Élő múzeumok napjai

Ragyogóan szép napok voltak május 21–22-én, amikor a budapesti és a magyar vidéki múzeumok immár tizenhatodszorra megrendezték a múzeumok majálisát.

Orvostörténeti múzeum

Ragyogóan szép napok voltak május 21–22-én, amikor a budapesti és a magyar vidéki múzeumok immár tizenhatodszorra megrendezték a múzeumok majálisát.

Így ünneplik meg a múzeumi világnapot, amely egyre színesebb kulturális eseménnyé válik, ahogy most is várakozással tekintettek elébe a budapestiek, hogy az ország első múzeumának, a Nemzeti Múzeumnak árnyas sétányain járkáljanak, szemlélődjenek a pavilonok, sátrak belsejében rögtönzött kiállítások előtt, vagy a kézművesek utcáján, hogy aztán a kellemes környezetben fogyasszák el a katlanos ebédet, a kávés sátorban a kávét. Megpihenve a sok érdekesség után, a múzeum lépcsőin ülve nézhettük a legnívósabb pesti együttesek zenés, táncos műsorait.

A gyerekekről külön kell beszámolnom, mert valóságos családi majális zajlott a Múzeumkertben. Minden pavilonban külön foglalkoztak a gyerekekkel, kicsikkel, nagyobbakkal, hosszú asztalok mellett ügyeskedtek, rajzoltak, tesztkérdésekre válaszoltak, figyelték a kalocsai tojásíró asszony munkáját, ott voltak a pékek mellett a dagasztásnál, a jurtákban hallgatták a meséket, mondákat, magukra próbálták a harci jelmezeket, vértet, páncélt, sisakot. Aztán jöhetett a modern technika, a rádiózás, a tévé régi filmjeinek felidézése, mivel a közmédiumok első ízben és közösen vettek részt a majális programján.

Nemcsak a gyerekek, a felnőttek is találtak számtalan érdekességet. Újszerűség az is, hogy nemcsak a jól ismert és egyébként is látogatott múzeumok vonultak ki érdekes kiállításokkal, archív anyaggal, ritkaságokkal, hanem a messzi tájmúzeumok is. Eljöttek az emlékházak gyönyörű szemléltető anyaggal, művészi prospektusokkal.

Az idei majális témája a Múzeumi emlékezet, a dokumentáció, a digitalizáció volt. A lengyel vendégek jelenléte a Több mint szolidaritás című kiállítással a Tarnowi Regionális Múzeum pavilonjában ugyancsak vonzó eseményt jelentett.

Hívogató Zebegénybe és az emlékmúzeumok legszebbike

A régebben ismert nemzeti, régészeti, helytörténeti vagy tájmúzeumok sora mára az emlékmúzeumokkal is bővült. Ahol nagy művészek éltek és alkottak, emlékezetükre, megbecsülésükre és valósabb megismerésükre gyönyörű emlékmúzeumok jöttek létre. Ilyen falu a Pest megyei Zebegény, ahol 1907-ben a XX. századi magyar templomépítés egyedülálló csodálatos alkotása épült fel Kós Károly és Jánszky Géza tervei nyomán. Munkájukba bekapcsolódott később Györgyi Dénes, majd a díszítőművészet híres gödöllői iskolájának tanára, Kőrösfői-Kriesch Aladár és tanítványai. Mennyire otthon érzi magát az ember, szinte a mi Kultúrpalotánk szomszédságában, ha a zebegényi templom színes üvegablakainak kiállított mását láthatjuk vagy Kőrösfői-Kriesch saját kezű munkáit, a főhajón pompázó freskóit.

A templom Havas Boldogasszony tiszteletére épült, a neve is ez maradt. Kós Károly egyetlen magyarországi katolikus temploma, amelynek megóvása muzeális emlékként a Kós Károly Templom Közhasznú Alapítvány segítségével történik.

Gyönyörű helye Zebegénynek a Szőnyi István Emlékmúzeum, a festő (1894-1960) egykori lakóháza és műterme. Az állandó kiállításon minden alkotói korszakából látható egy-egy festmény, több ezer darabból álló grafikai gyűjteményét itt őrzik, kertjében ifjúsági művésztelep működik. Bemutatják a házát, csodás szobáit, a Zebegényben festett falusi képeket. Ilyen ma egy szépséges tájban fekvő falu emlékmúzeuma, így alakult élővé a múzeumok világa.

