Épített örökségünk

Egy romjaiban haldokló határvár története

Berkeszpataka a Lápos folyó mellett fekvő kis község. Határához tartozott a híres Kővár vára, mely a falutól keletre állt. Romjai a falu melletti hegy tetején már alig láthatók. Kővár a hajdani Kővárvidék központja volt, és 1682–1691 között Szolnok-Doboka vármegyéből önálló közigazgatási területté hasították ki. A vár alatti Berkeszpataka település mindenkor a kővári uradalom része volt. Az erődítmény alapjait az 1200-as évek végén vagy az 1300-as évek eleje körül rakhatták le. 1367-ben szerepelt először a neve az oklevelekben, amikor I. Lajos király Dragomér fiainak, Drághnak és Jánosnak adta. Ez a Dragomér Oláh Miklós I. Lajos idején erdélyi vajda volt. 1718-ban, a szatmári béke után Rabutin a várat a levegőbe röpíttette. Romjait a környékbeliek hordták szét.

Az egykori erődítmény

Nagybányától szűk huszonöt kilométerre délre, a Dés felé vezető út közelében van a jelentéktelen kis falu. A község keleti határában, a Lápos-patak bal partján emelkedő négyszázhét méter magas hegy tetején állt egykor Kővár vára. A tekintélyes nagyságú várnak ma már csak alapfalai maradványai láthatók.

A Szamos és a Lápos vize között elterülő nagy terület a Kővár vidéke nevet viselte, amely különösen az Erdélyi Fejedelemség idejében külön politikai állással bírt, és központja Kővár vára volt. A vár keletkezésének pontos idejét nem tudjuk. 

1246 elején I. Pál comes az Aranyos vári uradalomból atyjafiának, István országbírónak adományozott többek között egy vár építésére alkalmas, harmincekényi földet, az Aranyos várától oda vezető titkos úttal együtt. Ez minden bizonnyal Kővárra vonatkozott.

Az első okleveles említése

Kővár első okleveles említése 1367-ből való, amikor I. Lajos király Dragomér Miklós fiainak, Drághnak és Jánosnak adományozta, akik a Drágffy család névadó ősei voltak.

1378-ban is megemlítik, amikor I. Lajos király Balknak és Drághnak, Máramaros és Ugocsa vármegyék főispánjának adta, az erdődi kerület kivételével, melyet magának tartott meg. I. Lajos ebben az oklevélben azt mondja, hogy azelőtt Kővárt Imre nádor és István vajda birtokolta. 1405-ben, Balk máramarosi főispán halála után fiai, Demeter és Sandrius, valamint Drágh fiai osztályt tartottak, és „…az király úr akarattyából…” Kővár vára és tartozéka Sandrius birtoka lett.

Az oklevél szerint ötvenhat falu tartozott a várhoz, melyek kevés kivételével ma is léteznek.

A mohácsi csatában Drágffy János országbíró, zászlótartó is részt vett, és hősies küzdelemben vesztette életét a török elleni harcban.

Mohács után Kővár is Szapolyai János birtokai között szerepel. Talán ő építtette a róla elnevezett tornyot is. 1548-ban somlyói Báthory Anna, előbb Bélteki-Drágffy Gáspár, utóbb pedig Drugeth Antal özvegyének birtoka. 1538-tól fontos határvár lett: ezért hol az erdélyi fejedelmek, hol a Habsburgok terjesztették ki rá a fennhatóságukat.

Innen vitték lefejezni Jósika Istvánt

1565-ben I. Miksa király vezére, Lazarus Schwendi kassai főkapitány foglalta el a várat János Zsigmondtól, aki 1567-ben Haszán pasa támogatásával tizenhárom napi ostrom után visszavette.

Amikor Báthory Zsigmond kapcsolata megromlott feleségével, Mária Krisztierna osztrák főhercegnővel, az asszony egy időre Kővárba vonult vissza.

1598-ban ide hozták Jósika Istvánt Gyulafehérvárról, akit a fejedelem elleni összeesküvés vádjával fogtak el, és innen vitték Szatmárra lefejezni.

Báthorytól a vár csakhamar a császáriak kezére került, akiktől 1605-ben Bocskai István kapta vissza úgy, hogy a felső várban elhelyezett magyar őrség az alsó vár harminckét védőjét lefegyverezte, és a vár kapuit megnyitotta előtte.

1613-ban Doczi András szatmári várparancsnok foglalta el, 1615-ben Bethlen Gábor egyezmény útján szerezte meg.

Az 1694-es oklevélből tudjuk meg

A szabálytalan alaprajzú, külső és belső részből álló vár részletes leírását az 1694-ben felvett leltár tartalmazza.

Eszerint a külső vár kapujához „…egy hegyes fákkal sűrűven keresztül általveretett levonó gém…”, vagyis felvonóhíd vezetett, amely „…erős tölgyfa ágosához alkalmaztatván végső részével, egy nagy erős vasszegen jár lebocsátása és felvonása…”, amit a „…kis trázsaházban vigyázó német…” szokott végezni.

A bejáraton belül „…mindjárt van egy kőből rakott árkocska…”, amelyen keresztül „…tölgyfa deszkából csináltatott fel- és levonó kapu…” volt.

A kaputól „…bükkfával megdeszkázott szekérúton az másik, belső kapura, mely kapu már kőből építtetett és rakatott…” juthatunk, ahol „…egy kis darabontház…” állt.

Kiss Gábor az Erdélyi várak, várkastélyok című könyvében ír arról, hogy a közelében lévő épület „…annakelőtte porkolábház volt, most németek quartalya…”. Emellett „…vagyon egy pince forma, forrásos, vizes álló hely, mely víz csorgásának eredeti vagyon a vár kőszikla oldalából…”.

Itt volt a „prédikátorok számára csináltatott ház…”, amely alatt pince, mellette „…hintótartó szekérszín…” több istállóval, kőpincével.

A Lápos vizéhez vezető kapu

Az út innen a középső kapuhoz vezetett, amely „…az belső és külső várak között levő udvarnak kapuja…” volt, és „…kőből van a fundamentuma felépítve…”. Előtte is felvonóhíd volt, mellette őrház állott, közelében a kovácsműhely, és „…vicekapitány lakta ház…”, amely mellett egy kisebb kapu vezetett ki a Lápos vizéhez. E kis ajtó mellett téglaalapokra épült a „gabonásház”, mely „…mostan az asszony, Telekiné asszonyom őkegyelme számára usuáltatik…”.

A várbörtön emeletes épülete

A „…közkapu udvaráról érkeztünk az belső vár kapuja előtt való, mély, vizes árokra csináltatott fahídlásra…”. Ez a felvonóhíd a belső vár kapujához vezetett, melynek belső oldalán egy „oldalbástyácska van…”, amelyre lépcső vezetett fel. 

A bástya bal oldalán „…az kapu hosszú boltozatán felyül van két palota…”, melyek ablakai a Lápos vizére néztek.

A kaputól jobbra a börtön emeletes épülete helyezkedett el egy régi pincével, „…mely azelőtt vicekapitány számára való volt, most az német commendant borai állnak benne…”.

A második emeleten levő szobát „kongóboltnak” nevezték.

1715-ben a várat felrobbantották

II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának elején az erődítmény a németek kezén volt, de a vár parancsnoka, gróf Teleki Mihály főkapitány a fejedelem oldalára állt. A német kapitány bilincsbe verette, és a várat átadta a kurucoknak.

A szabadságharc leverése után, 1715-ben Rabutin császári tábornok a várat felrobbantotta, megmaradt részeit pedig 1717-ben a tatárok dúlták fel. Ezután a várat már nem építették újra.

Amit az 1792-ben készült leltár tartalmából megtudunk

A romvár és uradalma 1719-ben került a Teleki család birtokába, amiről 1792-ben készítettek leltárt.

Ennek tartalmából:

„…itten benn a faluban néhai gróf Teleki Ádám úr őexcelenciájának semmi udvarháza vagy udvarház helye nem maradott, hanem a falunak határán találtatik a kővári erősség helye, mely királyi adományba jővén a méltóságos gróf Teleki uraknak. Állott az erősség magából a várhoz járhatás egyedül vala alkalmas, készült egy kis vigyázó erősségből, melynek a közelebbi, úgy nevezett kuruc lárma lecsendesítésével királyi parancsolatból széllyel hányatván már most azoknak helyeken csak a falak és épületek hantjai, a kőszikla oldalában mesterséges kéz által rakott, de széllyel nem hányattathatott néhány szeglet kőfalakkal, és ezek csak ottan, az hol még az idő injuriája erdőt nem nevelhetett, szemlélhetnek. A várhelye most haszonvehetetlen, különösen sem nagy, de mellette a hegy nyakon napnyugat felől fekvő simaság a méltóságos fenn tisztelt gróf urak közt felosztva és szántó s kaszáló helyekre szaggatva biratik és használtatik…”.

Kővár birtokosai a második világháború végéig a Telekiek maradtak. A vár megmaradt köveit a környékbeli lakosság hordta szét házainak építéséhez.

A várról nem rendelkezünk a mai állapotot tükröző felméréssel. Csak az 1661. évi és az 1687. évi Marsigli-féle alaprajz ismert. 

