Úgy adódott, hogy pár nap alatt kétszer is végigautóztam a Torda–Nagyenyed autópálya-szakaszon és fordítva. Amúgy nem nagy dobás, nem egészen harminc kilométer hosszú, de a túlzsúfolt és életveszélyes DN1-es főút után felüdülés, mondhatni élvezet kocsikázni rajta. Mióta így kellene közlekednünk az egész országban, jutott eszembe azonnal. És még mennyi egyébbel kéne így lennünk! De hol állunk mi ettől?! Beszélni beszélnek eleget mostanában az autósztrádákról, gyorsforgalmi utakról, megvalósításuk azonban elvész az ígérgetések sűrű, átláthatatlan ködében. A kormány szerint 2030-ig oldódik meg az infrastruktúra kérdése az országban. Én azt nem érem meg, és sajnos nagyon sokan mások sem. Többek közt ez a most idétlenkedő, és szép jövőt jósoló kormány sem. És a parlament? A jelenlegi biztos nem. Pedig az is ráhajtott a sztrádaügyre. Törvénybe iktatta, hogy meg kell építeni a Iaşi–Marosvásárhely pályát. Egyesülés néven. Biztató. De egy a politikai döntés, más a gyakorlatba ültetése. Az utóbbin buknak el a legjobb szándékok is. A mostani kormány eddigi ténykedése alapján előrevetíthetjük: ha a nagy egyesülés századik évfordulóján nem is mondhatjuk, hogy komoly haladás történt a romániai úthálózat korszerűsítésének nyomvonalán, a bicentenáriumon már ígéretes lesz a sztrádarendszer jövőképe. Ha egyáltalán lesz még akkor emberiség. A jövőről nem is beszélve. De hagyjuk a szkepticizmust! Jelen van! Ez a lényeg. Rózsásnak egyáltalán nem mondható. Hogyhogy nem?! A nagyobbik kormányzópárt jelképe a rózsa! Akkor hát napjaink romániai realitása igenis rózsás! A közúti forgalom tekintetében ez ekképpen néz ki: sereghajtók vagyunk az Európai Unióban. Egy friss kimutatás szerint az autópályák, az ország- és európai utak Románia teljes úthálózatának a 21 százalékát teszik ki. A meglévő közutak 90 százaléka egysávos egy irányban. És még azoknak is csak a fele jó állapotú, az utak 30 százaléka közepes, 20 százalékuk rossz állapotban leledzik. Vagy éppen minősíthetetlen. Ez is magyarázza, miért éppen fordított a sorrend, ha az EU-s baleseti elhalálozási rátát vizsgáljuk. Ebben a tekintetben országunk az első helyen áll. És senki sem veszélyezteti ezt a pozícióját. Nálunk egymillió lakosból évente 94 hal meg közúti balesetben, az EU-ban 60. (Bár ez az adat mintha kisebb lenne a valóságosnál, legalábbis az lehet a benyomásunk, annyi tragikus karambolról hall, olvas az ember.) Egymillió járműre kivetítve lesújtóbb a képlet: Romániában 466 a közúti balesetben elhunytak száma, szemben az EU-s 126-tal. Ismerve a honi gépkocsifelhozatalt, különösebben ezen sem csodálkozhatunk. Akárha ide hozták volna be Nyugatról az összes kiszuperált, ám ölni még igazán képes járgányt. Persze a lehangoló statisztikához az emberi tényező is jócskán hozzájárul. Ez viszont már egy másik történet, amiről máskor érdemes morfondírozni. Azt azért most sem mulaszthatom el megjegyezni, hogy a vezetők minősége – s ezúttal újra a legfelsőbb szintekre gondolok – a lentiekre is nagy visszahúzó, korrumpáló, erkölcsrontó hatással lehet. Akárhány sávon, bármilyen irányban.
