Bolond egy világban élünk, semmi kétség. Mindenféle szempontból.
Az egyik legrangosabb nemzetközi fotós rendezvény, a World Press Photo budapesti kiállításán is újra erre a következtetésre jutottam. Az új helyszínen, a Magyar Nemzeti Múzeumban felkínált látvány megragad, esetenként megdöbbent. Nagyon sok nézőt vonz a pályázatra benevezett 4548 fotóriporter több mint 75 ezer felvételből válogatott 134 képe. Különleges vizuális élmény. Együtt és egyenként is. Közel félszáz országban már négymilliónál is több érdeklődő megtapasztalhatta. Én többnyire az együttes ráhatást szoktam elemezni magamban. Így lehet biztosabban összehasonlítgatni benyomásokat, levonni általánosító konklúziókat. Évek óta lehetőségem volt megnézni a díjazottak tárlatát, előny ez is, ha összevetéseket akarnánk tenni a sajtófotó időszerű tendenciáiról. Ezzel vissza is jutottunk a kezdőmondathoz. Bolond a világ? Mi az, hogy! A kiállítás tükrében olyan korban élünk, amikor az ember egyre nyilvánvalóbban elállatiasodik, az állatok pedig emberi vonásokat öltenek, a teremtés koronájától ellesett szokásokat, magatartást mutatnak föl. A fotóriporterek önfeláldozó bátorsággal, vakmerőséggel, akár életük kockáztatásával is keresztül-kasul utazzák a földgolyót, hogy ezt a lehető legaktuálisabban, leghitelesebben illusztrálják. Egyedi fotóikat, hosszú távú projektjeiket nyolc kategóriában értékelte az igényes zsűri. Nem részletezem. A lényeg, hogy úgy élünk, mintha az életterünk elpusztítása, az embertelenség diadalának elősegítése lenne a fő célunk. Persze a többi élőlényt sem kíméljük egyáltalán. Háborúk, diktatórikus törekvések, terrorakciók, éheztetés, környezetszennyezés, kábítószerezés, erdőirtás, orvvadászat, sorolni sem lehet a szörnyűségeket, amikről a képek készülnek. Egy-egy fotó ezerszer többet mond, mint amit oldalakon át leírhatnék. Az Iszlám Állam többfelé garázdálkodik. Példájuk ragadós, világszerte mind gyakoribb a baj. A Boko Haram tömegesen rabolja el a szép fiatal lányokat Nigériában, robbanóanyagot rögzít a testükre, majd a népek közé irányítva őket, ártatlanok százait gyilkolja meg. Erről is láthatunk hátborzongató fotókat. Meg a moszuli harcok, bombázások polgári áldozatairól, és arról is, ahogy a venezuelai elnök elleni tüntetőket égő fáklyává változtatják a rohamrendőrök. És rohingya halottak százairól, akik Mianmarból lélekvesztőkön menekülve fulladtak a vízbe. A 2017. márciusi londoni merényletről, a Westminster hídon gázoló, késelő terrorista áldozatairól, az irkutszki robbantásban megégettekről. Elég! Na, még ez is, már az önkéntelen fogalmazás is tűzhalálra céloz! De nem csak borzalmak láthatók a vándorkiállításon, kuriózumból, érdekességből is kijut bőven a látogatónak. Több kép szól a mell-laposítás kameruni szokásáról. A serdülő lányokkal művelik ezt leszorító öv, őrlőkő, lapát, mozsártörő és más eszközök, eljárások segítségével. Az ő érdekükben. Ezzel talán megelőzhetik, elnapolhatják az arrafelé szokásos nemi erőszakot. Drámai képek emlékeztetnek a pusztulófélben levő orrszarvúk szomorú sorsára, az orvvadászok kegyetlenkedéseire. A mesterségesen előidézett egérinvázióra, amely a szürkefejű albatroszokat hozza kiszolgáltatott helyzetbe. A japán makákók jobban jártak. A kismajmokat egyre inkább hozzászoktatják az emberekhez. Bevonják őket a szórakoztatóiparba. Egy észak-tokiói kocsmában Donald Trump-jelmezben grasszál az emberszabású. Jó felvétel. Témájától nem áll messze az a sorozat, amely az orosz szexmunkásokat ábrázolja szépítés nélkül. Egy- és hárommillió között mozog a számuk. Írják, mondják, hogy csupán Szentpéterváron ötven-ezer női szexmunkás űzi a mesterséget. Kelet-Európa ezúttal kimaradt a World Press Photo díjáradatából. Túl szegényes lenne a kínálata? A kiállítás így is eléggé lehangoló volna, ha kiegészítésként a közönséget nem fogadnák gyógyírként a kijárat előtti térségben az utóbbi 25 év legszebb magyar természetfotói. Csodálatos, elképesztő univerzum. Ezt kellene minél tovább megőriznünk. Amíg lehet.
