2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Elriasztották a turistákat Londontól az olimpiai szállodaárak

  • 2012-06-05 16:44:50

Elriasztották a turistákat Londontól az olimpiai szállodaárak, amelyek esetenként meghaladják a szokásos árszint négyszeresét. A Financial Times keddi kiadása által összeállított körkép szerint a július 27-én kezdődő játékok idejére az egy évvel korábbihoz képest átlagosan harmadával zuhantak a londoni szállodák előzetes szobafoglalásai.

Elriasztották a turistákat Londontól az olimpiai szállodaárak, amelyek esetenként meghaladják a szokásos árszint négyszeresét. A Financial Times keddi kiadása által összeállított körkép szerint a július 27-én kezdődő játékok idejére az egy évvel korábbihoz képest átlagosan harmadával zuhantak a londoni szállodák előzetes szobafoglalásai. A túraszervező cégek már évek óta figyelmeztették a szakmát arra, hogy eltúlzottak azok a várakozások, amelyek szerint az olimpia idejére teljesen telítettek lesznek a londoni szállodák. Szakmai vélemények szerint a piacot alaposan torzította az is, hogy az olimpiai játékok szervezőbizottsága (LOCOG) eredetileg 40 ezer szobát foglalt le főleg külföldi olimpiai illetékesek és családtagjaik számára, és a szállodások a megmaradt szabad férőhelyeket emelt árakon próbálták értékesíteni. A LOCOG azonban januárban váratlanul visszamondta előzetes foglalásainak 20 százalékát, meglehetősen kevés időt hagyva a szállodáknak a hirtelen támadt felesleg értékesítésére.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató