Samu szerencsés volt, ötvennégy évvel ezelőtt ezen a napon találták meg a maradványait a Vértesszőlős melletti mésztufabányában, és egy nyakszirtcsont alapján azonosítani tudták: ő Sámuel, az előember, vagyis Homo erectus. Nagyjából 350.000 éves volt, az azóta eltelt jó fél évszázad se nem oszt, se nem szoroz, nem sok változhatott akkori állapotán. Felegyenesedett ember volt, bonyolultabb kőszerszámokat is tudott készíteni, a tüzet is használta. Arról lehet vitatkozni, hogy beszélni tudott-e. De ez már nem is lényeges. Ma mindenki képes beszélni, és beszél is, ha kell, ha nem. A legképtelenebb dolgokat mondja, írja médiában, világhálón, utcasarkon, kocsmában. Ha nincs újdonság, gyártanak. De valami mindig van. Most például, amikor a hatóság tehetetlensége, határozatlan, tétova, halogató hozzáállása miatt a caracali tragédia körüli bulvárpropaganda kezdett kifulladni, s a tévés hírcsatornák ugyanazokról a köztudott dolgokról már nemigen tudtak újabb hátborzongató szörnyűségeket tálalni, hirtelen berobbant a săpocai rémtörténet, megint van miről tudósítani, szörnyülködni, ismét lehet reggeltől estig borzongatni a népet, s kikérni az esetről ország, világ, kutya, macska véleményét. Hess, uborkaszezon! De mielőtt elhessegetnénk, és az új szenzációval kezdenénk foglalkozni, azon még csodálkozhatunk egy keveset, hogy miért nem sikerült a szakembereknek a legmodernebb, legperformánsabb eszközökkel megállapítani, kinek a csontmaradványait találták meg a caracali erdőszélen. Persze az egész ügyön és kivizsgáláson egyfolytában csodálkozhatunk, és ámuldoznánk is, ha nem ismernénk a mai román társadalom állapotát. A lánygyilkosságba különben már elég sok tisztségviselő belebukott, több főnököt leváltottak. Megérdemlik. Ha nem a mostani helyzet miatt, akkor másért. Persze közben kiderült, fölösleges sajnálnunk őket, olyan új beosztást kaptak, amiben csöppet se csappan az eddigi jövedelmük. Így megy ez. Mennek majd egypáran új beosztást keresni a Buzău megyei neuropszichiátriai kórházban történtek következtében is. Ott már, mondhatni, tömegmészárlás volt, öt halottal, nyolc sebesülttel. Nem részletezem a tragédiát, megtették, megteszik mások a kelleténél is nagyobb felhajtással. Csak annyit teszek hozzá, hogy ez az újabb tragédia már egy másik terület, az egészségügy siralmas állapotát, emberi, embertelen viszonyainak nyomorúságát világítja meg. A lemondások hamar elkezdődtek, kérdés, hogy meddig jutnak felfelé a rangsorban. A szakminiszter hamar kézbe vette a dolgokat. Mi lesz az új ügyből? Nem tudom. Lehet, hogy ez is háttérbe szorul, mert hamarosan újabb döbbenet következik be egy másik szférában? Ne legyek vészmadár, bár ha körülnézünk, alig találunk olyan társadalmi közeget, ahol derült égből villámcsapásként ne érhetnének újabb és újabb szerencsétlenségek. Szomorú dolgok, nagy bajok ezek, a kormányfő egyik gondját viszont megoldhatják. Régóta halljuk, hogy meg akarja újítani a kormányát, csak abban bizonytalan, hogy kikkel kezdje. Na, az ilyen esetek egykettőre tisztázzák, kik kerülhetnek szóba. A belügyminiszter így távozott, könnyen kikövetkeztethető, kik válnak a továbbiakban exekké. Elképzelhető, hogy maga a főkormányos is rövidesen felszáll ugyanerre a hajóra. Vajon mit szólna mindehhez Samu, ha beszélni tudna?
