Épített örökségünk

Új köntösben az erdélyi Versailles-ként emlegetett kastély

Bonchida Kolozsvártól szűk harminc kilométerre északkeletre, a Kis-Szamos jobb partján fekszik. Nevének értelme: a Bonc nevű személy birtokán átvezető híd. Valószínűleg a terület egy Bonc nevű ember birtoka volt, és a Kis-Szamoson itt vezetett át a híd. 1263-ban Bonchhyda néven említik először. Várkastélyát a 15. század végén a Bánffyak építették, majd a 17. század közepén Bánffy Dénes megerősítette. Örököse, Bánffy György, Erdély gubernátora az 1690-es években folytatta az építkezést. A kuruc szabadságharc idején mindkét fél pusztította a támaszpontként használt kastélyt. 1703. november 10-én itt arattak nagy győzelmet Orosz Pál és Bóné András kapitányok a császáriak felett, a csata után a székelyek is Rákóczi mellé álltak. Ezután elhanyagolták az épületet, majd 1748 és 1753 között Bánffy Dénes kolozsi főispán barokk kastéllyá építette át. Erdély egyik legszebb kastélya volt. A díszudvart Johannes Nachtigall kolozsvári szobrász görög mitológiai tárgyú szobrai díszítették. A trianoni békeszerződésig Kolozs vármegye Kolozsvári járásához tartozott. 1944-ben a németek kirabolták és felgyújtották.

A királyi birtok

Kolozsvártól északkeletre, a Kis-Szamos és a Gyéres összefolyásánál fekszik az egykori Doboka vármegyei Bonchida. Már a 12. században jelentős helység, kezdettől fogva királyi birtok, eredetileg a szomszédos székek királyi sóbányáinak tartozéka volt.

1241-ben a tatárok egyik serege Radna felől tört be az országba, és Rogerius adatai szerint ezen a völgyön keresztül hatoltak Nagyvárad felé.

A tatárok elvonulása után a 13. század közepén népesült be újra, amikor Bonchidán a hospesek, vagyis a vendégek települtek le.

A Bánffy család és Bonchida

Amint azt már röviden említettük, a település az oklevelekben mint királyi birtok 1321-ben tűnik fel először, Bonchyda alakban. A 14. század végén kapcsolódik egybe a Bánffy család története Bonchidával, amikor Zsigmond király 1387-ben kelt oklevelével Tamás székely ispán fiának, Dénes mesternek, zólyomi ispánnak adományozta a hozzá tartozó helységekkel együtt. Ezután e család leszármazottai birtokolták századokon át.

A Bánffyak nemesi kúriája első ízben egy 1536-ban kelt oklevélben szerepel.

Kiss Gábornak az Erdélyi várak, várkastélyok című munkájából tudjuk meg, hogy a vár építésére valószínűleg az 1437. évi, Budai Nagy Antal vezette erdélyi parasztfelkelés leverése után kaphatott engedélyt Albert, vagy Ulászló királytól Bánffy László fia, István. A Bánffyak nemesi kúriája első ízben egy 1536-ban kelt oklevélben szerepel Oppidum Bonchida cumn curia nobilitari alakban.

Az 1614-ben ismét szereplő nemesi kúria azonban már nem egyszerű curia, hanem vizesárokkal, védőfallal, toronnyal megerősített kastély lehetett.

Sajnos, építéséről semmiféle levéltári adat nem maradt fent, csupán Rettegi György, 18. századi erdélyi író Emlékirataiban utal rá:

„…a bonczidai kastélyt ezt – ti. Bánffy Dénes – építette volt a dobokai várnak köveiből…”.

Bánffy Dénes egy négy saroktornyos, négyszög alaprajzú, reneszánsz stílusú várkastélyt épített, félköríves előudvarral és kaputoronnyal.

Szintén Kiss Gábor világít rá arra, hogy a négy, méreteiben eltérő sarokbástya a már meglévő épületrészeket kötötte össze, amelyek egy része földszintes, a többi emeletes volt.

Miután Bánffy Dénest 1674-ben lefejezték, örökösei anyagi helyzetüknél fogva a kastélyt nem tudták gondozni, így annak védelmi tartozékai és erődítései pusztulásnak indultak. 

Bonchida a 17-18. század fordulóján már igen elhanyagolt állapotban volt, amikor Dénes fia, György I. Lipót királytól visszakapta az elkobzott birtokokat, és ő lett az erdélyi fejedelemség első főkormányzója, sőt 1696-ban grófi rangot is kapott.

1736-ban leltár készült az épületről

Bánffy György 1735-ben bekövetkezett halála után az örökösök számára (1736-ban) készült egy részletes leltár a várkastélyról, amely hűen tükrözi annak 18. század eleji állapotát:

„...vagyon nemes Doboka vármegye felső járásában, Bonchida nevű faluban, a falunak téli napnyugot felől való vagy felső végében, a Szamos folyó vizének kétfelé vött folyásai között, kastély formára, négyszegre építve, a négy szegletin erős kerek bástyákkal, napkelet felől rész szerint ép, de már megvakult lakóházakkal s palotákkal, rész szerint puszta és vakolatlan házzal…”.

A várkastély gazdát cserél

Bánffy György halála után a várkastély fiára, Dénes kolozsi főispánra, Mária Terézia tanácsosára és főlovászmesterére szállt, aki 1748–1753 között barokk kastéllyá építtette át.

Miután Bánffy Dénes a lótenyésztés iránt nagy vonzódást érzett, a kastély keleti sáncainak helyén felépítette az új istállót és a lovardát, melyekhez a különféle gazdasági épületek csatlakoztak. A sarokbástyás kastély előtti hatalmas előudvart félkörívben veszik körül ezek az épületek, melyek a malomárok hídjánál találkoznak a kastély díszkapujával.

Az előudvar belső homlokzatát eredetileg harminchat kőszobor és tizennyolc urna díszítette.

1771-ben azonban Bánffy Dénes már így ír a fiának, a javítást sürgetve: „...a szobák is a kastélyban minden órán béomlanak, így járja az esső, egyszóval sír az ember ha ott jár...”; „...kérjed a gubernátort, ...hogy igazíttasson a bonczhidai házak fedelén valamit, ne essék be mégis az eső”.

1944-ben a német katonák felgyújtják a kastélyt 

Bánffy Dénes 1780-ban meghalt, és a birtokot fia, György örökölte, aki különböző átépítéseket végeztetett a kastélyon. György halála után a birtok a fia, József kezére került, aki alkalmazottainak visszaélései következtében élete végén tönkrement. Bonchidát eladta II. Ernő szász–coburg–gotha-i hercegnek, aki a vásárt Bánffy Miklós grófnak engedte át.

A kastély így 1858-ban Miklós grófra, Alsó-Fehér megyei főispánra, titkos tanácsosra, későbbi főpohárnokmesterre szállott.

Kiss Gábor az alábbiakat írja az épület második világháború utáni állapotáról:

„...1944-ben a kastélyt a német katonák felgyújtották és értékeit elvitték. Az ötvenes években a kastély födém és tető nélkül állt, rendkívül romos állapotban. Szobrai, díszítményei romlanak, töredeznek, parkja kerítetlen és rendezetlen. A négy kör alaprajzú saroktorony néhány boltozott szobája még megvan, de gondozás hiányában ezeket is az összedőlés fenyegeti...”.

A kastély mai állapotáról képeink is tanúskodnak

A kommunizmus éveiben a kastélyt államosították. Az 1950-es években az egyik, még működő szárnyában termelőszövetkezetet létesítettek. A karbantartás teljes hiánya miatt a kastélyépület is súlyos károsodásokat szenvedett, a falubeliek a falait építőanyagnak használták fel. A kolozsvári szépművészeti múzeumnak sikerült megmentenie néhány szobrot az egykori barokk udvarból.

A hatvanas években a műemlékvédelmi hatóság – miután egy koprodukciós film forgatásán másodszor is fölgyújtották – megpróbálta elindítani a kastély rehabilitációját, de pénz hiányában a kezdeményezés végül eredménytelen maradt.