A Róth Miksa Lakásmúzeum

Egy olyan pavilonba tévedtem be, amelynek kiállításán újból ismerős képekre bukkanok. Róth Miksa nevét a Kultúrpalota üvegfestményeiről ismerem, hiszen a Tükörterem balladaképei, a 12 színes üvegfestmény Róth Miksa műhelyében készült 1913-ban. A kiállítási sátorban egy kedves hölgy mindjárt egy tesztlapot is átnyújt, valóban ismerem-e Róth Miksa alkotásait? – ha igen, ikszeljem a jó választ. Nyomban sikerül, csak azon akadok fenn, hogy Amerikába hova utazott Róth Miksa? – arra tippelek, hogy Mexikóba, hiszen bizonyára az indián őslakosság művészete érdekelte.

Jó a válasz, ajándékba kapjuk a Lakásmúzeum képét (Budapest VII., Nefelejcs utca 26.) és a gyönyörű leporellót a vásárhelyi Kultúrpalota Tükörtermének üvegképeiről, Asztalos Enikő remek szép szövegével, Horváth Ádám német nyelvű fordításával.

Így kerül a Múzeumok majálisára a Róth Miksa-emlékház kiállításával, Vásárhely címerével a címlapján a Tükörterem üvegképeinek leírása.

A lakásmúzeumot pedig az első adandó alkalommal megnézem.

Kitűnő programmal nyert a majálison a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum és Levéltár

A Múzeum Semmelweis Ignác egykori szülőházában működik, bemutatja a nyugati medicina történetét. Az ókori Egyiptomtól a legújabb időszakig az orvoslásban használt számtalan eszközt, orvosi könyvet, festményt a gyógyításról. Időszaki kiállításokon, vándorkiállításokon mutatják be a magyar medicina nagyjait, a 48-as forradalomban fontos szerepet játszó orvosokat és a démoni ragály, a pestis történetét ötszáz esztendőn át. A múzeum levéltára nagy értékű kincset őriz, a Budapesti Királyi Orvosegyesület 70 doboznyi iratát, személyi gyűjteményeket. Mindez hatalmas orvosi kutatóbázist jelent.

Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum

Régi apró kockás iskolásfüzet a múzeum prospektusa, az írástanítás régi mintáját, a hurok vagy horogvonalú írást mutatja be. A pedagógusokhoz intéz felhívást, hogy gyűjtsék és tartsák számon iskolájuk fellelhető, esetleg muzeális taneszközeit, vigyék el tanulóikat a múzeum foglalkozásaira, a régi iskola bemutatójára. A pavilonban egy régi iskolatermet láthatunk, fapadokkal, palatáblákkal, kiakasztott egyenruhákkal. A katedrán kalamáris, tinta, penna. Mindent ki lehet próbálni. Egy régi tollbamondás szövegét is megtaláljuk 1928-ból:

Három kérdés, mi az?

Keze nincsen, fog.

Lába nincsen, jár.

Nélküle a nevét sem írja alá a király.

Minden percben meg-megáll,

Egy-egy csöppet iddogál.

Ha megmondod, mi lehet,

A kezedbe veheted.

Kürtőskalács a kézművesek utcáján

Ez valódi kürtőskalács, székely-udvarhelyiek sütik, dagasztják, serítik, gyönyörű, cukormázas, lekoppantják a sütőfáról, szépen csomagolják. Ez az a sütemény, amely látványosan készül, nem maradhat el manapság egyetlen kerti rendezvényről, fesztiválról sem. Bár a fahéjas, kókuszos amolyan ráerőszakolt ízesítmény, de megmaradt még az igazi, a fényes, mázas. Elnézem, ahogy egy látogató amint kézbe vette, beleharap. Szeretném elmondani neki, hogy ebbe nem harapunk, hanem szépen elkezdjük darabonként tekerni, ahogy adja magát, és úgy esszük rendje-módján, az elváló csíkonként. De hát nem mondhatom, pedig a kürtőskalácsnak nemcsak sütési módja van, hanem az evése is illendőképpen történik.

Bent, az épületben

A Nemzeti Múzeum épületében tárlatvezetések folytak. Bemutatták az év műtárgyát, Liszt és Beethoven zongoráját, meg lehetett tekinteni a híres üveg-, kerámia- és porcelángyűjteményt, népi hangszereket, a 20-as, 30-as évek polgári életét és barokk kastélykincseket. A Kupolateremben egyházi kórusok előadását hallhattuk.

A Nemzeti Múzeum munkatársai, muzeológusai nagy munkát végeznek erre az alkalomra. Meg is van az eredménye. A közönség évről évre egyre nagyobb számban jön, láthatókká, ismertekké válnak a vidéki múzeumok, emlékházak, tájházak, és még ki tudja hányféle muzeális megőrzött érték sorolható be a régen vaskorlátokkal elkerített, ódon levegős, ma pedig kitáruló múzeumok közé.