Erdélyi magyar népviseletek (48.)

Bonyhán ősi hagyománya van a kóruséneklésnek, szép sikereket hoztak a falunak, s közösségi kulturális élményeket. Az I. világháború után Jódál Dezső lévitatanító szervezte újra a dalárdát, mely azelőtt is működött, s a szerepléseiből gyűjtöttek össze pénzt az 1900-ra elkészült templomtoronyra (azelőtt fa harangláb állt a templom mellett).

Családi kép 1920-ból. Tóth Mária gyűjtése

Bonyhán ősi hagyománya van a kóruséneklésnek, szép sikereket hoztak a falunak, s közösségi kulturális élményeket. Az I. világháború után Jódál Dezső lévitatanító szervezte újra a dalárdát, mely azelőtt is működött, s a szerepléseiből gyűjtöttek össze pénzt az 1900-ra elkészült templomtoronyra (azelőtt fa harangláb állt a templom mellett). A kórus az 1930-as évek közepéig működött. Ezután 1934–35-ben Nagy János, majd Szalma István kántortanító vegyes kara látványos sikereket ért el versenyeken, Dicső-szentmártonban, Ózdon, Gálfalván első díjakat nyertek. Nem templomokban, hanem termekben, s Dicsőben szabadtéri színpadon énekeltek. A kórus 1944-ig működött, Szalma István távozásával felbomlott. Ez a kórus még helyi népviseletben énekelt, kinek milyen volt a ruhája, fiatalok világosabb, az idősebbek sötét színűben, a férfiak harisnyában szerepeltek. A nők fejkendő nélkül álltak színpadra.

1962-ben Keszeg István zenetanár szervezett ismét kórust az iskolásoknak, de felnőttdalárda is működött 1962-ig, az már nem népviseletben. Kibéden versenyen is nyertek vele. Kiss Juliánna zenetanár szervezett falusi vegyes kart, fehér-fekete ruhában szerepeltek, s végül Dénes Előd lelkipásztor fél évtizeden át vezetett egyházi kórust, akkor készült el a kórus zászlaja is.

Tánccsoport nem volt, de alkalmi szereplésekre tanultak be táncot a fiatalok és az iskolások. Jelenleg Bordi András széplaki tanár Harangvirág néven táncegyüttest vezet, s átjár a faluba a fiatalokat oktatni. A régi bonyhai viseletet is próbálja elővetetni, ami sajnos, nehézkes, mert sok család eldobta, elégette a régi ruhákat.

1960-tól Báthory Róza szőtt piros fejtőből szoknya- és lájbianyagot, vitézkötéses zsinórozással, hozzá udvarhelyi hímzésű, fehér gyolcsköténnyel, amelyet leányai, unokái is viseltek táncversenyeken, ünnepélyeken. Ezt a ruhát ő hozta divatba a faluban.

Amit ma tévesen székely ruhának vagy magyar ruhának neveznek, csíkos rokolyával, az nem az eredeti bonyhai viselet. Benczédi Albert tiszteletes az 1980-as években vezette be ezt az öltözetet. A sok újfajta ruha a falu identitását, nemzetiségi öntudatát próbálta felerősíteni, jó szándékkal. Leghelyesebb volna visszanyúlni a régi, nagyon értékes, egyedi jellegű bonyhai ruhához, s abban konfirmálni, szerepelni.