Épített örökségünk

A Rákóczi–Bánffy-várkastély

Gyalu Kolozsvártól szűk húsz kilométerre, nyugatra fekszik. A település nevének eredete vitatott. A magyar nyelvészek általában az ótörök jal (megéget) szóból származtatják. A Kapus- és a Meleg-Szamos egyesülésénél már a rómaiak is castrumot építettek. A honfoglaláskor földvára volt. A tatárjárás idején elpusztult lakossága helyére az erdélyi püspök szászokat és hegyi román pásztorokat telepített. A gyalui várat, a kalotaszegi várak egyikét a 14. század végén építették az elpusztult Fenes vára helyett. 1541-ben egy ideig itt tartotta udvarát a Budáról elűzött özvegy Izabella anyakirályné. Kincstartója, Fráter György, vagyis György barát, Várad püspöke 1541. december 29-én ebben a várban kötötte meg a titkos gyalui egyezményt Habsburg Ferdinánd király megbízottjával.

Gyalu honfoglalás kori földvárát Anonymus is említi

Gyalu helyén egy római castrum állott, melynek maradványait a várkastély parkjában tárták fel. A honfoglalás kori földvárát Anonymus is említi.

Jakab Elek e település keletkezését 1212-re teszi, azonban csak 1246-ban IV. Béla oklevelében említik, amikor a király Gallus erdélyi püspök kérésére a Gyaluban maradt lakosságot és az újonnan letelepített szabadokat – minden vajdai joghatóság alól kivéve – az erdélyi püspök által kirendelendő bírónak rendelte át.

A püspöki várról 1439-ben szólnak először az okiratok

Amint azt már a felvezetőnkben röviden említettük, a megfogyatkozott lakosság helyére a püspök előbb szászokat, majd az apátsági uradalom határán élő hegyvidéki román pásztorokat – akikről különben 1344-től vannak adataink – telepített ide.

Gyalu új püspöki váráról első ízben 1439-ben adnak hírt, amikor várnagyát – castellanus de Gyalo – említik.

A várat 1373 után építhették, mert eddig a püspöknek csak kúriája volt.

A bástyába épített kápolna

Kiss Gábor az Erdélyi várak, várkastélyok című könyvében arról ír, hogy a nagyméretű, négyszögletes udvart körülvevő, átlag 2,8 méter vastag védőfalhoz különböző rendeltetésű helyiségek sora csatlakozott.

Sarkait négy különböző alaprajzú bástya erősítette, közülük az egyik kerek, a többi pedig négy-, hatszögletű volt. A nagy, délnyugati bástyába építették be a kápolnát.

A várnak eredetileg két kapuja volt, egyik a keleti, másik pedig az északi szárnyon, míg két kisebb kijárata nyugatra, az erdők felé vezetett.

Háromszoros, átlag hat méter mély és kb. tíz méter széles árok vette körül. Erős kapuzatához cölöpökön nyugvó fahíd vezetett, melynek alsó szakasza felvonóhídként működött.

Náprágyi Demeter püspök ide helyezi székhelyét

Gyalu a királytól vásártartási jogot és vámmentességet kapott, így Erdély ezen részében a gyulafehérvári püspök legfontosabb birtoka maradt. Véglegesen 1566-ban rendelték a fejedelmi udvartartás alá.

Gyalu várát és uradalmát 1587-ben Giczi János gubernátor kapta meg, az ő két év múlva bekövetkezett halála után 50 ezer forint zálogösszegért Báthori András bíboros szerezte meg.

Báthoritól azonban 1594-ben hűtlenség vádjával a fejedelem elvette, és 1597-ben Náprágyi Demeter püspöknek adományozta, aki ide helyezte püspöki székhelyét.

Gyalu más várakkal együtt az erdélyi rendek kezére kerül

Báthori András fejedelem meggyilkolása (1599) után Mihály vajda vonult be seregével Erdélybe, és miután egy részét 1600. július végére elfoglalta, I. Rudolf királytól egyebek között Gyalu várát is követelte, de kérését elutasították.

Miután a miriszlói ütközetben az erdélyi rendek Basta tábornok seregeinek segítségével 1600. szeptember 18-án döntő győzelmet arattak a vajda felett, Gyalu más erdélyi várakkal a rendek kezére került.

Basta tábornok meggyilkoltatta Mihály vajdát, és seregével: „…Pecz Jánost Gyalu alá küldé, mert Sigmund hűségében vala. Vala benne egy Szilvási pap, kit Náprágy Demeter püspök hagyott benne tiszttartóúl. Lőteté Pecz Gyalut sok ideig. Mikor pedig lövének ötvenheted uttal, megadák a várat hütre – de eb hütre, mert a bolondok (vallonok) és hajdúk mindent feldúlának, fosztának, le is vagdalának az szolgáló rendben...” – írja gróf Mikó Imre, az Erdélyi történelmi adatok című munkájában.

Basta pedig az elfoglalt Gyalu várát a pártjára állt Sennyei Pongrácznak adta.

Sennyeit később fej- és jószágvesztésre ítélik

Bocskai István szabadságharca idején Gyalu vára az utolsók között adta meg magát a fejedelemnek, aki azt 1605-ben a Segesvárt feladó Rácz Györgynek adományozta.

Rácz azonban részt vett a fejedelem elleni összeesküvésben, ezért Bocskai elfogatta, a szamosújvári börtönbe záratta, és Gyalut visszaadta Sennyeinek.

Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által a rendelkezésünkre bocsátott dokumentációból tudjuk meg, hogy később a Báthory Gábor elleni Kendi-féle összeesküvéshez csatlakozott Sennyeit az 1610. március 25-én Besztercén megtartott gyűlésen fej- és jószágvesztésre ítélték, Gyalut pedig uradalmával együtt Báthory Gábor bizalmasának, Kamuthi Farkasnak adta.

E család 1631-ig birtokolta, amikor I. Rákóczi György fejedelem 32 ezer forintért Zólyomi Dávidnak zálogosította el.

Tőle 1633-ban hűtlenség vádjával vették el, és a fejedelem fiának, Rákóczi Zsigmondnak adományozták.

Fontos tudni még azt is, hogy az ő nevéhez fűződik a vár helyreállítása. Írott dokumentumok tanúskodnak arról, hogy az építkezéseket saját tervei alapján Haller Gábor vezette.

Amit Szalárdi János feljegyzései megörökítenek

Az 1639-ben kezdődött és feltehetően a következő évben befejeződött építkezésről írja Szalárdi:

„…Gyalu vára amint régen építtetett volt a négy toronybástyák közt mind környül vártákra és lövőlyukakra s azon belől a házak egy kis szoros piacával, azokat, hogy a házak kiesebb éggel és nézeléssel lehetnének, éppen a várnak belső kőfalai mellé vetetvén, és a vár piacát nagyon megbővíttetvén…, a házak ablakait mind a külső főfalakon hagyatta s a házak felső boltozatin felül ismét környös-környül mind lövőlyukakra, vártákra építtete vala, úgy, hogy, szükségnek idején mind onnan felül, s mind a házak környös-körül levő ablakokrul szakállasokkal, muskétályokkal s a bástyák felől a vár tarackokkal is egyaránt lőhetnéjek. Az árokbul napkelet felől a vár kapuját ejtvén alatta, egy tornyot is rakatott vala, de hogy ennek fundamentumát a fundáló rosszul fundálta volna, felrakásával is nagyon siettetvén, mindenestől a vár árkába leszakadott vala…”

Demján László műemlékvédő építész kiegészítése:

Anakronisztikus Erdély egész történelme és annak mai napi vetülete is.

Gyalu vára és a névadó Gyalu vezér története példázza talán leginkább. A Gesta Hungarorumban megemlített Erdőntúli, azaz Transsylvania területére felhúzódó türk-blak népcsoport vezére, az a bizonyos Gyalu (Gyeló, Gelou, Gelu, Gyél) a román történelmi narratíva szerint már egy innen eredeztető színromán személynév. A mai történetírás már ezt a Szamos és Kapus vizek összefolyásánál fekvő vidéket azonosítja fenti vitéz uralkodási területének. A sors fintora, hogy nem messze innen Töhötöm, azaz Tétény által lelte halálát Gyalu, a vezér nélkül maradt sereg meg örök esküt fogadott Tétény honfoglaló hadainak. 

A vár mai formájának kialakulási fázisai jól követhetők, történeti sorrendjében részben dokumentáltak is. Szerencsésnek mondhatjuk ugyan a többször világi és uralmi igények szerint átalakított épület megszületését. Mikor bő 22 évvel ezelőtt benyitottunk az akkor gyermeknevelő intézetként működő várkastélyba, megszólalt bennem, hogy ennél lejjebb talán csak nem lehet egy ilyen nemes hajlékban. Aztán a város magas kerítésű parkja mögé elbújtatott csoda mellett számtalanszor elhaladva beugrottak a későbbiekben olvasott kastélyleírás képei: a fejedelemnek épített Urunk bástyája, a fejedelemasszony használatára átadott Asszonyok bástyája, a napi többszöri használatú Kápolna, az alvinci habánok által felállított színes szemeskályhák sora, és nem utolsóként a tarka csempe borítású Udvarlópalota. Hová juthattál, híres Gyalu várkastélya? Erdélyben ez csak így működött. Közeli császári-királyságunk idején pedig a legeldugottabb kis faluban is találtál tanítót, papokat, kereskedőt, birtokost, iparost, drága magyarokat, akikre rábízhattad magad. Aztán jött a balkáni hozzáállással újjáépített és nyugati életmód megfeleltetésének átlátható szintézise, a mai valóság. 

A Kalotaszeg, Mezőség és Mócvidék kapcsolatában található Gyalu szerencsésnek mondhatja magát. A két állam összefogásának köszönhetően a várkert és a kastély épülete megmenekült, a részben elkészült munkákat az idén át is adták. 

Mára már ott csitul a hajdan véresen suhogó közeli Varjú nemzetség jövőbe néző szárnycsattogása, hiszen a város mostani polgármestere éppen a multikulturalizmust hirdető, Gyalu vitéz népét felidéző Gelu Vasile Topan. Anakronisztikus Erdély egész történelme és annak mai napi vetülete is.

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész és Vetési László református szórványlelkész, a romániai református egyház szórványügyi előadója a saját munkájukból és gyűjteményükből küldték el a szerzőnek. Tekintettel a vár mai állapotára és helyzetére, összeállításunkat jövő pénteki lapszámban dr. Kálmán Attila történész soraival még kiegészítjük. 

Ki volt Szalárdi János?

Szalárdi János 17. századbeli erdélyi hivatalnok, történetíró Szatmár vármegyében született 1601. július 23-án, és hatvanöt évesen Fogarason halt meg 1666. szeptember 27-e előtt, feltehetőleg augusztus 3-án. Külföldi egyetemeken tanult. 1633–1638 között az erdélyi fejedelmi kancellárián a nagyobb kancellária írnoka volt, 1637-től pedig fejedelmi vice secretarius, ami a kancellária napi működésének irányítását jelentette. 1638-tól a gyulafehérvári fejedelmi levéltár conservatorává nevezték ki. Nagyvárad török elfoglalása előtt, feltehetőleg 1640 és 1660 között a váradi káptalan levélkeresőjeként – requisitor – dolgozott. 1664-től élete végéig a kolozsmonostori konvent levéltárának egyik őreként tevékenykedett. 1665-től a várőrségek tartására kivetett adó, a vöröstoronyi harmincad jövedelme és a Szamoson túli országos jövedelmek perceptora – adóbeszedője – lett. Az 1666. februári országgyűlésen a „partiumbeli, Kolos, Doboka, Belső-Szolnok vármegyebeli hódoltatás alatt levő részeinek minden rendbeli pénzbeli adónak és egyéb jövedelemnek generális perceptorának” – azaz adóbeszedőnek – rendelték ki.

Munkásságáról:

Kéziratban maradt munkája Szalárdi János siralmas krónikája. A mű fontos forrással szolgál az 1657. évi szerencsétlen végű lengyelországi hadjárat utáni zavaros időszakról, egyben az első nagyobb kísérlet a rendszeres történetírásra.

Szalárdi életében – feltehetőleg anyagi okok miatt – nem nyomtatták ki. A kéziratot 1666-ban a gyulafehérvári kollégium könyvtárában őrizték, innen 1855-ben Kemény József könyvtárába került. 1898-ban Kemény Zsigmond adta ki az Újabb Nemzeti Könyvtár II. folyamában, új kiadása 1980-ban Szakály Ferenc gondozásában jelent meg.