Épített örökségünk

Rákóczi Zsigmond kedvenc tartózkodási helye

Mezőörményes nevét Ermenus néven 1321-ben említik először az oklevelek. 1332-ben papja, Pál harminckilenc régi báni dénár pápai tizedet fizetett, 1333-ban tizenöt ezüstdénárt és egy régi báni dénárt, 1334-ben hat garast, hat verecensist, két régi báni dénárt, 1335-ben négy garast.

Örményes a legkorábbi ismert adatok szerint a Kán nemzetségbeli László vajda és fiai örökjogú birtoka volt, amelyet cserébe adtak Miklós fia Mykének. 1321-ben I. Károly király a Kácsik nemzetségbeli Mihály fia Péternek adományozta Myke magtalan volta miatt. Kastélyát 1638-ban említik először, de valószínűleg régebbi eredetű. Rákóczi Zsigmond kedvenc tartózkodási helye volt. 

A nemesi telek 

A két világháború közötti időben Örményes Maros megye rücsi járásához tartozott. A korabeli leltárokban udvarháznak nevezték. Kastély, udvarház, kúria névvel illették a fejedelmi, fő-, közép- és köznemesi épületegyüttest, mely lakásként volt berendezve. A kúria szó a nemesi telek elnevezése, mely lakó- és gazdasági udvarból veteményes-, gyümölcsöskertből, rendszerint parkban álló lakóházból állt.

Birtokok kálváriája

Mezőörményest 1329-ben I. Károly több birtokkal együtt elcserélte a Hontpázmány nemzetségbeli Pogány Istvánnal. A cserét bizonyító okmány elbeszéli Örményes birtok történetét, amelyből kiderül, hogy az visszaszállt a királyra, hiszen László vajda a király ellen lázadt, és fiai továbbra is hűtlenekkel álltak kapcsolatban, illetve a királyi javakat pusztították, továbbá Mykének nem voltak örökösei. Az okmány ,,megfeledkezik” az 1321-es adományozásról. 

1336-ban a Hontpázmány nemzetségbeli Pogány István elcserélte a birtokot Zyluasi Sumbur fiaival, Gyulával és Petheuval, valamint Gyula unokájával, Pál fia Andrással, olyan területekre, amelyet azok szegénységük miatt sem hasznosítani, sem megőrizni nem tudtak.

Leánynegyedek

1369-ben I. Lajos király engedélyt adott Zyluasi Sumbur fia Gyulának, hogy leánya, Katalin leánynegyedét, amelynek része volt Örményes is, ne pénzben, hanem földben adja ki, mivel a leány birtoktalan emberhez ment férjhez.

1372-ben a tordai közgyűlésen Szentgyörgyi István, Zyluasi Sumbur fia Gyula elárvult unokáinak, Balázsnak és Sandurnak gyámja, megvádolta a fiúk nagynénjét, Katalint, hogy az őt megillető leánynegyednél nagyobb részt foglalt magának.

A vádat alátámasztandó felmutatott egy I. Lajos pecsétje alatt 1370-ben kelt pátenst. A vádra Katalin férje, Miklós fia Tamás a kolozsmonostori apátság konventjének ügyvédvalló oklevelével válaszolt, amely igazolta, hogy Gyula birtokaiból csak a feleségét jog szerint megillető részt iktatták.

A helyzetet megoldandó, László erdélyi alvajda utasítást adott a kolozsmonostori apátság konventjének, hogy Gyula testvérének, az elhalálozott Petheunak a birtokrészeit, amelybe benne foglaltatott Örményes is, az elárvult fiúknak iktassák.

Az Örményesen 1638-ban, valamint 1721-ben készített leltár szövege a ma is álló kastély három elődjéről tesz említést.

A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által a rendelkezésünkre bocsátott dokumentációban olvasható, hogy Örményesen állt egy sövényből készült tornácos udvarház, majd az I. Rákóczi György által épített ,,...nagy, friss épület, téglából való…” úriház, melyet feleségének, a fejedelemasszonynak Görgénybe való utazásai alkalmával pihenőszállásként tartott fenn.

Az 1721-es leltár szerkesztője az ,,igen friss” kőépületet járta végig, és leírta a ,,hosszú palotát”, mely emeletes volt, deszkás tornáccal, valamint helyiségeit és berendezéseit.

Ezt az épületet alakították át később, és így jött létre a ma is létező barokk kastély.

Az őrház, a tömlöc és a darabontház

Az udvarház II. Rákóczi György idején tulajdonost váltott, előbb a Barcsai, végül pedig, bonyolult birtokjogi előzmények után, a (losonczi) Bánffy család tulajdonába került. A kastélyt Bánffy Dénes 1667–1668-ban korszerűsítette és felújíttatta.

Az 1721-ben, Bánffy György megbízásából készült inventárium rögzíti a kastély és a körülötte levő épületek 18. század eleji állapotát.

Egy leírás szerint a falu déli részén, egy nádas tó feletti teraszon helyezkedett el. Kerítés vette körül, amelyen kelet felől fából készült, faragott szárköves, kétosztatú kapu nyílott, felette őrházzal. Az őrház két oldalán a tömlöc és a kolcsárház, valamint egy sövényből font kis darabontház állott.

Ami ma már nem látható

A kastély két épülete az udvar közepén helyezkedett el. A „kőpaloták” épülete, mely minden bizonnyal a ma álló, erőteljes késő barokk átalakítások nyomát magán viselő kastély magjának tekinthető, egy kőalapozású, hosszanti elrendezésű, homlokzatával dél felé néző, emeletes építmény volt.

Az Erdélyi Magyar Elektronikus Könyvtár közlése szerint a homlokzat mentén egy nem sokkal korábban, kőből épített nyitott tornác – filagória – állott, amelynek keleti végében nyílt a bejárat. A földszinten hat, faragott gerendás mennyezetű szoba volt.

Az első helyiség, vagyis a „hosszú palota” falát három, a többiekét egy-egy kőkeretes, lanternás – olajjal átitatott hártya – vagy papírral borított ablak tagolta.

Az emeletre egy kettős, tölgyfa korlátos kőlépcső vezetett fel. Tőle jobboldalt egy téglából épült, faragott kőpárkányokkal tagolt, sisaktetővel – „gombos torony” – fedett filagória helyezkedett el.

A kőlépcső tetejéről az első emelet helyiségeit lehetett megközelíteni. Itt összesen hat szoba volt, közöttük pedig egy nagyobb terem helyezkedett el. Az emelet nyílászárói faragott párkányokat kaptak, a szobák egy részét kazettás, festett mennyezet díszítette.

A leírás szerint a nyugati oldalon egy újabb, gerendavázas szerkezetű filagória volt, amelyhez egy egyszerű kialakítású falépcső csatlakozott. Az épület cseréptetőt kapott, alatta többosztatú pince húzódott vakolatlan kőfalakkal.

A contignációs épület története tisztázatlan

A kastély kisebb méretű, zsindellyel fedett épülete, az úgynevezett „contignációs” épület feltételezhetően az 1648-ra elkészült épülettel azonos, későbbi története tisztázatlan.

A leltár részletesen leírja azt is, hogy a kastély udvarán található melléképületek nem maradtak meg, a jelenleg a kastély szomszédságában húzódó gabonás később épülhetett, feltételezhetően azonos az 1796-ban felépült kőalapozású, téglafalú gabonással.

Szintén az adatbankban olvasható, hogy a jelenlegi épület homlokzatát a klasszicizáló stílus jellemzi.

A késő barokk elemek egy nagy méretű 18. század végi átalakításról tanúskodnak, ezzel kapcsolatosan azonban nem maradtak fenn források.

Az épület a 19. század elején több alkalommal kisebb felújításon esett át,  négy szobáját újraboltozták, többször javították a tetőzetet, a fedélszéket, illetve kicserélték a nyílászárókat.

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentumokért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek, a képekért Vetési László református egyházi írónak, szórványlelkésznek és Demján László műemlékvédő építésznek. Összeállításunkat jövő heti lapszámunkban dr. Kálmán Attila tanár, történész információival egészítjük ki.