2024. july 3., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megállt az idő? A marosvásárhelyi régi városháza toronyóráján hetek óta hat óra lesz hat perc múlva. Este vagy reggel? Lényegtelen.

Megállt az idő? A marosvásárhelyi régi városháza toronyóráján hetek óta hat óra lesz hat perc múlva. Este vagy reggel? Lényegtelen. Különben sem tudom, délben és délután is ugyanezt jelezték a mutatók. És mára már el is bizonytalanodtam: hétfőn délfelé, amikor arra jártam, öt óra ötven percet mutatott az időmérő a torony mindkét látható oldalán. Megbolondult Kronosz? Visszafelé pergeti az Idő kerekét? Csak itt, Vásárhelyen, vagy már az egész világon? Sem ezen, semazon nem csodálkoznék. Itt, ahol mi élünk, minden lehetséges. De még mindig jobb helyzetben vagyunk, mint a világ maga, hiszen tudós elmék évek óta megkongatták a vészharangot, pusztulás vár a bolygónkra, utolsó óráját éli az emberiség, ha sürgősen nem fog össze, és nem tesz radikális lépéseket életmódja gyökeres megváltoztatásáért. Nem úgy néz ki, mintha tenne. Így hát mindenki a maga kisebb horderejű problémáival van elfoglalva. Én például most a toronyórát pécéztem ki. A lánctól eltekintek. Sőt az sem izgat túlságosan, ha így maradnak a dolgok, a pontos időről tájékoztat a maroktelefon. De eszembe jut Sütő András egyik szívhez szóló, jelképes írása. A Múzsák fellegvára című kötetembe kértem tőle több mint másfél évtizeddel ezelőtt szeretett városához, Marosvásárhelyhez kötött önvallomást. Lenyűgöző esszéjében első vásárhelyi látogatását is felidézte az író. Hetven évvel ezelőtt történt, 1946 nyarán a toronyóra hangja is elbűvölte a szecessziós színek és formák forgatagában. „A toronyóra megkondult, figyelmeztetésként négyet, vagyis kerek órát jelzett, majd hangot váltva, szép dallamosan elütötte a delet. Olyan pontos, mint a halál, mondta egy szalmakalapos öregúr, miközben karóráján ellenőrizte a toronyóra megbízhatóságát. Talán túl kíváncsi képpel meredtem rá, mert így szólt hozzám: – Minden stimmel! Annyit ütött, ahányat mutat, annyit mutat, ahányat ütött, az én órám szerint is tizenkét óra van. – Ha így van, akkor jól van – mondtam én is, ne gondolja, hogy valami nem stimmel.” Aztán írásában Sütő András hosszasan időz az említett korszak társadalmi viszonyainál, történéseinél. Záró soraival azonban visszatér az előbbi epizódhoz: „Első utazásomra emlékezve tíz év múltán az immár Magyar Autonóm Tartományi Néptanács székházának nevezett Városháza előtt hallgattam a toronyóra hangját, számoltam melankolikus ütéseit. Ott álltam a téren Szárnyas ember címmel frissiben írt novellám börtönre ítélt hősének érzéseivel. Toronyóránk – mert kettőnké volt az már – tizenegyet ütött, hetet mutatott, miközben az idő pontosan nyolc óra volt. – Ez már aztán igazán nem stimmel! – mondta valaki fölháborodva. Akkor már sokan kezdték firtatni: hány óra van – történelmileg? Drámaibb kérdést íróember számára el sem lehetett volna képzelni.”
Az írás 2000-ben látott napvilágot, Sütő egy évtizede nincs köztünk. Meg tudja-e mondani valaki, jelenleg hol tartunk? Hány az óra történelmileg? Mert itt nagyon sok minden nem stimmel ma sem. A toronyórát előbb-utóbb biztos megjavítják. De nem órásban van hiány, Vásárhelyen különösen nem. Mások próbálják itt folyton visszafordítani, megállítani az időt. Hat lesz tíz perc múlva! Ébresztő, emberek!!!

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató