Épített örökségünk

„...hallgatom Erdély köveinek beszédét”

Fogaras várát 1310 körül Kán László erdélyi vajda építtette. A tatárok által kipusztított magyarság helyébe a 13. századtól román telepesek költöztek. A 14. században a havasalföldi fejedelmek birtoka lett, de 1464-ben Hunyadi Mátyás kivette a kezükből, és Geréb Jánosnak, a későbbi erdélyi vajdának adta. A 14. század végétől a fogarasi birtok gazdája gyakran változott. A 15. század végén és a 16. század elején a Corvin Jánosé volt. Az ő 1505-ben bekövetkezett halála után II. Ulászló Bornemisza Jánosnak adományozta, utóbb a Majláth családé lett.

A román lakosság lázongásai

Miután 1366-tól a szász, valamint a havasalföldi és a Fogaras vidéki román lakosság állandóan lázongott az erdélyi vajda ellen, 1393-ban Goblin püspök lépett fel a béke megteremtése érdekében. Megtiltotta a románoknak a szászok legelőinek használatát, és egyben rájuk bízta Talmácstól „a nagy oláh városig” – nyilván Fogarasig – a határ őrzését.

Tudni kell azt, hogy ebben az időben Mircse havasalföldi vajda volt Fogaras ura, akit Dan, majd Vlad Dracul követett. Uralkodása alatt gyakoriak voltak a török beütések Erdélyben, melyeket Hunyadi János temesi gróf, szörényi bán, erdélyi vajda szüntetett meg 1441. évi nagyszebeni és 1442. évi vaskapui győzelmével.

Miután a zavargások nem szűntek meg, Mátyás király 1464-ben kivette Fogarast a havasalföldi vajdák kezéből, és Vingárti Geréb Jánosnak, a későbbi erdélyi vajdának és fiainak adományozta.

Jogot formáltak rá a szászok is, a románok által okozott károk ellenében 1472-ben meg is kaptak a királytól.

Az emiatt indított per eredményeként Mátyás az uradalmat visszavette a szászoktól, és ismét Geréb Jánosnak és fiainak adta.

Az 1484-ben kitört parasztlázadáskor Mátyás november 17-én parancsot adott gróf Szentgyörgyi és Bazini János erdélyi vajdának, hogy „… az oláhokat, kik bár szabadságra nem hivatottak, mégis szabadságot akarnak, csendesítse le, a lázongók fejeit szükség esetén vétesse le, ha tovább is ellenállni merészelnek…”.

Az oklevél szerint „… licet Olachi nec ad libertatem vocati, nec ad libertatenati, tamen libertatem… arrogare audeant…”.

A lázadást leverték, vérengzésekre nem került sor.

 Kiss Gábor az Erdélyi várak, várkastélyok című könyvében ír arról, hogy a 15. század végén Mátyás király Fogarast a fiának, Corvin Jánosnak adományozta, kinek halála után, 1505 őszén II. Ulászló király Bornemisza Jánosnak adta.

Bornemisza Tomori Pált nevezte ki ide várnagynak, aki 1514-ben innen sietett Budára a parasztfelkelés hírére, hogy segítségére legyen Bornemisza budai várnagynak. Majd Szapolyai János erdélyi vajdát segítette Temesvár alatt, ahol döntő győzelmet arattak a keresztesek felett.

1520-ban belépett a Ferenc-rendiek szerémújlaki zárdájába, majd a mohácsi csatában, mint a magyar seregek vezére, életét vesztette.

Évenként ostromolták a fogarasi várat

I. Ferdinánd király 1527-ben Fogarast Gerendi Mihály erdélyi kincstárnoknak ígérte, de miután Majláth István II. Lajos kincseivel hozzápártolt, a vár fele részét neki, másik felét Nádasdy Tamásnak adományozta.

A Keresztes Géza műépítész által a rendelkezésünkre bocsátott dokumentációból tudjuk meg, hogy Majláth, azért, hogy egész Fogarast megszerezze, János király pártjára állt, feleségül vette Nádasdy Tamás országbíró testvérhúgát, Annát, akinek javára aztán 1532-ben Nádasdy lemondott Fogarasról és tartozékairól.

Az ezt követő időben szinte évenként szenvedett ostromot a vár, melyet 1540-ben Török Bálint is el akart foglalni, de támadásai nem vezettek eredményre.

Végül is a törökök körülzárták Fogarast, Majláthot kicsalták, és Konstantinápolyba vitték, ahol 1550 karácsonyán meghalt.

Majláth bukása után Fogaras és uradalma továbbra is megmaradt az özvegyének a birtokában, amire 1558-ban Izabella királynétól új adományt is nyert. Anna asszony halála után fiának, Majláth Gábornak a birtokába került, aki feleségével, az alsólendvai Bánffy László királyi főajtónálló-mester leányával, Bánffy Annával ide költözött.

