2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Augusztus 20. 938 évvel ezelőtt ezen a napon avatták szentté I. István királyt, aki 1020 évvel ezelőtt, koronázási ünnepségét követően megteremtette a 919 évig fennálló Magyar Királyságot. Viszontagságos, viharos, háborúkkal és belviszállyal terhelt és terhes szűk ezer év volt ez – voltunk európai nagyhatalom és szétzilált, ízekre szaggatott ország, támadtak bennünket keletről, nyugatról, de legfőképpen délről, sokszor nyertünk, és sokszor legyőztek, de mindmáig fennmaradtunk. Hogy mi volt itt azelőtt, hogy honnan jöttünk, nos, azt valójában senki sem tudja pontosan. A kanonizált, jelenleg is érvényes, 19. századi elméleteket a finnugor eredetről és a honfoglalásról egyre többen vonják kétségbe – egyesek, kissé elrugaszkodottan, sumer, szkíta és egyéb ősökről beszélnek, mások a hun rokonságot tartják valószínűnek, és egyre elfogadottabb a kettős honfoglalás elmélete is (ezt egyébként genetikai kutatások és bizonyítékok is alátámasztják). Tény, hogy miután a Római Birodalom feladta tájainkat, hatalmas, évszázadokon át tartó informatikai vákuum keletkezett, adataink, megbízható forrásaink igencsak hiányosak, és sok esetben nem túl hitelesek. Az is tény, hogy számos kisebb-nagyobb népcsoport és törzs vert itt tanyát, és megbízhatóbb adatokkal csak az István király uralkodásától, illetve az azt követő időszak óta rendelkezünk. Hogy keletről jöttünk, az biztos, de nem tudjuk pontosan, hogy miért és mikor. Mindennek ellenére István királynak vaskézzel és vasakarattal sikerült egy ezer évig fennmaradó királyságot létrehoznia, konoksága, politikai éleslátása, nagyszerű stratégiai érzéke és minden bizonnyal kimagasló intelligenciája révén az addig rablóbandaként kezelt magyarság szinte egy csapásra a középkori Európa elismert és szentesített királysága, történelmi viszonylatban pedig nem sokkal később nagyhatalma lett. És valamit örökölhettünk az őseinktől – a harcos attitűdöt, a szabadságszeretetet, az igazságérzetet, a büszkeséget és a sok esetben visszafelé elsülő konokságot –, mert minden korabeli realitásérzet és átugorhatatlannak tűnő akadály, szinte teljes országmegsemmisülés és elvesztett háborúk sorozata, a pár briliáns királyunk és fejedelmünk mellett az országot az évszázadok során vezető, sok esetben külföldi idióták hada ellenére is megmaradtunk. Itt vagyunk, élünk. Ezer év van a hátunk mögött.

Sokan mondják, hogy nem vagyunk barátságosak, nem vagyunk összetartók, hogy a „Dögöljön meg a szomszéd kecskéje is” mottó szerint élünk. Ugyanakkor nagyon sokan – főleg nem magyarok – azt állítják, hogy vendégszeretők vagyunk, civilizáltak, megbízhatóak, és nagyon összetartunk, főleg a bajban, és ezért irigyelnek minket, de legalábbis felnéznek ránk. Az igazság itt is valahol félúton lehet. Tény, hogy nincsen amiért szégyenkeznünk. Erősek voltunk és vagyunk, mert megmaradtunk. Ne merjünk kicsik lenni. Nemrég egy külföldi, politikai jellegű adást néztem egy nemzetközi, angol nyelvű adón, ahol Magyarországról is szó esett. Egy amerikai veterán az egyik közösségimédia-oldalon szólt hozzá a tartalomhoz. Dicsérte az ’56-os magatartásunkat és azt, hogy ameddig csak lehetett, a második világháború során is védtük az ország lakosságát, nemzetiségtől függetlenül. Mint írta: „Magyarok. Az egyik legjobb, legkeményebb, legkulturáltabb és legtisztességesebb törzse a Régi Európának. Isten áldja meg őket akkor és most!” 

Ha egy idős amerikai katona, egy harcedzett átlagember így gondolkodik rólunk, akkor legyünk méltók ehhez a véleményhez. Ne siránkozzunk, ne panaszkodjunk, ne irigykedjünk, és a napi politikán, annak jó, avagy kevésbé jó döntésein felülemelkedve legyünk büszkék arra, hogy honnan jöttünk és kik vagyunk. A Régi Európa egyik, mindmáig fennmaradó törzse. Azé az Európáé, amely lassan már nem is létezik.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató