Nem valószínű, hogy a hír eléri a politikai viharok szellentésforgatagára vevő hírcsatornák ingerküszöbét, de úgy tűnik, szép hazánk ismét elszalasztja egy komoly nagyberuházás lehetőségét. Fordított esetben persze mindenki ezzel a hírrel kampányolna, de a magas labda így is adva van.
Mostanság zajlik a legnagyobb autóipari seregszemle Németországban, és az egyik román szakportál munkatársai diktafonvégre kapták egy világméretű autógyártó konszern egyik fontos emberét. Ugyanis az már egy ideje hírlik a szakberkekben, hogy az illető konszern új gyárat akar építeni Európa keleti fertályában. Mint a beszélgetésből kiderült, fel is térképezték a régiót, aztán a szűrőn csak Bulgária és Törökország akadt fenn.
Ha lenne ennek az országnak ésszel fejleszteni tudó és a nyugati üzleti világ szemében szavahihető közéleti vezető rétege, nem lett volna nehéz meggyőzni ezt a beruházót, hogy nálunk terjeszkedjen. Sürgős lehet nekik a dolog, ha még a török telepítést is tervbe vették, hiszen az ottani munkaerő sem a precizitásáról híres, ráadásul még az ország is kívül esik az uniós vámhatáron, ami nem egy logisztikai előny.
Ilyen kérdésekben az infrastruktúra és a képzett munkaerő elérhetősége a két legfontosabb tényező. Ám amikor az illető konszern vezetőtanácsa összeülhetett megrostálni a lehetséges célországokat, akkor a mi vonatkozásunkban azt láthatták, hogy autópálya-hálózat csak a térképen létezik, a vonat lassabban megy, mint egy évszázaddal ezelőtt, képzett munkaerőből hiány van, a szakoktatásunk színvonala meg valahol a kő- és bronzkorszakok határán keresgéli az iránytűjét. És valószínűleg azt is látták, látják, hogy az országban már húsz éve jelen levő francia kollégák sztrádaépítést sürgető sirámaira csak üres ígéretekkel és sűrű vállvonogatással reagál a politikum, tehát a kormányoknak egy szavát is nehéz komolyan venni. Azzal úgy kihúztak a listájukról, mintha rajta sem lettünk volna.
Ezzel „csak” nem minimálbéren fizetett munkahelyek tízezreinek a lehetőségét vesztettük el. Mert az autóipar esetében egy új gyárban létrejövő állások számát nyugodtan meg lehet szorozni négy-öttel, amelyek az alkatrész-beszállítóknál, szolgáltatóknál, kereskedőknél jönnek létre, a francia tulajdonú „nemzeti” márkánk gyárában például mintegy 15 ezren keresik meg a napi betevőt, de országos szinten több mint 75 ezer ember dolgozik a teljes kereskedelmi láncukban. És az egy rendes város lélekszámával vetekedő számú család kenyere mellett ez nagy kalap pénzt jelentene az adóhivatalnak és a szociális kasszának is.
Így, hogy a dologból nem lett semmi, a hír aligha kap valami figyelmet, mert odafent a lényeg most a kormánybuktatáson, elnökválasztáson van. Ám egy ilyen gazdasági kudarc a politikai harcban igen értékes muníció lehetne az ellenzék kezében, ha el akarnák legalább hitetni a választókkal, hogy ők jobban tudnák vezetni az országot a mostani kormánynál. De ha nem ütik le a magas labdát, még látszatra sem jobbak a kormányosoknál. És akkor majd lemaradunk az ezután következő hasonló lehetőségekről is, legfeljebb majd újabb rekordokat halmozunk az országból békeidőben való elmenekülés kétes dicsőségű versenyszámában.
