2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

ENSZ klímajelentés-tervezet: szinte biztos, hogy az ember okozza a felmelegedést

  • 2013-08-21 12:56:24

  • MTI

Csaknem teljes, legalább 95 százalékos bizonyossággal állítható, hogy a hőmérséklet emelkedését az elmúlt évtizedekben főképp emberi tevékenység okozza.

Csaknem teljes, legalább 95 százalékos bizonyossággal állítható, hogy a hőmérséklet emelkedését az elmúlt évtizedekben főképp emberi tevékenység okozza – áll az ENSZ klímajelentésének tervezetében, amely egyúttal arra is figyelmeztet, hogy ha továbbra is ellenőrizetlenül nő a üvegházgáz-kibocsátás, akkor a tengerszint az évszázad végére akár több mint 91 centiméterrel is növekedhet.

A világszervezet jelentéstervezetét, amelyet keddi számában ismertetett a The New York Times, a több száz tudóst tömörítő, 2007-ben (Al Gore volt amerikai alelnökkel megosztva) Nobel-békedíjjal kitüntetett Éghajlat-változási Kormányközi Testület állította össze. A dokumentumot végleges formájában szeptember végén Stockholmban fogadják majd el állami vezetők és tudósok, de a lap célzott arra, hogy az eddigi gyakorlat szerint várhatóan nem hajtanak végre jelentősebb változtatásokat rajta.

A dokumentumot kidolgozó szakértők alapvetően elutasították a szkeptikusok gyakran hangoztatott állítását, miszerint a felmelegedés üteme az utóbbi időben lelassult volna. Rámutattak, hogy a klímaváltozással kapcsolatos alapvető tények minden korábbinál megalapozottabbak (a 2007-ben elkészített jelentésében a testület még „csak” 90 százalékos bizonyossággal hangoztatta megállapításait.)

„Rendkívül valószínű, hogy az 1951 és 2010 közötti, átlagos felszíni hőmérsékletnövekedés több mint felét az embernek az éghajlatra gyakorolt hatása okozta” – fogalmaz a jelentéstervezet.

„Nagy biztonsággal megállapítható, hogy ennek következtében a 20. század második felében felmelegedett az óceán, olvadt a hó és a jég, megemelkedett az átlagos tengerszint, és néhány éghajlati szélső érték megváltozott” – írják a szerzők.

Az előző, 2007-es jelentés nem tartalmazott konkrét becsléseket a tengerszint-emelkedéssel kapcsolatban. A mostani tervezet több lehetőséggel is számol. Az optimista forgatókönyv szerint – amely azt feltételezi, hogy a kormányok az eddiginél sokkal hatékonyabban lépnek majd fel a kibocsátások ellen –, a vízszintemelkedés „csak” 25,4 centiméteres lesz. Ez valamivel több, mint a 20. század folyamán mért 20,32 centiméteres emelkedés, amely mindeddig kezelhetőnek bizonyult annak ellenére is, hogy a partvonalakon eróziót okozott.

A másik lehetséges véglet szerint azonban, ha az üvegházgázok kibocsátása továbbra is gyors ütemben növekszik, akkor a tengerek szintje 2100-ra legkevesebb 91 centiméterrel emelkedik majd meg. Emiatt a tengerszint közelében élők százmilliói kerülhetnek majd veszélybe, és az áradás olyan nagyvárosokat fenyegethet majd, mint New York, London, Sanghaj, Velence, Sydney, Miami és New Orleans.

A jelentéstervezet ugyanakkor valamivel visszafogottabb az előzőnél azzal kapcsolatban, hogy mennyivel növelné meg a globális átlaghőmérsékletet az, ha a légkör szén-dioxid-tartalma megduplázódna. A 2007-es 2 Celsius-fokkal szemben 2013-ban a tudósok a legjobb szcenárió esetén csak 1,5 fokos felmelegedéssel számoltak. Sok éghajlatkutató szerint azonban ebben az esetben is az emelkedés legkevesebb 2,77 Celsius-fok lesz, ami a sarkvidékeken meghaladhatja az 5,55 fokot is.

Ez a szárazföldi jégrétegek széles körű olvadásához, hőhullámokhoz, az élelmiszer-termelés veszélyeztetettségéhez, a növényi és állatvilág megváltozásához és több faj kipusztulásához vezet.

A szakértők megállapították, hogy a Föld légkörének szén-dioxid-tartalma 41 százalékkal nőtt az ipari forradalom óta, és ez az érték a jelenlegi tendenciák folytatódása mellett megduplázódhat.

Az 1988-ban megalakult Éghajlat-változási Kormányközi Testület öt-hat évente készít hasonló klímajelentéseket. A mostani az ötödik ilyen dokumentum lesz, amely az előzőekkel összhangban arra a következtetésre jutott, hogy a felmelegedés elsődleges okozója az emberi tevékenység. A tudóscsoport nem végez önálló kutatásokat, hanem a világszerte publikált vizsgálati eredmények alapján dolgozik.

A testület 2007-ben elkészített jelentésében a klímaváltozás szkeptikusai több, a The New York Times által apróbbnak nevezett tévedést találtak. Elkerülendő az újabb politikai támadásokat, a tudóscsoport ezúttal igyekezett szigorúbban alátámasztani állításait.

A lap felhívta a figyelmet, hogy noha a jelentéstervezet a korábbi dokumentumokhoz hasonlóan globális szinten viszonylag pontos előrejelzést ad, azt régiókra továbbra sem volt képes lebontani.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató