2022. május 25., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Sajtóhírek szerint Marcel Ciolacu szociáldemokrata elnök úgy véli, „az energia- és gázszámlák kompenzálásának más módját kellene megtalálni a kormánykoalícióban, mert a jelenlegi törvény nem hatékony és nem kivitelezhető, a magánszemélyeknek és a romániai vállalatoknak sem előnyös, mert az utóbbiak a jelen árak mellett nem versenyképesek, és előbb-utóbb elbocsátások fognak következni, ugyanakkor félő, hogy a lakosság nem fog tudni megbirkózni az áram- és gázár növekedésével”. Ráadásul az országos energiaügynökség egyik vezetője egy korábbi sajtónyilatkozatában a gázár mintegy 50 százalékos emelkedéséről beszél idén tavasztól, ami által az elhibázott díjszabásokat kell majd kiegyenlíteni. Vélhetően a szolgáltatók szempontjából szükséges a „kiegyenlítés”, semmiképp nem a fogyasztók érdekeit szolgálná, akik már így is – kompenzáció ide vagy oda – magas áron fizetik az energiát. 

Marcel Ciolacu szerint minél hamarabb össze kellene ülni a koalícióban, hogy kidolgozzanak egy másik jogszabályt, amit vagy felelősségvállalással fogadnak el, vagy rendkívüli parlamenti ülésszakot hívnak össze. Nem volt idejük tavaly nyáron összeülni, és olyan stratégiát kidolgozni, ami megelőzi az energiaár-robbanást, januárban beszélnek ilyen intézkedésekről, ami ugye eltarthat, éppen a tél végéig. 

Hosszabb távon csak remélhetjük, hogy a koalíció összeül, és valami komolyabb intézkedéseket foganatosít. Romániának ugyan van szépen papírra vetett energiastratégiája 2020–2030-ra (2050-ig modellezve az energiapiaci trendeket), energiahatékonyságról, -biztonságról, -szállításról stb., gondolom, amikor ez elkészült, még nem láthatták előre sem a világjárvány hatásait, sem az energiaválságot, az orosz földgázzal járó beszerzési gondokat. Tehát jelen helyzetben igen gyorsan kellene cselekedni, és valószínűleg igaza van a szociáldemokrata elnöknek: a „tűzoltás” nem elég, vagy nem jól történik. Azokon a kulcsfontosságú területeken kell előrelépni, amelyek az energiafogyasztással kapcsolatosak: az épületek energiahatékonyságának növelése (borzasztóan lassan történik mind a lakossági, mind a közintézményeknek helyt adó épületek szigetelése, megújuló energiák bevezetéséhez szükséges beruházások állami támogatása), a hűtő- és fűtőrendszerek, víz- és szennyvízhálózatok működtetése, a szállítás, a közvilágítás és a hulladékmenedzsment. 

Közben érdekesség, hogy Koszovó megtiltotta a kriptobányászatot az ország energiaválsága miatt, Kína hasonlóképpen járt el, mivel a kriptopénzek hatalmas teljesítményű számítógépekkel való bányászatához hatalmas mennyiségű energiára (terawattokra) van szükség, ugyanakkor e tevékenység környezeti hatásai is jelentősek. Nem kicsi lehet a baj energiaügyben…