2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az autóbuszt Marosvásárhelyen a Rocada – Atlassib távolsági buszállomás udvarán parkolták le a Nagy testvérek, Szabolcs és Pál.


Az autóbuszt Marosvásárhelyen a Rocada – Atlassib távolsági buszállomás udvarán parkolták le a Nagy testvérek, Szabolcs és Pál. A sokak számára újdonságnak számító angol emeletes közszállítási jármű ma már ereklye, mert ennek e modellnek a gyártását Bristolban 1968-ban kezdték el és 1981-ben leállították. 1981-es évjáratú. Ma is működőképes. Nagy Szabolcs és Pál Manchester környékéről vezették hazáig a nyáron. Miután Angliában beszerezték a vásárlási dokumentumokat, öt napon át utaztak a megyeszékhelyig, ugyanis a jármű maximális sebessége 55 km/óra, pedig a motorja 11.000 köbcentiméteres. Magassága 4,20 méter. Emiatt Budapesten például egy híd alatti átjárót ki kellett kerülniük. A magyar rendőrség is rácsodálkozott az emeletes buszra, de nem engedte az autópályára az alacsony maximális sebessége miatt. Végig akadt bámulója a már több mint 30 éves járműnek, amely ma is Anglia egyik jelképe. Érdeklődésemre Szabolcs elmondta, már évekkel ezelőtt elhatározták, hogy vállalkozást indítanak. Valami különlegeset... Többéves utazásaik során és internetezve ugrott be az ötlet, hogy emeletes buszban fognak kávézót, teázót nyitni. Miután a világhálón összehozták a vásárt, kiutaztak Angliába, ahol megtapasztalták, hogy ötletük csak mifelénk mutatkozik újdonságnak, mert Anglia-szerte ilyen járművekben rendeztek be szuvenírboltokat, éttermeket, bulizóhelyet stb., ahol az árak a társadalom középrétegeit célozták meg.

Nagy Szabolcs és Pál meglehetősen nagy összeget fektetett a vállalkozásba, több mint 20.000 eurót. Az autóbuszért 10.500 angol fontot fizettek. Sokba került az út is, mert a jármű 11.000 köbcentis motorja 100 kilométerenként 28 liter gázolajat fogyaszt. Hazaérve, további pénzbe került az engedélyek, iratok beszerzése. Mára már vendéglátóegységgé vált a 36 helyes autóbusz. Nagyon nehezen találtak helyet a Bristol Bus Cafénak. A különböző engedélyekért hetekig jártak, mert a hivatalokban egyszerűen nem tudták, hová sorolják be a kis kávézót. Többek között építkezési, városrendezési engedélyt is kellett váltaniuk, mert a villanyórákat egy fémdobozba helyezve szerelték az udvaron lévő épület falára. És mert a víz- és csatornahálózathoz kellett csatlakoztassák, a buszbeli bárban hideg, meleg víz folyik a csapból. A mellékhelyiséggel nem volt gond, mert közvetlen szomszédságában van az állomás toalettje. Végül tavaly december 16-án nyitottak, azóta zárt körű bulik, születésnapok, osztálytalálkozók szervezhetők itt. Amikor megjegyeztem, hogy jelentős befektetésről van szó, a kockázatokkal számoltak-e, Szabolcs elmondta, hogy hosszú távú beruházásnak szánták. Szerintük megtérül a pénzük, sőt fejlesztésre is gondoltak. Szándékukban áll elhozni leírt, felújított angol telefonfülkét a busz mellé és egyéb olyan a tárgyakat, amelyek majd egy londoni buszmegálló benyomását keltik. Nyáron teraszt nyitnak az emeletes autóbusz mellett. A bárban is angol teákat, söröket, koktélokat, egyéb italokat szolgálnak fel. Az alsó utastérben berendezett bárban ottjártunkkor Müller Krisztián dolgozott, aki elmondta, az eddig ott megfordult vendégek elégedettek voltak, főleg a látvány vonzotta őket, de az angolok által kedvelt Julius Meinl kávé is ízlett nekik.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató