Csütörtöki megbocsátás
Az orvosok a legtöbb esetben a fokozatosságot ajánlják. Fokozatosan keljünk fel, fokozatosan erősítsük az iramot, fokozatosan szokjuk meg, szokjunk le és fel. Bele és rá. Azt is állítják az óvatos optimisták, hogy a világot fokozatosan teremtették meg. Kik? Jó, akkor teremtődött meg. A Nagy Természet erői fokról fokra, lépésről lépésre kapcsolódtak be, teljesítették feladatukat, végezték el a maguk dolgát, jelentek meg, bukkantak elő, léptek be a nagy harmóniába, míg a teljes zenekar együvé gyűlt a nagy mű előadására. Az ugyanis még nincs készen, csak próbálnak, még nem teljesedett be, tehát illendő, hogy ezt jövő időbe tegyük át. Az óvatos pesszimisták szerint ez majd a végtelenben történik meg. Addig is újabb lépcsőfokok várnak reánk a természetben, a társadalomban, az oktatásban és az árak emelkedésében, a szemüvegcserében. Ha elromlik a felvonó, és nekünk a 18. emeletre kell felcihelődnünk két rakott cekkerrel. (Amelyben reményeink és fóbiáink vannak.)
Mert minden változik, mondjuk reménykedve és természetesen reményt vesztve.
Ellentmond a fokozatosságnak az ősrobbanás elmélete.
Az ellentmondás feloldása – a fokozatos robbanás. Ez valahogy jobban hangzik, megnyugtatóbb. Az emberiség sokkal jobban kedveli a lépésben haladást, a fejlődés megemészthetőbb ilyformán. A legtöbben a forradalmakat kivételes eseményeknek tekintik, függetlenül társadalmi helyzetüktől, alapvetően idegenkednek tőle. (Még ha nem is vallják, vallhatják be olyan időszakokban, amikor a forradalmiság kötelező.) Csak a nagyon nyugtalanok, az izgágák, a végletekig elszántak és elkeseredettek, a lángésszel határos jövőlátók vetik el a fokozatosság princípiumát, és akarnak azonnali változást, felfordulást, másságot. Átugranának néhány (több) fokot, kitördelnének néhány keresztrudat a létrából, vagy lerombolnák a lépcsőket, nekiiramodnának a meredeknek bármi áron. (Ahogyan azt doktor Hűbele Balázs is szokta tenni.) Biztatnak: tessék átlépni a hiányt, vagy elviselni a kényelmetlenséget. Átmeneti lesz, mondják, amivel pontosan önellentmondásba keverednek, ugyanis a hiányok maguk fokról fokra nőnek vagy csökkennek, nincs közük a forradalomhoz, a hirtelenséghez. Tartósak, makacsak. Múlásukat alig vesszük észre. Nemzedékek élnek úgy, gondolnak rá úgy, mint állandóra, mintha ez lenne a dolgok természetes folyama. Nyitja. Pedig a hiány hiánya is relatív.
A reformok hívei, a reformerek a fokozatosságot javallják a reformált célközönségnek, noha tulajdonképpen lassított forradalmat, a szokásos, szokványos, elfogadott, bejáratott (talán a jól működő) ellen követnek el kisebb-nagyobb merényleteket. Vegyük például a tanügyet. Ez ugyanis a reformerek kedvenc kísérleti terepe. Egyetlen évjárat, generáció sem mondhatja azt, hogy az utóbbi száz évben úgy töltötte ki a kötelező iskolai éveket, hogy minden az első osztálytól a végosztályig előre volt látható, megnyugtatóan fokozatos volt, egyenesen üdvtörténet. A felfelé (?) lépdelést nem szakították meg újítások, váratlan nehezítések, közbevetett sose hallott vizsgák, átszervezések, iskola-összevonások és -szétszedések, átdobálások más osztályokba, évfolyamokba, profilokba, szakképzés, általános képzés, tanárcserék és különféle okokból a tantervből száműzött eszmék, írók, művek, elméletek. Eseményeket, amelyek egykor voltak, átneveztek, átmázoltak, kötelező vallásoktatás és diktált ateizmus, kizárások és favorizált társadalmi csoportok, szabad iskolaválasztás és körzetesítés... Felsorolni is nehéz.
Ezekből kifolyólag a nemzedékek nyugtalanok voltak, nyugtalankodnak ma is, holott az orvostudomány a fokozatosságot kívánja meg, nyugalmat és okos beosztást a gyógyulásban. A gyógyítás művészete maga a fokozatok felismerése, betartása, az okoktól a következményekig, a gyógyszereléstől a műtéteken át a hosszú kúrákig. Megtanulni mindent, a lehetségest csakis fokozatosan lehet. Ilyen az emberi természet. Ezért van négy évszak, tizenkét hónap, fizetési osztályok, ranglétra, hangerőben, fokbeosztás a hőmérőn, a borfokolón, sőt igeragozás, állandó edzés és olimpiai teljesítményjavulás, melléknévfokozás, mi több, első és másodfogzás.
Lehet, hogy a baba/világ nyűgös. De mindenképpen át kell esnie ezen, fokról fokra.