Az 1968-ban, majd 1976/81-ben végzett régészeti ásatások eredményeit csak kivonatosan közölték. 

Az alsó – vagy nagy – várban egy ajtó- vagy ajtókeret-töredék került elő az A.DO.15… felirattal, ami egy 16. századi építésre vagy javítási munkára utalhat.

A felső – vagy kis – vár területén egy valamikor befalazott kőlapot találtak, felirata: KOVARIENSIS FOKAPITANEO, 1657

Az alábbi szöveg egy hadi ediktumból való, Apafi idejéből (Hadtörténelmi Közlemények 4, 48.l), Edictum militare in arce Kővár, 1665. die 1. martii. / Hadi edictum Kővár vára részére:

,,Mivel minden jó dolognak a jó rendtartás a lelke… Reggel, mikor a nap felkezd jőni, a toronyban dobot ütvén, mindenik, várban levő porkoláb uraim, tizedesek, káplárok, magyar és német gyalogok, kiki fegyverével a maga kapujára menjen, és mindenik kapun rendre, a régi jó szokás szerént könyörögve s Jézust kiáltva, a kapukat felnyissák… A felső várban penig mind külső s mind belső kerítésekben levő minden ajtók emeltsői mindenkor bezárva legyenek és csak szintén az egy kapuja, az ki az alsó várra szolgál, legyen nyitva. (…) Minden éjszaka porkoláb uraimék, ki-ki a mely várban lakik, mentől többször, legalább egyszer a czirkálókat meglátogassa s a várat is belől megkerülje. Valamely czirkálót aluva talál a porkoláb, a magyart szörnyen megverje s hasonlóképpen a tizedes is. Az németet penig az német káplárokkal az ő módjuk szerént büntettessék meg… Valaki a várból szót ad ki, kiváltképpen éjjel, tisztviselője hire nélkül: meghal érette…”.

Demján László műemlékvédő építész kiegészítése

A Szőke Szamos völgyébe igyekvő Lápos folyó utolsó nagy kanyarulata északkeleti kapujában félezer évnél régebben ott áll Kővár vára. Nevéről több eredetrege szól. Talán éppen a szláv nyelvterület „kovács”, azaz kovár szavából, mások a magyarokhoz csatlakozó kabar népnév „kobár” ejtésű szavából származtatják. Van, aki a Várdombra épült, kőfal erősítésű és a közeli ércbányákból odahajtott kubikus kőfejtő bányászok köznyelvén a kővájóval azonosítja a nevét.

A sziklaszirtre épült komor erősség három részből állt, a legfelső a főúri és közvetlen személyzet lakosztályait foglalta egybe, a középső volt a lentről-fentről jól megközelíthető várbörtön vagy tömlöc szintje, míg a kapukhoz eső legalsó a vásárhely és piac, tojásudvar és raktárak sora, ahova az uradalomhoz tartozó népség tizedterményeit hordta. Ezen a téren hallhattak igazságos törvényeket, siralmas lefejezéseket, de itt ünnepeltették magukat a főkapitány urak is.

A mélységesen pápista Somlyai Báthory Zsigmond, Erdély korábbi vajdája, majd fejedelme oszmánellenessége ideje alatti korba szeretnék betekinteni az akkori történelem függönye mögé. A későbbi német-római császár, II. Ferdinánd nővérét, a Habsburg Mária Krisztiernát vette „jelképesen” feleségül, hiszen sem férfiasságának, sem hatalma gyakorlásának nem volt a magaslatán. Valóban ekkortól számoljuk Erdély önállóságának hanyatlását. A derék feleség viszont így vívhatta ki a közismert titulusát, „a fejedelemasszony valódi asszony fejedelem”. Az asszony, a kővári várbirtok és egész Erdély számára ez egy kis üde kornak bizonyult. Az elbujdosott férje nélküli országban a víg, iszákos németek, oláhok, törökök és minden rendű-rangú magyarok ekkor éltek igazából a legboldogabban a környéken. Viszont a keleties új országban és a fejedelmi Fehérváron a kótyavetye életmód miatt nem érezhette jól magát a vitézi koszorú ámulatát kiérdemlő rózsaszál, ezért találhatott rá a Lápos folyó vargabetűje által közrezárt vadregényes mesevárra. Többször megkísérelte a fejedelmi udvar életvitelét élni, de mindahányszor visszavágyott vagy a távoli otthonának hegyei, vagy az erdélyi bércek rejtekébe. 1599 májusában hazaköltözött, megszakítva Kővárvidék és mindnyájunk álomvilágát, visszatérve a valódi álmaiba, a Tiroli magasságokba.

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő saját gyűjteményéből küldte be a szerkesztőségbe.