A Barca a kedvenc, de a Real sem kutya.
Sőt! Ha már Madridba vetett a sors, büszkén kihúzom magam a kamera előtt a híres és impozáns Bernabéu Stadion sarkánál. Eredetileg nem oda készültünk, van elég más látnivaló a spanyol fővárosban, csak győzze a turista idővel, zsebbel, erővel. Mégis elmetróztunk, gyalogoltunk a modern városrész szüntelen bővülő, csilli-villi környezetébe, ahol az október 12-i katonai parádét rendezik egy idő óta. Gondoltuk, nem lehet kihagyni a spanyolok nemzeti ünnepének ezt a sajátos attrakcióját, bár az ilyen felvonulásokért különösebben nem rajongok. Annak idején az átkosban volt elég részünk hasonló kényszerünneplésben. De lehet egyébként, hogy félreérthetően fogalmazok, egyáltalán nem tűnt úgy, hogy a madridiakat bárki is kényszerítette volna az egyenruhás erődemonstráción való részvételre. A vég nélküli sugárút mindkét oldalán és minden szakaszán hatalmas tömeg éltette, tapsolta a tarka formációkban parádézó katonákat és katonanőket, az utóbbiaknak, ha lehet, még biztatóbban szólt a taps. A derűs ibériai félszigeten nagyon kedvelik az ilyen cécót, kicsik, nagyok felszabadultan éltetik a kardos, köpenyes megnyilvánulásokat, és nem is csak a bikaviadalokra kell gondolnunk. A munkaszüneti napon az előrelátóbbak korán elfoglalták a legjobb bámészpozíciókat. A későn jövők, mint mi is, inkább csak a fejek búbját pásztázhatták. Az ejtőernyősöket viszont jól láthattuk, a lökhajtásos harci gépek pillanatok alatt eltűntek a szemünk elől. Hangzavar ellenben volt bőséggel, pláne, hogy a dísztribün közelében tülekedtünk. Az ágyúlövések beszakították a dobhártyát, a szövegelés nem volt hosszú, a királyt hosszasan éltették, a kormány képviselőit kevésbé, talán még abcúg is elhangzott. Persze nem pont ezen szavakkal. De jól érezte magát a főváros, pedig az eső is alaposan beletrafált az ünnepbe. A tévéből aztán kiderült, Barcelonában azalatt tüntettek a katalánok. Ezt most ne firtassuk. Azt azért még tegyük hozzá, hogy a toronyblokkokon és más stratégiai pontokon marcona fegyveresek pásztázták távcsővel a lentieket, nehogy valakinek rossz szándékai legyenek. És az is furcsa volt, milyen sok a tömegben a létrás ember. Ez amúgy teljesen békés megnyilatkozás. A gyakorlatias tapasztaltabbak rég tudják, a létra harmadik, negyedik fokáról jobban belátható a teljes terep, nyújtózkodni sem kell a látványért. Nyilván ez sem segít, ha az illető nem szaporázta a ráérősebbek előtt. Erről ennyit, noha bőven van még érdekesség a tarsolyomban. Sajnos a szűk jegyzetkeret szorít, térjünk vissza a stadionhoz. Annak a tövében állították fel a képernyőkön is jól mutató tribünöket. Azokat és minden egyéb díszkelléket aztán percek alatt eltüntettek a rendfenntartók, mihelyt véget ért a katonásdi. Félórába sem telt, és a hermetikusan körülhatárolt, máskor rendkívül forgalmas sugárúton helyreállt a megszokott járműközlekedés és forgalmi rend. A sok ezer ünneplő hamar szétszéledt, igyekezett kedveltebb helyén tölteni a szabadnapot. A stadion lábainál is maradtunk jó néhányan. El is képzeltem, mi lesz itt a mostani hétvégen, amikor újra összecsap a két csúcsrivális, a Real Madrid és az FC Barcelona a mindig vérre menő, forró hangulatú „klasszikuson”. Ezen a derbin Messi kartörés miatt sajnos nem lehet jelen, de így is kemény csata várható. A televízióban remélhetőleg láthatjuk majd. Másnap este különben Puskásról sugárzott riportfilmet a Real Madrid TV. Budapestre is elutazott a készítője. Megszólaltatta a legendás labdarúgó húgát és a Puskás-életrajz kapcsán a sportújságíró Szöllősi Györgyöt is, akit jól ismerhetnek a marosvásárhelyi sportkedvelők, bemutatkozott már nálunk könyvbemutatón. Az ottani minimális tévézésem során egyébként ez volt az egyetlen magyarországi vonatkozású anyag, amivel találkoztam. Romániai még ennyi sem. Az is igaz, hogy nem azért mentem, hogy ott is ilyesmivel találkozzam. Maradjunk annyiban, hogy Madrid egy igazán élhető város. Ezzel viszont semmi újat nem mondtam, milliónyi hazánkfia igyekszik ezt úton-útfélen és még ki tudja hol minél közvetlenebbül megtapasztalni.