A fogarasi uradalmat harmincezer forintért adják el

I. Szulejmán szultán 1566. évi magyarországi hadjárata idején Majláth Gábor lett az erdélyi hadak egyik vezére, de Bekes Gáspár elhitette vele, hogy a fejedelem el akarja fogatni, és a töröknek ki akarja szolgáltatni. Félelmében Majláth a fogarasi zászlós uradalmat tartozékaival együtt a gyalui várban 1566. augusztus 6-án kötött szerződéssel harmincezer forintért eladta a fejedelemnek, ő pedig előbb Felső-Magyarországra költözött, majd Morvaországban vett magának birtokot, ahol 1577. július 27-én elhunyt.

János Zsigmond 1567-ben harmincezer forintért elzálogosította Fogarast Bekes Gáspárnak, majd amikor 1571. május 25-én Báthori István lett a fejedelem, és megtudta, hogy Bekes a fejedelemségre tör, 1573 októberében kétheti ostrom után elfoglalta Fogarast. Bekes fiát és kincseit megbízható emberére, Gyulai Pálra bízta, ő a vár kiskapuján kimenekülve, hétnapi bolyongás után érkezett meg a kassai főkapitányhoz.

Fogaras uradalmával együtt a Báthori Jánosé, majd ennek halála után az 1588. december 8-án fejedelemmé választott Báthory Zsigmondé lett, aki viszont osztrák házból választott feleségének, Mária Krisztierna főhercegnőnek kötötte le hitbér fejében.

Mihály vajda hűséget fogad az erdélyi fejedelemnek

Mihály havasalföldi vajda 1599. június 26-án Tergovistyén hűséget fogadott az új erdélyi fejedelemnek, Báthory Andrásnak. 

Szádeczky Lajos fordítását idézve:

„…Én Mihály vajda, Havasalföldének ura és az fölséges erdélyi, moldvai s havasalföldi etc. fejedelemnek híve és tanácsa... esküszöm az élő istenre... hogy mint az Zsigmond fejedelemnek, azon hűséggel, igazsággal s engedelmességgel leszek ű felségének is ez mostani fejedelmünknek Báthory Andrásnak…”.

Alig hangzott el Mihály vajda fogadalma, 1599. október 4-én a prágai udvari tanács támogatásával megkezdte az előkészületeket Erdély megtámadására.

1599. október 15-én meg is indult hadaival Ploieşti-ről, és október 17-én a Bodza-szoroson át betört Erdélybe, majd a székelyeket maga mellé állítva egymás után foglalta el és hódította meg az Erdély déli részén levő várakat és városokat.

Mihály vajda elfoglalja Fogaras várát

Szintén Kiss Gábor közléséből derül ki, hogy Mihály vajda mintegy 30 ezer főnyi serege október 25-én vonult át Fogaras vidékén, miközben elfoglalta és feleségének adományozta Fogaras várát és gazdag uradalmát: „… a mely ősi jogon az oláh vajdák tulajdonát képzi” – írják a biztosok 1600. február 15-én kelt jelentésükben, és mint mondják, a vajda „… gubernátor, possessor et absolutus patronus”-ként viselkedik.

A vajda országgyűlést hívott össze Gyulafehérvárra, ahonnan Kornis Gáspár és Theodosius Logofet személyében követeket küldött Rudolf királyhoz.

A vajda tizenkét pontban gyűjtötte össze követeléseit, a harmadik pont az alábbit tartalmazza: „...kévánsága ez ő ngának: Erdélyországban kévánja Görgint, Gyalut, Vécset és Fogarast, minden tartományival és jövedelmivel egyetemben, fiúról fiúra, ad utrumque sexum; ha az fiú ágnak magva szakadna, szálljanak az leányágra azok, senki őket meg ne háborgassa azokban az ő nga szolgálatjáért; és ilyen conditióval, hogy ha más fejedelem lenne Erdélyben, annak lehessen arra való authoritása és hatalma azokat kivenni fiú, az vagy leányág kezéből...”.

A király megbízásából a követeléseket elutasítják

1600. július végén a király megbízásából a követeléseket a biztosok elutasították, mire a vajda válaszlevélben újabb kívánságait terjesztette elő, melyek ötödik pontja a következő: „... Minemű bizontalan legyen az embereknek életek s nem tudom mikor hozza el az Úristen az én életemnek végét, kívánom, hogy ű fge az én sok fáradsággal, munkával való szolgálatomat megtekéntvén, adja énnekem ürüküben és az én maradékomnak itt ez országban Gürgént, Vécset, Fogarast – cum pertinentis suis –; Magyarországon pedig Kűvárat, Hasztot – azvagy Tokajt – és vagy Morvában, vagy Csehországban egy jóhasznú várat mox et facto, hogy én is mind az én fiammal együtt nagyobb szívem szerint szolgálhassak űfgének és az egész kereszténységnek...”.