A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által a rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkból derül ki, hogy a későbbiekben az épületet építőanyag-lerakatként használták, a kastélykertet pedig legelőként, az értékes fák jelentős része tűzifaként végezte.

Az államosítás után Bánffy Katalin, Bánffy Miklós lánya, aki az 1950-es évektől Marokkóban, Tangerben él, visszaperelte a kastélyt.

Demján László műemlékvédő építész kiegészítése

– Válaszút dombaljáról átlátunk a már gyérülő erdős, fás bonchidai lapályra, parkra, kastélyra. A hajdan egy résztulajdonként kezelt itteni Bánffy-birtokot csak a Kis-Szamos folyása választja el egymástól. 

Kúriából védelmet biztosító zárt várkastéllyá, majd a mi Erdélyünk legfényesebb főúri kastélyává átvedlő kultúrtörténeti és épített kincsünk történetének a múlt viharaiban voltak magasztos és reménytelenül mély állapotai. 

Érdekes módon legtöbbször csak a nemesi életvitel és a finom szépérzék ötvözte stílus diktálta kastélykomplexummal foglalkoznak a művészettörténészek, néprajzos kutatók. A kastélyt ellátó, kiszolgáló helyi lakosok környezetére jellemző egyszerű népi viselet nemigen kerül terítékre, holott a bukovinai székely viselettel közeli rokonságot állapítottak meg. A helyi népzenében a vegyes mezőségi népi kifejezéskultúra ötvözete kitűnően követhető.

Bonchida jeles időszakához tartozik az 1848-49-es magyar szabadságharcban vállalt stratégiai szerepe. A császáriak és átállt mócok seregei által feldúlt kastély hajdani biliárdszobája falán az ősök képei nem szégyenkezhetnének, hiszen a forradalom leverése után egész Erdélyben már csak ezen a Mezőség széli rejtett ponton lobogott még a trikolór, lásd Gracza György: Az 1848-49-iki Magyar Szabadságharcz Története (1894-96. kiadása) II. kötetének Mikor Isten alszik fejezetében.

Bonchida valamikori halastava mellől nézek vissza Válaszútra, és még mindig a fülembe csengenek a válaszúti vándor, Kallós Zoltán felejthetetlen, jövőnk zálogát rejtő szavai: Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk és táncolunk…

Dr. Kálmán Attila történész az alábbiakat fűzte hozzá:

 A kastély helyreállítási munkálatai 1999-ben kezdődtek, és úgy tűnt, hogy ez majd egy nagy közös román–magyar projekt lesz. Aztán nem pont így lett. 

2001 óta a Transylvania Trust Alapítvány vette át a gondozását. Közben 2008-ban a kastély ismét a Bánffy család tulajdona lett. Ekkor az alapítvány negyvenkilenc évre használatba vette az épületet.

Az alapítvány főleg nemzetközi szakmai táborok rendezésével, külföldi szakemberek bevonásával állítja helyre a kastély egyes részeit. Az elmúlt évtizedekben több épületrész felújítása elkezdődött. 

Az egykori kápolna, istállóépület, főépület, udvar kulturális rendezvények, alkotóműhelyek, workshopok, különböző programok, rendezvények helyszínei lettek a kastélynapoktól az Electric Castle-ig. 

A kastélyban és parkjában tartott rendezvényeket lehetetlen felsorolni, kétségkívül Románia egyik legismertebb rendezvényhelyszínévé lett a Bánffy-kastély. A tavalyi – 2023-as – év fénypontja a kastély egyik szárnyában megnyílt, Bánffy Miklós erőterei címet viselő kiállítás volt, illetve elkezdődött a hintószín helyreállítása.

Ha összehasonlítjuk a több mint fél évszázaddal ezelőtti állapotokat a maival, megállapíthatjuk, hogy a 24. órában kezdődött el ennek a kastélynak a felújítása. 

Persze, egy ilyen kiemelt fontosságú, a nemzeti és nemzetközi épített örökség részét képező épület esetében ez rég meg kellett volna történjen annak az államnak a segítségével, amelynek a területén található az épület. 

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész saját munkájából és gyűjteményéből küldte be szerkesztőségünkbe.