne, lökdösődni,/ Dörgölőzni, összejönni,/ Lábnyomokba lépegetni,/ Egy levegőt lélegezni.” Ha nem így, akkor hogy? Ez az, amire az emberiségnek ezután kell megtalálnia a legmegfelelőbb választ. Addig mindannyiunknak egyénileg még nagyon sok gyakorlati kérdéssel kell megküzdenünk. És ha már a menés a téma, jut eszembe: idén vajon magától megoldódik a téli gumi nyárira cserélésének a gondja? Jó kérdés öreg autósoknak. Persze inkább csak költői.