Ellehetetlenített örökségvédelem

A műemlékek világnapja keretében múlt héten szervezett rendezvényeket három olyan előadás zárta, amely az intézményes műemlékvédelem megszüntetéséről és ellehetetlenítéséről szólt. Entz Géza budapesti művészettörténész, Guttmann Szabolcs kolozsvári építész és Orbán János marosvásárhelyi művészettörténész ismertették a jelenlegi helyzetet. 

Entz Géza művészettörténész Műemlékvédelem Magyarországon című értekezésében vázolta a jelenlegi anyaországi helyzetet, és betekintést nyújtott az elmúlt évtizedek műemlékvédelmi tevékenységébe. Amint a szakember kifejtette, azért érdemes erről Marosvásárhelyen beszélni, mert a magyarországi építészeti örökséget nem lehet az erdélyi nélkül megérteni, és fordítva, Erdély építészeti öröksége ugyanis szervesen összefügg a Kárpát-medence egészével. Az erdélyi emlékanyagot mind az anyaországban, mind Erdélyben azonos vagy hasonló metodikával kell gondozni. A műemlékvédelem története Erdélyben is – nagy átfedéssel – közös a magyarországiéval. Az intézményes műemlékvédelem történetének közös korszakai miatt – 1871–1918 és Észak-Erdélyben 1940–1945 – az emlékanyag alapvető dokumentációja a magyarországi műemléki hivatal gyűjteményeiben található. Értekezésében a művészettörténész vázolta az anyaországi intézményes műemlékvédelem történetének közös korszakait: az 1980-as évek „erózióját”, amit az 1990 utáni felgyorsult folyamat követett, amely 2010-től lejtmenetre váltott, 2017 januárjától pedig az intézményes műemlékvédelem darabjaira hullt. A számtalan ok között a mai magyarországi sajátosságokat, a rengeteg közpénzt lehet felsorolni. A jogszabályok meghozásában általában nem a szakmai szempontokat tartják szem előtt. Visszatekintésében pozitív példaként a kastélyfelújításokat, -helyreállításokat említette. Esetenként azonban olyan típusú rekonstrukciókkal szembesültek a szakemberek, amelyeket a művészettörténészek vitatnak, ilyen a diósgyőri várrom vagy a visegrádi vár rekonstrukciója. A vetített képes előadásában érzékletesen mutatta be a magtárból épített műemléket, és hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a felújítások során mennyire meghatározó az épületek funkciója. Az 1990-es évek után a műemlékekkel való bánásmódot meghatározták azok a társadalmi kategóriák, amelyek a műemlék-felújítások mozgatórugói voltak. A különböző kategóriák között a nagyravágyó politikustól az anyagi haszon reményében befektető vállalkozóig, a turizmus fellendítésére áhítozók, önkormányzatok, régészek, lelkes lokálpatrióták, építészek, valamint a média is hozzájárult. A műemlékek megmentésén ügyködő társadalmi kategóriák sokfélesége azt eredményezte, hogy ami elpusztult, megpróbálták újraalkotni, ami még megvolt, azt sok esetben elpusztították. 

 

Lehet-e mélyebbre süllyedni?

Tavaly január elsejétől több kulturális intézmény – a Nemzeti Művelődési Intézet, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet, a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ (Forster Központ), valamint az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont – is megszűnt. Négy évvel ezelőtt a Marosvásárhely műemléki topográfiája elnevezésű projektet bemutató konferencián, a Kultúrpalota kistermében a budapesti székhelyű Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ képviselője kétmillió forintot ajánlott fel a marosvásárhelyi műemlékvédelmi projekt számára. Entz Géza budapesti művészettörténész, a magyarországi topográfiai programok koordinátora akkori előadásában kifejtette, hogy a műemlék-felleltározási projekt egy európai tudományos kutatás része, melynek során a Kárpát-medence is megpróbál felzárkózni a nyugati modellek mögé. Mint utalt rá, a műemlékvédelmi gondolat kétszáz éve jelent meg, ma a legfejlettebb nyugati országokban komplex rendszert képez, és pótolva a hiányosságokat, ezt kellene követni. Jelezte, hogy topográfia, azaz szakszerű felvételezés nélkül nem lehet eredményes műemlékvédelemről beszélni. Mivel Magyarországon és Erdélyben nincs intézményi kerete, a passzivitást civil kezdeményezésekkel próbálják ellensúlyozni. A topográfiai folyamat fenntarthatóságához azonban helyi, központi és magánforrások szükségeltetnek – hangsúlyozta a szakember a négy évvel ezelőtti értekezésében. A múlt héten a megyei múzeum várbeli épületében viszont arról tájékozódhattak a jelenlévők, hogy ennél mélyebbre már nem lehet süllyedni a magyarországi műemlékvédelem terén… Talán lehet…

 

Nagyszeben épített örökségének megóvása

A romániai műemlékvédelem helyzetéről értekezve Guttmann Szabolcs építész az anyaországi helyzettel vetette össze a jelenlegi hazai helyzetet. Két nagyváros példázatával – Nagyszebennel, amely ki tudott lépni a hétköznapjaiból és az útkeresésnél tartó Kolozsvárral – fémjelezte a romániai műemlékvédelmet. 

Felvezetőjében hangsúlyozta, hogy ’77-től Romániában nem lehetett műemlékvédelemről beszélni, az anyaországban képezték magukat a szakemberek, majd ’96-tól megalakult a kolozsvári BBT művészettörténeti karán a hiánypótló szak. 2000-től azonban folyamatos visszafejlődés jellemzi ezt a területet, kétévente országos szinten harmincan szakosodnak a bukaresti és kolozsvári egyetemeken. Mivel a szakminisztériumnak nincs pénze a műemlékvédelem finanszírozására, az egykor kétszáz fős személyzetből mára harmincfős lett, és minden erejükkel azon vannak, hogy mindaddig, amíg anyagi források kerülnek, megmentsék, amit még lehet. 

A hiányosságokra jellemző az is, hogy elkészültek a műemléki listák, de nem lehet tudni, hogy mi van mögötte: milyen állapotban vannak az épületek, miként lehet segíteni a tulajdonosokat. A felújított műemlék épületekről szólva hangsúlyozta, hogy a csodák általában nem állami pénzekről szólnak, az EU-s pályázatok révén sikerült a legtöbb rehabilitálást megoldani. Azonban kérdés, hogy miként képes a szakmaiság túlélni az időközönként megjelenő „injekciózásokat”, illetve az azok közötti fekete gödröket, amelyek az állandó létbizonytalanság miatt lassan „kimossák” a szakmaiságot nyugatra. Az uniós pályázatokkal járó bürokratikus útvesztőkről is beszélt, a tervezéstől a kivitelezésig tartó folyamat ellenőrzéséről, illetve a romániai törvények betartásának a kötelezettségéről. Mire a pecsétektől és aláírásoktól hemzsegő tervrajz leadásra kerül, tizenöt kilogrammot is nyomhat egy-egy uniós pályázatra benyújtandó dosszié. Kinőtte magát a helyi adminisztráció, és ez a szakmaiság szempontjából zsákutcába vezet.

Guttmann Szabolcs Nagyszeben főépítésze volt, amikor a város 2007-ben egy évre átvehette az Európa kulturális fővárosa címet. A vetített képes bemutatóval Szeben 2004–2007 közötti rehabilitálását ismertette, amelynek során felásták és felújították a teljes belvárost, hogy ne csak az épületek és terek szépsége váljon láthatóvá, hanem a története is. A város saját költségvetéséből oldotta meg a városközpont 36–37 homlokzati felújítását, és bár példaértékű beruházás volt, az országban nem követte újabb várostereknek állami támogatásból való rehabilitálása. A műemlékvédelmi munkálatokban részt vevő csapat azért aggódott, mesélte az építész, hogy sajátjuknak tekintik-e majd a várost és történelmét a zömében új lakosok. Ezt a kérdést a sok kultúresemény oldotta meg, az épületek és terek funkcionalitása, és úgy váltak szebeniekké a máshonnan betelepültek, hogy sok jó és közös élményben volt részük a középkori városközpontban, amelyre immár hihetetlenül büszkék.

 

Elérhető a marosvásárhelyi műemlékek adatbázisa

A kutatástól az ismeretterjesztésig. Műemléki topográfia Marosvásárhelyen című előadásában Orbán János művészettörténész az eddigi megvalósításokat foglalta össze, kiemelve, hogy kutatásaik eredményét online adatbázisba rendezve tették elérhetővé a nyilvánosság számára. 

A projekt az épített örökség számbavételét, a tudományos igényű kutatásokat, azok népszerűsítését célozza. A folyamatosan bővülő adatbázis révén elérhetővé vált az építészeti, városképi szempontból jelentős elemek, épületek, köztéri szobrok, tűzcsapok feldolgozása, azok leírása, archív és friss fotói, nyomon követhető egyik-másik századfordulós épület története a tervrajztól a mai, korszerűsített változatig. Egyelőre az Arany János, volt Iskola, egykori Baross Gábor, a Kossuth Lajos utca adatlapjainak egy részét töltötték fel, jelenleg a Cuza Vodă utca feltérképezésén dolgoznak. A városkép folyamatosan romlik, ezért legalább a fennmaradó fotókon dokumentálhatják azt – hangsúlyozta értekezésében. A műemléki topográfia a terepmunka mellett levéltári kutatást, a hibás adatok kijavítását, tudományos konferenciák szervezését is eredményezte. 

A negyedik éve zajló kutatómunka és a digitalizálás hosszas folyamat eredménye, amit a www.topographia.ro honlapon bárki megtekinthet. A komplex keresőrendszerrel ellátott adatbázisba hozzávetőleg kétszáz adatlapból egyelőre ötven marosvásárhelyi műemlék online adatbázisát sikerült feltölteni, ebben a tevékenységben Gál Tamás informatikus szakmai hozzáértését és végtelen türelmét emelte ki az előadó a projektben részt vevők nevében. Amint kifejtette, akárcsak országosan, helyi szinten is a Maros Megyei Műemlékvédelmi Igazgatóság létezik ugyan, de nem működik, ezáltal a szakmai háttér hiánya érezhető, ugyanakkor megköszönte az anyaországi Pro Professione Alapítvány és a Rómer Flóris Terv anyagi támogatását.