Korabeli források szerint az épület téglából, kőalapokra épült, földszintjét az emelettel egy kőből készült oszlopos lépcső kapcsolta össze. A földszint szobái boltozottak voltak, az emeletei síkmennyezetet kaptak.
Az udvarház alsó ablakait vasrácsokkal látták el, az épületet fecskefarkú cseréppel födték be. A munkálatok 1641-re nagyrészt befejeződtek, a későbbi források már csak különböző javításokról, melléképületeken végzett tevékenységekről tesznek említést.
A kastély 17. századi különlegessége
A mezőörményesi Rákóczi–Bánffy-kastély az uradalom belsőségén, sok gazdasági épület szomszédságában állott.
Keresztes Gyula szakmai véleménye: az épületet a 17. században nem a szokásos négyszögletes elrendezéssel és sarokbástyákkal építették, hanem 42 x 12,50 méteres téglalap alaprajzú formában, árkádíves homlokzata déli irányba nézett. Földszint és emelet kiképzéssel, részben bolthajtásos pillérekkel épült, vastag tégla- és kőfalakkal.
A kastély berendezése, díszítése nem maradt fenn
A téglalap alaprajzú, kelet-nyugat tájolású, emeletes, északi, hosszanti oldalával az utcára néző, előkertes elrendezésű, kontyolt tetős épület a település központjában, a református templom szomszédságában található.
Udvar felőli, tizenegy tengelyes déli homlokzatát mindkét szinten egy-egy egymás fölé helyezett, egyenes záródású ablakkal közrezárt, kilenctengelyes, kosáríves árkádsor teszi mozgalmassá. Az árkádsorok mögött hevederekkel tagolt, csehsüvegboltozattal fedett folyosó nyílik, ahonnan a középtengelyben található kétfordulós, kőlépcsős, dongaboltozatos lépcsőházba, illetve a folyosóról nyíló szobákba lehet jutni.
A földszinten kilenc kereszt- és fiókos dongaboltozatos, az emeleten nyolc síkmennyezetű helyiség található.
Az Adatbank közlése szerint a kastély homlokzatai azonos kialakításúak, a műkő burkolattal fedett magas lábazati párkány, a vakolatból kialakított, a földszintet az emelettől elválasztó övpárkány és a többszörösen profilozott koronázópárkány az épület egészén körbefut, a sarkokat armírozás díszíti.
Függőlegesen a homlokzatokat szabályos rendben elhelyezett, egyenes záródású, barokk jellegű, egyszerű, illetve füles kőkeretet imitáló vakolatdíszítéssel keretelt ablakok és az ezeket közrefogó lizénák tagolják.
Ez utóbbiak a kastély északi, utca felőli homlokfalát tizenöt, a két rövidebb homlokfalát négy mezőre osztják.
A termeket a falakon körülfutó párkányok díszítették
Az épület alaprajzilag szimmetrikus elrendezésű, hosszában árkádnyílásos fedett tornáccal mindkét szinten.
A tengelyében kőből faragott, díszes kétkarú lépcső vezetett fel az emeleti, ugyancsak árkádíves tornácra, melynek mellvédjei téglával falazottak.
A tornácról nyílnak a lépcsőtől jobbra és balra az 1-3 és 4-5-ként felsorolt ,,házak”, míg a tornácot az épület mindkét végében egy-egy kisebb helyiség zárja le. A földszint alaprajzi elrendezése hasonló. Az emeleti ,,palaták” síkmennyezetűek, a falakon körülfutó párkányok tették díszesebbé a termeket.
Szintén a fent említett szerző a Maros megyei kastélyok és udvarházak című munkájában említi, hogy a mennyezeteken az egykori díszítőfestés nyomai a helyreállítási munkák alkalmával még láthatóak voltak.
A kastély ablakszerkezetei gazdagon profilozottak, béléses ajtói táblásan kivitelezettek. A homlokzatokat fő- és oszloppárkány, valamint az ablaknyílások keretezése és a kőből faragott könyöklőpárkányok díszítették. Az árkádíveket tartó zömök pilléreknél habarcsból húzott profil futott körül, a könyöklők ott is kőből voltak faragva.