A király válasza

A király válasza 1600. szeptember 12-én kelt. Idézzük: 

„… A kért várak nem adhatók át a vajdának. Fogaras Krisztiernáé, Gyalu az erdélyi püspökséghez tartozó egyházi jószág, Görgényre és Vécsre Bocskay jogigénye megvizsgálható, de ha megnyeri is azokat, a fiscushoz csatolják: végül Huszt és Kővár Magyarországhoz tartozik…”.

A vajda ellen 1600. szeptember 2-án Tordára összegyűlt nemesek felkelésre szólították fel az országot. Ugyanekkor, szeptember 9-én a vajda is összehívta hadait, és fegyverbe szólított mindenkit.

„...Fogaras tartományból minden háztól egy embert kívánt, a mihez azonban a községnek semmi kedve nem volt, mint az uraimnak a sós káposztához...” – írja egy névtelen jelentés.

Demján László műemlékvédő építész kiegészítése

Hallgatom Erdély köveinek beszédét... – írta volt Kós Károly 1920-ban, és milyen igaza is volt.

Fogaras várának tündöklő kialakulási fázisai áttükröződnek mai korunk világába. A sejtelmes és többnyelvű erdélyi magyar világunk mostani, szinte már-már egypólusú nyelvi lenyomatát teljes hűséggel eleveníti meg a vár egykori és jelenkori élni akarása. Lássuk csak, létezett egy horvát-dalmát származású nemesi család, a Petricsevics vagy Petrichevich (Petrichevith). 

Petrichevich Györgynek egyik fia, Petrichevich Horváth Kozma (1523–1590) Erdélyben a Báthoriak alatt zarándi főispán, a fogarasi vár provizora és prefektusa, 1573-tól főkapitánya, fejedelmi tanácsos volt. Magával hozta Erdélybe a Horváth előnevet, őseinek eredeti, kék-fehér háromhullámos, griffmadaras címerpecsételőjét. 

Természetesen a fogarasi vízivár fűzfáinak susogása sem feledtette vele tengermelléki származását, így felváltva pecsételt hol az otthonára emlékeztető új delfines, hol az itthonául vállalt régi griffes, háromhullámos pólyás címerrel. Aztán idővel a kissé pocakosodó, Széplaki-Petki családból származó párja miatt igazi erdélyivé nőtt, folytonosan szablyát hordó várkapitány az örökölt észak-mezőségi Komlód településre vonult vissza. Az itteni református templom kriptájába temették el. Öt évre rá ide helyezték el feleségét, Petki Borbálát is.

Ilyen időket is megélt a vár, az uradalma és hadakozó kapitánya. A kacifántos és kalandos életű Petrichevith Kozma uramnak a kemény, Fogaras melléki diplomáciai tanácskozásain kívül ideje maradt például még a Báthori Kristóf vajdától, Báthori István lengyel király bátyjától kapott rendelet szerinti eljárás végrehajtására, miszerint állítsa le a brassói szászoknak a kivetett huszad fondorlatos elkerülésére és az Oláhföldről érkező titkos csempészutak használatára tett próbálkozásait, a királyföldi papok bortermés utáni tized- és negyedbeszolgáltatások elmulasztásának büntetését, behajtását. Vagy említsük megaz 1582. január hava elején hozott pecsétes várnagyi ítéletet, melyben az alsóvenicei pópa egyházi túlkapásait büntette meg. Természetesen nem csak ilyen „tyúkperekben” vett részt Fogarasföld várkapitánya, hiszen vitézségéért már korábban is birtokadományokat kapott Báthori István fejedelemtől, amelyeket gyarapított a pont most 449 éve történt kerelőszentpáli csatában mutatott vitézségéért, amelyben leverték a zendülő Bekes Gáspár seregét. Érdemeiért Kolozs, Doboka és Torda vármegyékben kapott birtokokat. Ekkor kapta a mindenkori királyi jogtól felmentett, szabad bözödi birtokterületet. Mint érdekesség, ebben a csatában mutatott hűségéért jutalmazták például Székely Mózest, a későbbi erdélyi fejedelmet. 

Fogaras vára, idehallani, amint Erdély kövei beszélnek is.

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész a saját munkájából és gyűjteményéből küldte be szerkesztőségünkbe. Tekintettel a vár mai helyzetére és állapotára, összeállításunkat dr. Kálmán Attila meglátásaival – a következő lapszámunkban – még kiegészítjük.