Minden izmát megfeszítve, feledve szárnytalanságot, gravitációt, áramvonalasan úszik a levegőben az erőteljes szarvastehén.
Minden izmát megfeszítve, feledve szárnytalanságot, gravitációt, áramvonalasan úszik a levegőben az erőteljes szarvastehén. Testtartása olyan harmonikus, annyi energiát és dinamikát sugároz, mintha ez lenne az igazi közege, és nem a poros anyaföld, ahonnan elrugaszkodott. Képe hétfőn bejárta az internetet, lapunk olvasói is megcsodálhatták. A felvétel Barabási Attila-Csaba újabb fotós remeklése, ismételt bizonyság arra, hogy a vérbeli fotográfusnak szerencséje is van, de mindig „csőre töltött” készülékkel kell készen lennie a nagy pillanatra. Másképp hogy örökíthette volna meg a váratlan mozzanatot a Maros partján, amikor a sok száz embertől megriadt vad, földutat, zsákokat átívelve, menekülőre fogta, talán épp az ég felé? Ösztöne hajtotta és az adrenalin, nem tudhatta, hogy a sokaság nem csőre töltött puskával veszélyezteti, hanem érte is, a földért, az egész természetért szorgoskodik. Szép időben, kitűnő hangulatban, annak örömével, hogy ekképpen is hasznossá teszi magát, és igyekezetében nincs egyedül, hiszen Marosvásárhely amúgy erősen megosztott lakosságában egyre többen ismerik fel, hogy vannak fontos dolgok, amikben közösen kell előre lépnünk. Jó látni, hogy életképes a rádiósok parttisztító kezdeményezése, és ennyi hívet képesek szerezni természetvédő ügyüknek. Mindezt egyébként átfogó tudósításokban tükrözte a média, amely másokkal együtt maga is aktívan bekapcsolódott a követésre méltó akcióba. Én már nem is részletezem, mi volt, hogyan volt, a fotó azonban annyira bevésődött a vizuális memóriámba, hogy nem tudok szó nélkül elmenni mellette. Talán egyik markáns emblémájává is válhatna a takarítás jövendő eseményeinek. Egyik, mondom, hiszen annyi sok más jelképes látvánnyal telítődtünk vasárnap, több is hasonló elismerésben részesülhetne. A gyerekek nagy lelkesedése és tudatos vagy spontán megnyilatkozásai is például. A szóban forgó fényképen különben egyéb olyan látványelem is felfedezhető, amely szimbolikus tartalmakat sugall. A háttérben, túl a Maroson, párába burkoltan emelkedik az égbolt magasába a fényérzékeny anyagokat gyártó vállalat komor, szocreál épülete. Mintha a feledés ködébe burkolózna, magányosan, némán, félresikerült felkiáltójelként mégis oly beszédesen, magába sűríti a város múltját, jelenét, jövőjét. Ezen is elgondolkozhatunk. De mindezen túl a leglényegesebb az lehet, hogy minél tovább őrizzük magunkban a valóra váltott jó szándék elégtételét, amelyet úgy hiszem, minden jelenlevő megtapasztalt magában, amikor szemeteszsákját töltögetve felfelé sétált, hulladékot keresgélve a Hétfák irányában. Ha így teszünk, jövőre is biztos megkettőződik a tömeg. Az sem baj, ha akkor már szemetet sem találunk. Most is kevesebb volt, mint tavaly.
