Marosvásárhely fekete márciusára – különösen 19-ére és 20-ára – emlékezünk, amely 21-én ért véget az akkor még magyar többségű városban.
A márciusi harcoknak a februárban megalakult Vatra Românească szélsőséges nacionalista szervezet volt a közvetlen kiprovokálója, a kormányerők támogatásával. Az összecsapásnak öt halottja és közel háromszáz sebesültje volt. Az eseményt a magyar anyanyelvű oktatásért folyó tüntetés, illetve egy gyógyszertár magyar felirata váltotta ki.
A zavargások több napig tartottak, március 21-én a román hadsereg „helyreállította a rendet”. Mindmáig vita tárgya az igazi ok, nem tisztázott a kormányzat és a nyugati média szerepe. Legvalószínűbb, hogy a véres eseményeket az egykori Securitate provokálta ki, hogy igazolja az egy héttel később létrehozott Román Hírszerző Szolgálat (SRI) létjogosultságát, és elterelje a közvélemény figyelmét a valós gondokról. A történteknek nagy visszhangja volt mind a romániai, mind a nemzetközi sajtóban.
Marosvásárhelyen – mihelyt fölmerült a magyar Bolyai kollégium visszaállításának a gondolata, illetve az orvosi egyetemen fokozatosan elsorvasztott magyar nyelvű oktatás felpörgetésének követelménye – beindult az ellentámadás a diktatúra maradványaiként működő belügyesek által feltüzelt, leitatott, félrevezetett, Vásárhelyre szállított román tömegek részéről.
Az események után a város lakossága drámai módon megcsappant, nagyszámú magyar nemzetiségű polgár költözött el a városból és a környékről, nagy részük Magyarországra telepedett át. Azóta a magyarság csupán kisebbséget alkot a városban.
Az események reális kivizsgálása a mai napig sem történt meg.
Sok keserves küzdelem vár még ránk az unióban is azért, hogy az itthoni igazi önrendelkezési formáinkat megteremtsük – jelentette ki egy interjúban Sütő András Herder- és Kossuth-díjas író, aki az akkori véres események során maga is megsebesült, elveszítette a fél szemét.
Sajnos, igaza volt. Hiszen a mai napig meg kell harcolni a román nacionalistákkal a legkisebb – egy konszolidált demokráciában természetes – jogokért, a magyar oktatásért, magyar feliratokért.
Mikor lesz ebben az országban valós demokrácia? Senki nem tudná megmondani. Talán még Nostradamus sem. Ezért kell minden évben emlékezni. Nem szabad hagyni, hogy a feledés jótékony fátylát borítsák az „elfelejtett” jogokra.
