2019. június 25., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bekeményített a vásárhelyi karhatalom.

Vagy inkább tar hatalom? Így is lehet mondani. Múlt pénteken láttam, mord kontrollkommandók riasztgatták a jegy nélkül utazókat a Kövesdombra vezető út két oldalán. Négy-négy keménykötésű, vastag nyakú, rövid hajú fiatalember és két-két komor rendőr várta fenyegetően a buszokat, hogy lecsaphasson a bliccelőkre. Volt mit várniuk, a tömegközlekedésre befogott járművek ritkán közlekednek a megyeszékhelyen. Nem tűnt úgy, hogy az ellenőrök különösebben idegeskedtek volna emiatt. Jól elvoltak egymással. A várakozás is beleszámít a munkaidejükbe. Egyébként nem kétlem, sokan utaznak jegy nélkül, és most nem az idősekre gondolok. Tetemes összeget vehetnek ki így a közszállító vállalat kasszájából vagy kiéből. Persze az is megfordulhatott a járókelők fejében, hogy ez közelről se oldja meg a városi közszállítás reménytelenül elbaltázott ügyét. Legfennebb hamar lehulló ragtapaszként rövid időre eltakarja a buszos utaztatás halálos vérzést kiváltó, végzetes sebeit. De ne legyünk patetikusak! Olyan vélekedés is elhangzott az ellenőrzés színhelye körül, hogy a buszok ritkulásával egyenes arányban nő a jegyellenőrök száma. Lehet benne valami. Tény, hogy aki rendszeres részese, az kétségkívül kijelentheti: csődben van a vásárhelyi közszállítás. Is! Tegyük hozzá. Most azonban csak ezzel foglalkozom pár mondat erejéig. Anélkül, hogy financiális mutatókkal untatnám a kedves olvasót. Engem, minket civilizált körülmények közt utazni vágyó lakosként az izgat, hogy pontos, kényelmes, megbízható, biztonságos-e a buszoztatás, úgy működik-e a városi közszállítás, ahogy ezt a 21. század második évtizedének a végén EU-s polgárként joggal elvárnánk. Nem olyan. Nem működik úgy. Pedig már volt jobb is a rendszerváltás után, amikor sikerült némiképp feltölteni, feljavítani a gépparkot. Csakhogy a nyugati turkálókból beszerzett régi-új járművek előbb-utóbb felmondták a szolgálatot, és most itt tartunk, ahol. Ez a dolgok rendje. Erre rég lehetett számítani. Ahogy lenni szokott mifelénk, az illetékesek beszéltek, vitatkoztak is róla eleget, eredménytelenül. A tehetetlenségnek viszont azok isszák meg a levét, akikért ők vannak. Vagy kellene lenniük. Ez is gyakran jutott már eszembe, nem fokozom. Viszont az önkormányzat megint felcsillantott némi reményt. Úgy döntött, hogy felvesz 51 millió lej bankkölcsönt buszvásárlásra. Hogy ez-e a legjobb megoldás, arról nincs mindenki meggyőződve, de a tanácsosok többsége így látja jónak. A kimutatások szerint Marosvásárhelynek 138 különböző méretű buszokra lenne szüksége a közszállítás normalizálására. Olvashattuk, hogy az illetékes régiós ügynökség kiírta pályázaton jogot nyertünk 25 hibrid buszra, illetve a fejlesztési minisztériumén elektromos buszokra. Európai pénzekre is számíthatnánk, hiszen sokfelé az a legjobb segítség, nálunk viszont a város és a Siletina közti társulás még érvényben van, ez akadályozza a pályázást. Nehéz a boldogságtól búcsút venni, csendül meg bennem Máté Péter dala. Nem könnyű ám! Egyáltalán, szövegelni könnyebb, mint cselekedni. Mennyit hangoztatták a városatyák, hogy okos város leszünk, megelőzünk mindenkit! Tényleg, azt írja az egyik újság, hogy 2010-ben Marosvásárhely az országból elsőként került fel a nemzetközi Smart City-térképre az IBM és a Visa révén. Pár hete meg az derült ki a folyamatban levő Smart City-projektek 2019-es jelenté-séből, hogy a lebonyolódó tervezetek száma alapján meg se közelítjük a toplistát. Mi mindig mindenben későn lépünk. Vagy ha lépünk, akkor nem jó helyre. A besorolásba természetesen a lakosság életminősége, a közszállítás színvonala is beleszámít. Akkor hogy várjuk el, hogy labdába rúghassunk? Aki külföldre jár, tapasztalhatja, a busz akkor érkezik, amikorra a részletes városi menetrend jelzi. De ne menjünk ilyen messzire. Romániai településeken is van ilyesmi. Például Kolozsvár is nagyot lépett előre a buszos közbeszerzésben, a közszállítás tehermentesítésében, sőt a környezetszennyezés csökkentésében is. Vannak elektromos járművei, hibridek is. Okostelefonon is lebonyolítható a jegyérvényesítés, kártyás megoldás is van. Nyilván ellenőrök is. A legfrissebb hír szerint június elején a polgármesteri hivatal tíz modern járművel gazdagította az iskolabusz-hálózatot. Ezzel már 12-re bővítette a tanulók számára kialakított útvonalakat. Nem gond, mondhatnánk, van miből, elvégre Kolozsvár kincses város. De sehol nincs annyi nagyokos, mint Marosvásárhelyen!