Nem lehet unatkozni,
lépten-nyomon cirkuszolnak országban, világban. Már templomszentelésen is dulakodnak az emberek. A finomkodó média fogalmazása szerint ilyesmi történt vasárnap Bukarestben. A kiszorult tömeg és a már augusztusban vérszemet kapott csendőrség annyira dulakodott, hogy mintegy száz hívőt kellett miatta orvosi ellátásban részesíteni. Kórházba is kerültek néhányan. A Nemzet Megváltása Katedrális felszentelésekor egy papi tisztségétől megfosztott pópa fel is gyújtotta magát. Hamar eloltották. De számíthat a pokol tüzére, amit bizonyára a „kollégák” küldenek rá ünneprontó tettéért. Tűzvédelmi bizonylata egyébként még nincs a megaépítménynek. Ennek fejében az építő céget már meg is bírságolták, de hogy mi lehet a nagy sietséggel összehozott ünnepség szervezőinek a fejében, azt nem tudjuk. Ámbár sejthető. Egy ideje minden ebbe az irányba terelődik. Mi egy kicsit maradjunk még a dulakodásnál. Olyasvalami színhelyévé vált napokon át a Champs Elysées is. Illetve annál jóval durvább dolgok is történtek Párizsban. Nem finomkodnak a sárga mellényesek. A rendfenntartók, kommandósok se. Lángol Párizs itt is, ott is. És akkor mit mondjunk az orosz–ukrán konfliktus újabb fejezetéről? Az egyenesen háborúval fenyeget. Ha jól látom. Hajók ütköztek, tengeri naszádok állnak szemben egymással, ukrán tengerjárókat szálltak meg a nagyhatalom különleges egységei. Ukrán részről sebesültekről is beszéltek. Az oroszok mást mondanak. Így megy ez. Mindenki mondja a magáét. A népek pedig hisznek, amit akarnak. És annyival maradnak. Ez is furcsa itt, Romániában: hogy ki mivel, mennyivel marad. Na meg hogy kivel. Lényeges kérdés. Sok múlik ezen. A politikacsinálók legalábbis ilyesmit gondolnak. A kifejezés ez esetben se pontos. Nem véletlen, hogy gyakran kifakadunk: gondolkodnak ezek egyáltalán?! Költői a felvetés, a kérdés magában hordozza a választ. Gondolkodó, értelmes döntéshozó nem határozhat úgy, hogy intézkedéseivel a legfontosabb területek normális működését veszélyezteti. Mégis mindegyre előfordul. Legutóbb – a kelekótya kormányzás újabb bizonyítékaként – az országos költségvetés idei második kiigazításán. Azoktól a tárcáktól vontak meg pénzeket, amelyeket a józan ész szerint a
leginkább kellene támogatni: a szállításügytől, az oktatástól, kutatástól, kultúrától, távközléstől, víz- és erdőgazdálkodástól, mezőgazdasági minisztériumtól. És olyanoknak bővítették a költségvetési alapját, mint a pénzügyminisztérium, a munkaügy, az egészségügy (erre több is ráfért volna!), az igazságügy, a belügyminisztérium. Ugye milyen szórakoztató? A csődös közúti és vasúti közlekedés, közszállítás, az évszázados elmaradottságot leküzdeni nem képes iskolahálózat, a templom egerénél is szegényebb kultúra, az elpusztított erdők, elvadított vizek szektora az, amit megrövidítettek. Mi ebben a ráció? Sajnos mindezen csak hüledezni tudunk. Petőfi sorai jutnak most eszembe: „… állni látszék az idő/ Bár a szekér szaladt”. A szakadék felé. Tényleg nem kell unatkoznunk.
