2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Rövidesen belépünk a választási évbe, de már most egyre durvábban kezdik támadni egymást a politikusok, a politikai alakulatok. Ilyenkor szokás szerint felerősödik a magyarellenesség, előkerülnek a sokak számára elfeledettnek hitt (remélt) korrupciós ügyek, egyéni és csoportos sérelmek. Nem véletlen az sem, hogy a Korrupcióellenes Igazgatóságnak éppen most jutott eszébe felülvizsgálni a Covid-járvány idején történt visszaéléseket, amelyek az államelnök valamikori protezsáltjait érintik és – tegyük hozzá – akiket valamikori mentoruk röviden faképnél hagyott. Az USR-ről, a Mentsétek Meg Romániát Szövetségről van szó, de nyakig ül a korrupciós botrányban Florin Cîţu volt liberális kormányfő is. 

Aki közelről követi a romániai politikát, tudja, hogy mennyit ér az említett párt, amely pár éve még együtt forgatta az ország kormányának kerekét a liberálisokkal.

Az érintett alakulat sem ült karba tett kézzel, máris panaszt emelt az Európai Bizottságnál – amelynek az elnöke SMS-üzenetekkel szerezte be a Covid-vakcinákat – a DNA intézkedései ellen a vakcinabeszerzési ügylettel kapcsolatban.

Az USR nyílt levélben hívta fel az európai tisztviselők, személyesen Ursula von der Leyen figyelmét a legfőbb ügyész „aggasztó és indokolatlan lépéseire”, állítva, hogy a „büntetőeljárás indítása a DNA-ügyész által Florin Cîţu, valamint Vlad Voiculescu és Ioana Mihăilă volt miniszterek ellen, az európai vakcinavásárlási mechanizmus vádja” aláássa az állami hatalmi ágak szétválasztását, valamint a demokrácia elveit, és egyben oltásellenes meggyőződésre vall, ami „elképesztő és összeegyeztethetetlen a modern Európával”.

 Szerintük veszélyt jelent a 2024-es választásokra is. „Megerősítjük kitartó támogatásunkat a jogállamiság, a független igazságszolgáltatás és a romániai korrupcióellenes intézkedések iránt. Mindazonáltal különösen aggaszt bennünket az a tény, hogy az ilyen bírói visszásságok aláássák Románia uniós csatlakozásával elért előrehaladását” – mondja az USR elnöke.

Témában vagyunk máris: fél éven belül tartják az európai parlamenti választásokat, amelyek tétje hatalmas, hiszen meghatározza a soron következő többi választás eredményét is.

Ma az USR volt a „téma”. De nincs egyetlen makulátlan formáció sem a politikai palettán. Akár az AUR-t is említhetnénk, amely a rendőrség hivatalos, és a kormány által vállalt és jóváhagyott dokumentuma szerint szélsőséges-nacionalista propagandát folytat. Az iratban az AUR neve nincs kifejezetten megadva, ám a központi sajtó már tényként közli, hogy a „szélsőséges alakulatok képviselőinek” sikerült több nagyszabású tiltakozó demonstrációt szervezniük a hatóságok ellen. 

Az AUR-t volt, időközben kirúgott tagjai sem kímélik, azt mondják, a formációt „kutyakölykök” vezetik, akik soha nem bírálták felül a pártvezért, mindig pitiztek neki. Így kerülhettek felsőfokú végzettség nélkül a párt vezetésébe. 

De erről egy másik alkalommal. Ma a Mikulást várjuk.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató