Emberek és egerek

Gyermekkori szociális elhanyagoltság, felnőttkori viselkedési zavarok

Tizenkét évesen megkísérelt véget vetni az életének. Szülei veszekedéssel teli, elnyúló válása idején úgy érezte, hogy elhanyagolták, ezért az öngyilkossággal akarta felhívni magára a figyelmüket. Miskolczi Christina, a budapesti Semmelweis Egyetem doktorandusza az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Biológia Szekciójának felkért előadójaként mutatta be, hogy a gyermekkori történet hogyan vált kutatási témává, és ennek során milyen eredményekre jutott. 

Az online szervezett konferenciának, amelyet először tartottak Magyarországon kívül, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) volt a házigazdája 2021. május 3–6. között. A Biológia Szekcióban 159 résztvevő 18 tagozatban mutatta be tudományos eredményeit, a házigazdákat hat hallgató képviselte, és hárman közülük dobogós helyet értek el tagozatukon.

A korai szociális elhanyagolás hatása a felnőttkori szociális viselkedésre és az idegrendszer működésére című előadásában egereken végzett kísérleteivel Miskolczi Christina azt vizsgálta, hogy a szociális elhanyagoltság milyen viselkedési zavarokat idézhet elő felnőttkorban, és ezek mögött milyen idegrendszeri mechanizmusok állhatnak.

Az egereken végzett modellezés során kiderült, hogy azok az egerek, amelyek a korai évek során egyedül nőnek fel, viselkedési zavarokat és kóros agressziót mutatnak felnőttkorban, és az is, hogy ebben milyen szerepet játszik az agy egyik fő irányítási központja, a prefrontális kéreg.

Születéstől a kamaszkorig az idegrendszerünkben rengeteg változás megy végbe. Ahogy új dolgokkal ismerkedünk, új szabályokat tanulunk meg, és az idegsejtek között új kapcsolatok jönnek létre – emelte ki az előadó. A továbbiakban az idegrendszert egy házhoz hasonlította, amelyben a szobák a különböző agyterületeknek felelnek meg, és a szobákban sokkarú „emberek” vannak, vagyis az idegsejtek. A sokkarú idegsejtek akkor tudnak információt átadni egymásnak, ha kapcsolat, azaz szinapszis jön létre közöttük. Ez így folytatódik gyermekkorban és serdülőkorban: az agy a külső környezeti ingerekre reagál, és módosítja saját szerkezetét. Újabb kapcsolatok jönnek létre, a meglévők erősödnek vagy gyengülnek. Más utakon fog haladni az információ, ami befolyásolja azt, hogy egy adott helyzetet hogyan értelmezünk, és hogyan reagálunk rá. 

Ha a gyermek olyan környezetben nő fel, ahol nem kapja meg a szükséges szociális ingereket, ahol hiányoznak a szociális szabályok, vagy abnormális szabályok érvényesülnek, annak a következménye az elhanyagolás vagy a bántalmazás. Az elhanyagolás két fő formája a fizikai és az érzelmi elhanyagolás. Az elsőben a szülő nem tudja biztosítani a gyermek alapvető szükségleteit, például nem táplálja megfelelően, nem küldi iskolába. A másik forma az érzelmi szükségletekből ered, amikor „nincs érzelmi biztonság, állandóság és szeretetkapcsolat”, ami az előadó saját esetét is jellemezte, ezért dolgozatában erre összpontosított. 

Ha a szülők sokat dolgoznak, és emiatt nem tudnak elegendő időt tölteni a gyermekkel, annak is lenyomata lesz az idegrendszerben. Az információ más utakon fog haladni, a gyermek másként fog értelmezni helyzeteket, mint ahogy elvárnák tőle, és másképpen fog reagálni azokra. Ennek következtében kialakulhatnak a viselkedési zavarok, megjelenhet a kóros agresszió, ahogy a dolgozat szerzőjével is történt, aki az önmaga ellen fordított agresszióval akart megoldást találni a számára kellemetlen helyzetre. Az egereken végzett kísérletekkel Miskolczi Christina a folyamat neurobiológiai hátterére keresett választ. 

A dolgozat kísérleti részét átugorva az összegezésből idézünk. A szerző az egérpopulációk viselkedését és agyuk prefrontális kérgének a működését figyelve arra a következtetésre jutott, hogy izoláció hatására az egerek viselkedésében drasztikus változások következnek be. Az izolált állatok fragmentációt mutattak, azaz gyakran és indokolatlanul váltogattak az egyes viselkedésformák között, és megjelent náluk a kóros averzió (viszolygás). A prefrontális kéregben az volt látható, hogy a gátló sejtek nem tudják megfelelően szabályozni a serkentő sejtek működését, és feltehetően emiatt történhet az, hogy a prefrontális kéreg nem tud átalakulni, átváltani egy specifikus koaktivációs (szinkronizációs) mintázatra. Tehát az izolált állatok nem tudnak megfelelően válaszolni egy szociális kihívásra, és akár abnormális agressziót is mutathatnak. 

Bár az eredmények sok áldozattal jártak, a jelenségek mögött álló neurobiológiai mechanizmusok ismeretében hatékonyabb kezelési stratégiák kidolgozása válhat lehetővé. Azáltal, hogy látják, hogyan tolódik el az egyensúly, könnyebb lesz megtalálni visszabillentésének a módját – hangsúlyozta az előadó. 

Befejezésképpen elmondta, kutatásával arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a korai gyermekkori élményeknek mekkora hatásuk van felnőttkori énünkre, viselkedésünkre. Ő már nem az a tizenéves kislány, akik egy hajdani reggelen egy félelmetes és irracionális döntést hozott. De mindez, és az utána következő sok-sok élmény folyamatosan alakították az idegrendszerét, az idegsejtjei közötti kapcsolatot. Mint mondta, a diákokból álló hallgatóságnak még most is formálódik és érik a prefrontális kérge, és reméli, hogy előadása is alakított azon, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik segítségére voltak a kutatás, a kísérletek során. 

Ugyanakkor érdemes megszívlelni az előadás tanulságát, ami arra a helyzetre is vonatkozik, amikor a szülők mindhiába teremtik meg az anyagi jólétet, ha a gyermek érzelmi jólétéről, az együtt töltött időről, a közös játékról, a bensőséges beszélgetésekről elfoglaltságaikra hivatkozva folyamatosan megfeledkeznek. Érdekes tény, hogy ezen a téren a lenézett, alacsonyabb rendűnek tekintett egerektől is tanulni lehet.