2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Borzalmakban gazdag Krőzus-évek bőkezűleg jártak el vele, költőt megillető módon, egyetlen pokol helyett, amely mindannyiunknak kijár, változatos poklokat zúdítva rá, hogy mondandóit meg ne rontsa a harmónia gyászos unalma.

Apját kommunistaként vetették börtönbe, anyját zsidóként hurcolták Auschwitzba. A deportáló vadak mancsából kimentett gyermeket marosvásárhelyi magyarok rejtegették, olyanok, mint Bözödi György, kit azután, amikor Szőcs Kálmán apjának harcostársai kerültek hatalomra, antiszemitaként vettek üldözőbe. Az ifjú költő elsiratta anyját, megénekelte apjának messianisztikus hitét, reményeit, csalódásait, gyermeki vonzalommal szerette a kommunista rendszer ellenségévé nyilvánított Bözödi Györgyöt, majd amikor rádöbbent, hogy minden, ami kívül tombol, lélekfagyasztó viharként egész benső lényén süvölt keresztül, ő pedig költőként sem alkalmas a szerepjátszásra: elkövette egyszemélyes fegyenclázadását. Földi büntetését nem volt hajlandó már letölteni. Elképzelhető, hogy sorsának rendező pályaudvarán egy végső felismerés villámrándulásaként semmisültek meg az összes lehetséges párhuzamosok. Ha így volt, bizonyos, hogy az apokaliptikus kisiklások végzetes pillanatában gyermekkorának játék mozdonyai is egymásba szaladtak” – írja Sütő András Szőcs Kálmánnak az 1995-ben a Mentor Kiadónál megjelent verseskötete Fegyenclázadás című előszavában. A Küldj milliárd palackot című könyv posztumusz jelent meg: 

szerzője 1973. augusztus huszadikán úgy döntött, itt hagyja ezt a világot. Harmincéves volt. 

És e harmincéves emberben Marosvásárhely egyik legnagyobb költőjét veszítette el. És szinte végleg elveszítette. Mert a kultúrkörökben forgóktól, egykori barátoktól, ismerősöktől eltekintve ugyan ki emlékszik már a több mint egy fél évszázada elhunyt vásárhelyi költőre, drámaíróra, a második Forrás-nemzedék tagjára? Akinek életében ugyan „csak” öt kötete jelent meg, költészetével mégis beírta magát a legnagyobbak közé. Talán nem tévedek, ha úgy gondolom: senki. 

Persze az emlékét igyekeznek ápolni: legutóbb 2019-ben, a Székely Könyvtár sorozat részeként, Fekete Vince szerkesztésében jelent meg válogatott verseiből álló kötet, a marosvásárhelyi Baross Gábor (ma Horea) utcai házon, amelyben élt, emléktábla áll (marosvásárhelyi írók állították 1993-ban), de az emlékápolás esetleges eredményei is elhalványulnak az idő előrehaladtával.

Ezt kívánja ellenpontozni az az esemény, amelyre a költő születésnapján, szeptember 19-én kerül sor a Bernády Házban. Az este 6 órától kezdődő Szőcs Kálmán-emlékesten a verseiből összeállított műsorral emlékeznek a költőre. Szőcs Kálmánról Nagy Attila és Simon György beszélget, verseit Gyéresi Júlia színművésznő adja elő, hárfán Biró Zsuzsanna hárfaművész működik közre.

Ahogy Gálfalvi György írta róla búcsúbeszédében: „József Attilát vallotta mesterének – sorsában is azonosulni akart vele. Eszménye a szép, igaz beszéd volt – és a formák közt szeretett volna rendet teremteni.”

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató