„Semmi sem az, aminek látszik”, reklámozta magát a Múzeumok Éjszakája alkalmával Marosvásárhelyen is bemutatkozott Illúziók Múzeuma. Ezt régóta tudjuk, tapasztaljuk, olyan társadalmakban éltünk, élünk, amelyekben semmi sem az, vagy olyan, mint aminek, amilyennek mondják vagy mondja magát. Nem kell hozzá magyarázat, értjük, hogy mi van, csak nem tudunk, talán nem is akarunk rajta változtatni. Siránkozunk, de inkább nevetünk az egészen. Mint az a sok száz látogató, aki önmagán és a mellette levőkön derült nagyokat a görbe tükrök kínálta látványkavalkádon az Illúziók Múzeumában. Volt ott más is, vortexalagút, hologrampiramis, teremin meg egyebek, amiket kicsik, nagyok megcsodáltak, és próbálták megérteni, „miként működik az emberi érzékelés és az agy, miért látunk olyan dolgokat, amiket az agyunk képtelen felfogni”. Hát nem mindennap ez történik? Nem folyton olyasmikkel találkozunk, amiket az agyunk képtelen feldolgozni? De ne legyek illúzióromboló, nem akarnék átcsúszni politikába, elvégre más sincs, csak az, pláne ebben az elnyújtott, alpári választási kampányban, amikor nyugodtan flekkenezni sem hagyják az embert a ligeti sokadalomban. Alig ültünk le valahogy, máris ott teremtek nyájasan kétes figurák, és erőltették ránk a reklámpapírjaikat. Ötlete persze mindenkinek van, láttam olyanokat, akik a szórólapba, plakátba csomagolva vitték haza a maradék lacipecsenyét. Volt bőven más, karikatúrába illő dolog is. A mozgalmas szombat délután egyébként élvezetes karikaturista-könyvbemutatóval és kiállítással is szolgált a közönségnek a Nemzeti Színház előcsarnokában. Miközben körben, főleg a kulisszák mögött a bemutató körutak zajlottak, a színházkedvelők műhelytitkokkal ismerkedhettek. Volt érdeklődő bőven. A Liget és előtere csak az igazi nagykoncertek idején telt meg zsúfolásig, ebbe nyilván az esős időjárás is belejátszott az elején. Persze a fiaskókat nem kell mind a természet nyakába varrni. A kívülállóknak, azoknak, akik az eseményhez elfogulatlanul igyekeztek viszonyulni, az lehetett a benyomásuk, hogy az idei városnapokat valahogy tessék-lássék módon képzelték el, szervezték meg. Legyen is, meg nem is, ne maradjon el, de ne is igényeljen különösebb megerőltetést. Ha nem lettek volna éppen most a városnapoktól függetlenül is létező rendezvénysorozatok, például a múzeumi éjszakához kapcsolódó megnyilvánulások, amelyek ezúttal három napot öleltek át, a Marosvásárhelyi Zenei Napok, vagy az idén indult és máris sikert előrevetítő Folkfórum, sokkal kisebb pezsgést érzékelhettünk volna Vásárhelyen az elmúlt hét végén. Érdekes, hogy mintha a külföldi partnertelepülések is megsejtettek volna valamit, kisebb, súlytalanabb képviselettel voltak jelen, mint korábban. Városunk polgármestere sem tisztelte meg jelenlétével a hivatalos megnyitót. Bizonyára igazoltan hiányzott, hiszen többek közt ismét váltással volt elfoglalva: ki tudja, hányadik pártba lépett be fungálása óta újra!
Megint egy kormánypárt megyei vezetője lesz. Ha a városa lefele csúszik is a lejtőn, ő, mint mindig, magasra tör. Elképesztő ez a napraforgó vitalitás. Akárha rockzenész is lehetett volna, ők őrzik ilyen bámulatos kitartással fiatalos energiáikat. Vasárnap a Pasărea Rock és az Omega koncertje mutatta meg, milyen éltető ereje van a zenének. Mindenik nemzedéket felrázták ismét az omegások, csúcsra járt vasárnap este a nosztalgia. Jó volt érezni, tudni: nem tűntek el végleg a régi csibészek. Persze az újakkal is gátat lehetne dugni, annyian vannak. Hallatnak is magukról gátlástalanul. Ha kell, ha nem.