Az északi és a két rövid homlokzatot függőlegesen, a sarkokon mindkét szint magasságában rovátkázva tagolták. Valamennyi dísz a barokk jegyében készült.
Az épület alatt húzódó pincét dongaboltozat fedi. A kastély keleti homlokfalának északi tengelyében nyílik a pincelejárat.
A faragott részletek közül meg kell említenünk az emeleti ablakok könyöklőpárkányait és az emeleti folyosón, a lépcsőház jobb oldalán található, másodlagos elhelyezésű, befalazott reneszánsz kőkeretet.
Az omladozó vakolat alól számos, a téglafalba beépített faragott kő tűnik elő.
Kőből készült a téglaépület alapozása, a déli oldal főtengelyében nyíló főbejárat lépcsője és az árkádok pilléreinek lábazati része is.
A kastélyt kétemeletesnek tervezhették
A pincelejárat külső lépcsője fölé faragott gerendákból ácsolt kétsíkú tetőt állítottak. Az épület lábazatát faragott, vastag mészkő lapokkal burkolták; tetőzete négysíkú.
Keresztes Gyula a már említett munkájában írja, hogy az emeletről a padlásra vezető lépcső kiképzése azonos a földszintről az emeletre vezető lépcsőével; hasonlóképpen a padlástérben lévő gyűjtőkémények falazata arra enged következtetni, hogy a kastélyt kétemeletesnek tervezték, de a második emelet építése valamilyen oknál fogva elmaradt.
Egy korabeli leltár szövege szerint a kastély udvarát falazott kerítés zárta körül. Az udvaron gazdasági épületek álltak, és a kertből a filagóriák sem hiányoztak.
Az államosítás után a kastély és a hozzá tartozó épületek mezőgazdasági egység használatába kerültek. Tönkretették őket, a parkot és növényzetét teljesen eltüntették.
A Magyar Autonóm Tartomány idején a község a tartományhoz tartozott, 1962–1967 között a kastély helyreállítási munkálatait Keresztes Gyula vezette.
Sajnos a munkálatokat nem fejezték be.
Dr. Kálmán Attila tanár, történész kiegészítése
Az újabb kutatásoknak köszönhetően sikerült meghatározni az épület építési idejét: a művészettörténészek 1639–1641 közé teszik. Nagy szerepük volt az építésében a besztercei kőműveseknek, akik közül Kőműves Simon és Kőműves János neve maradt fenn.
Az új épület igazi tulajdonosa Lorántffy Zsuzsanna volt, aki 1639-ben kapta meg a birtokot a férjétől. Az építkezések a következő években tovább folytatódtak, 1650-ből való az utolsó információ, amely említést tesz róla.
Érdemes a Rákócziak utáni birtokosokról is szólni. II. Rákóczi György után következtek a Barcsaiak, majd Bánffy Dénes és Haller Gábor váltották egymást. Bánffy Dénes egyik kedvelt tartózkodási helyének számított. Bánffy kegyvesztettsége után a fejedelemre szállt, majd Bánffy Zsigmond, Dénes testvére szerezte meg, aki Dénes özvegyére és fiára (György, a későbbi gubernátor) íratta.
Ez azt is jelentette, hogy a Bánffyak nagyobb, fontosabb birtokai mellett Örményes háttérbe szorult, és nem használták lakóhelyként a Bánffyak. Értesüléseink szerint a kastélyt 1937-ban adták el, az akkori vásárló leszármazottai kapták vissza, de nem tudják megoldani a hasznosítását.
* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentumokért külön köszönet Keresztes Géza műépítésznek, műemlékvédő szakmérnöknek, dr. Kálmán Attila tanárnak, történésznek, a képekért Vetési László református egyházi írónak, szórványlelkésznek és Demján László műemlékvédő építésznek.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
