Augusztus 23-án a Szűcsök bástyája felső szintjén, a várban olyan kiállítást nyitott, amely látványosan egybekapcsolja a helytörténetet a jelen valósággal.
Itt is, ott is sokadalom, napok óta egybegyűjti közösségünket a Vásárhelyi Forgatag. A Marx József Fotóklub, amely semmi jóból nem akar kimaradni, sőt maga is megannyi jó dolog kovásza, már majdnem egy héttel ezelőtt jelezte, idejében ráhangolódott a hatodik alkalommal megszervezett nagy rendezvénysorozatra. Augusztus 23-án a Szűcsök bástyája felső szintjén, a várban olyan kiállítást nyitott, amely látványosan egybekapcsolja a helytörténetet a jelen valósággal. A múltbeli vásártól a mai Marosvásárhelyig című tárlat képpárjai igazi mesélő fotográfiák, egyben azt is eszembe juttatják, hogy mese nincs, itt nem lehet mellébeszélni, egy évszázada ilyen volt a városkép, ma így néz ki. A klubtagok éles szemű, fáradhatatlan fotósok, a megyei múzeum gyűjteményéből és magánkollekciókból válogatták ki az egykori várost és vásári sajátosságait megörökítő felvételeket, felnagyítva, feljavítva tárták azokat a közönség elé, és melléjük társították napjaink realitását. Van, ahol döbbenetes a változás, szinte rá se ismerni a valamikori látványra, máshol az döbbent meg, hogy szinte semmi sem változott. Persze ez a ritkább, az ember viszont nem tudja eldönteni, az ver-e jobban mellbe, ha azt látom, hogy valami teljesen eltűnt, illetve egészen más, mint amilyen volt, vagy az-e, hogy a szóban forgó jelenség, objektum ugyanolyan, mint hajdanában. A történelem abszurditása is tetten érhető, a leglátványosabb átalakulás talán az, ahogy Kossuth Lajos egész alakos álló szobra Avram Iancu lovas szobrává formálódott a főtéren. Stílszerűbben a Nagypiacon, hiszen most a vásárokról beszélünk.
Tegnap volt 536. esztendeje, hogy nagy királyunk, Mátyás, akit egész évben jubileumi főhajtás övez, kibocsátotta szabadalomlevelét, amellyel három országos vásárt engedélyezett a településünknek: Antal napjára, úrnapra és Márton-napra. Amint a tárlatnyitón is elhangzott, a vásárok aztán jelentősen hozzájárultak Vásárhely fellendüléséhez, lakosságának gyarapodásához. Nagy nyüzsgés volt olyankor a többi vásártereken is, és a hetivásárok is meglehetősen sok embert vonzottak. Aki minderről többet akar tudni, előveheti Keresztes Gyula 1996-ban megjelent Vásárhelyen vásár tartatik című könyvét. Nem csodálkoznék, ha a tárlatlátogatók jobban el szeretnének mélyedni a témában, a kiállításon látottak könnyen késztethetik ilyesmire a nézőt. A kezdeményezők nem is titkolják, ilyen szándék is vezérelte őket. A klubelnök Both Gyula fotóművész elmondta, hogy a fotográfia nyelvén és eszközeivel hároméves projekt keretében igyekeznek felmutatni Marosvásárhely különböző időszakait, változásait. A mostanihoz hasonló előző kiállításon két-három évtizeddel mentek vissza az időben, ezúttal kilencven-száz esztendőt ölel át az időutazás. Ha a szemlélőnek van elég ideje és türelme, sok érdekességet felfedezhet a főtéri cégéreken, címtáblákon. Én fényképészeti műtermeket próbáltam felismerni az egykori névtáblák alapján, a minap ugyanis számos régi fotóhoz jutottam, és megragadott, hogy a fényképek hátoldalán a fotográfusok mekkora gonddal, milyen igényesen rögzítették cégjelzésüket meg mindent, amit tudni érdemes a műtermükről, szolgáltatásukról. A város méreteihez képest elég sok fényképészet működött itt. Az elsárgult, elhalványult fotókon Csonka Géza, Weintraub, Kántor, Körtesi, Luka Béla, Horváth fényképészeti műtermének az adatait tudtam kisilabizálni. Csonkáéknak a főtéri Apolló-házban és a Kossuth utcában is volt műtermük, a Weintraub-féle műterem a Főtér 11. szám alatt működött. A Szűcsök bástyájában egyik névvel sem találkoztam, de lehet, hogy ott vannak valamelyik fotón, csak átsiklottam rajtuk. Egyszer talán olyan tárlatot is rendezhetne a klub, amelyen ezek nyomára vezetheti az érdeklődőket. A felvetés nyilván mit sem von le a jelenlegi kiállítás érdemeiből. Nyugodtan ajánlom az olvasók figyelmébe, akkor is, ha tudom, hogy a Forgatag még számtalan más kihagyhatatlan eseményt kínál mindnyájuknak.
