2020. július 4., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az évek alatt sokszor tapasztaltam, hogy még az endometriózissal diagnosztizált páciensek sem értik pontosan, hogy miből is áll e betegség.

Az endometriózis a latin endometrium szóból származik, mely méhnyálkahártyát jelent. Amint a neve is mutatja, normális körülmények között a méh üregében található, amely a különböző hormonhatásokra megvastagszik, és ha nem jön létre terhesség, vérzés kíséretében menstruációkor kiürül. A kórkép kialakulásának pontos okát a mai napig nem tudjuk. Feltételezzük, hogy a méhnyálkahártyasejtek a petevezetőkön keresztül bejutnak a hasüregbe, és megtapadnak a környező szerveken, mint a hólyag, belek, hashártya. Itt továbbra is úgy viselkednek, mintha a méhüregben lennének, hormonhatásra burjánzanak, majd vérzés kíséretében lelökődnek. És ez okozza a problémát, ugyanis a méhüreggel ellentétben a hasüregből a vér nem tud a külvilág felé távozni. Így helyileg felgyülemlik, terjed és gyulladásos reakciót tart fenn, mely fájdalmat eredményez. A gyulladással szemben a szervezet próbál védekezni, hegszövetet képez, ami viszont összenövéseket okoz a hasüregben, az pedig tovább fokozza a fájdalmat. Speciális probléma, amikor a petefészekben jelennek meg az ilyen nyálkahártyasejtek, ebben az esetben ugyanis endometriotikus ciszta, úgynevezett endometrióma alakulhat ki (a benne lévő csokoládébarna váladék miatt nevezi a köznyelv csokoládécisztának). Az egész hasüregben zajló folyamatot apró vízhólyagokhoz lehet hasonlítani. Nem nehéz elképzelni azt a fájdalmas érzést, melyet az apró hólyagok környezetében keletkező „bőrpír” és irritáció okoz. És akárcsak a bőrön a vízhólyagok, az apró endometriózisos csomók is megrepednek, újabb területre való szóródást, összenövéseket, bélvérzést vagy -elzáródást, hólyagműködési zavart – vérvizelést, görcsös vizelést – okozva.

A termékeny korban levő nők 5-15%-át érinti a betegség. Legjellemzőbb tünetei a visszatérő kismedencei fájdalom, főleg menstruáció előtt és alatt. A fájdalom az endometriózis nagyon gyakori panasza, a súlyossága viszont nem feltétlenül jelzi megbízhatóan a betegség stádiumát. Vannak nők, akiknél a mérsékelt endometriózishoz is kifejezett fájdalom társul, míg másoknál sokkal súlyosabb hegesedések mellett is kevésbé elviselhetetlenek a tünetek.

Másik vezető tünet a meddőség. Egyrészt a betegség okozta gyulladás rontja a petevezetők működését, így a petesejt felfogása és szállítása károsul, másrészt az összenövések a kürt elzáródását is eredményezhetik, ugyanakkor a méhnyálkahártya kedvezőtlenné válik a megtermékenyített petesejt beágyazódására. 

Az endometriózis bármely korban kialakulhat, és általában az első menstruáció jelentkezése után néhány évvel kezdődik. Egyes nők örökölhetik a hajlamot.

Az endometriózis kiváltó okát jelenleg még nem ismerjük pontosan, a betegség kialakulására vonatkozóan több elmélet is ismert. Amit viszont tudunk:

* az endometriózisos csomók és ciszták a méhnyálkahártyához hasonló szerkezetűek;

* a méhnyálkahártyasejtek ma még nem ismert körülmények között kijutnak a méhüregből a hasüregbe;

* a hasüregben a méhüreghez hasonlóan reagálnak ösztrogén hatására, vagyis minden hónapban hasonlóan felépülnek, és menstruációs vérzés formájában leválnak.

A diagnózis gyanúja a kórtörténet, tünettan alapján általában már felmerül, a biztos diagnózist a laparoszkópos (hastükör-) vizsgálat jelenti. A módszer lényege, hogy egy kamerával ellátott eszközt vezetnek a hasüregbe, amivel a szervek felszínei és a hashártya belülről megtekinthető, lehetőség van a szövettani vizsgálatra, s gyakran az elváltozások eltávolítása, az összenövések oldása is megtörténik egy ülésben. Időnként szükség lehet kiegészítő képalkotó vizsgálatokra (ultrahang, CT, MR) is.

A kezelés függ az életkortól, a páciens tüneteitől, a családtervezési szándéktól. Amennyiben csupán a fájdalomcsillapítás a cél (idősebb életkor, lezárt családtervezés), javasolható a gyógyszeres kezelés nem szteroid gyulladáscsökkentőkkel, mint ibuprofen, paracetamol. Ha ez nem hatásos, hormonkészítményeket is lehet használni, mint fogamzásgátlók, a gonadotrophor- mon-agonisták és -antagonisták, melyek célja hormonális úton elsorvasztatni a kialakult nyálkahártyaszigeteket. Ezen tüszőrepedést gátló készítmények viszont a meddőség kezelésére nem hatásosak, pontosabban a kezelés alatt nem lehetséges a várandósság létrejötte.

A leggyakrabban javasolt kezelési mód a laparoszkópos sebészeti beavatkozás, amely megnöveli a későbbi teherbe esés valószínűségét, a petefészken található nagyobb csokoládécisztáknak pedig a fallal együtt történő kimetszése javasolt. Műtét utáni hónapokban a legnagyobb az esély a teherbe esésre. A terhesség alatt az endometriózis tünetei enyhülnek.

Amennyiben a kezelést követően sem következik be spontán terhesség, lehetőség van mesterséges megtermékenyítés végzésére is, mint pl. a lombikbébi, illetve enyhébb esetekben a inszemináció.

Dr. Virginás Annamária, a Zygota klinika nőgyógyász szakorvosa